Felhívom a honlap olvasóit véleménynyilvánításra! Az idő a legértékesebb, az enyém legalább annyira, mint az önöké, vagy Polt Péter legfőbb ügyészé. Aki azt akarja, hogy megválaszoljam Dr.PATYI András (NKE rektor), Dr. DARÁK Péter (a Kúria elnöke) Dr. POLT Péter (legfőbb ügyész) által is szerkesztett szakmai folyóirat által feltett https://ahazapartja.hu/?p=11344#post-11344 kérdéseket, a saját tapasztalatim, közel egy évtized alatt megszerzett tudásom, az igazság és a valós történések tükrében, az ki kell hogy fejezze ezirányú akaratát.
Tehát, a követelmény az, hogy ezer „like”-al jelezzék az olvasók ezen igényüket a honlapon, ezen cikk alatt. Amennyiben ez néhány nap alatt nem realizálódik, úgy nincs rá társadalmi igény, tehát kár pazarolni rá az energiát. Ahhoz, hogy ezer like legyen, több ezer megtekintésre van szükség, a többezer megtekintéshez, pedig az olvasóknak, igencsak meg kell osztaniuk a cikk linkjét. Tehát „meg kell dolgozniuk” ha érdekli őket Kásler válasza, a magasságos, méltóságos, tekintetes urakhoz. Óra indul. 72 óra, több mint elég kell, hogy legyen, még az adósok elkényelmesedett, lusta, nemakarodzó, fotelforradalmár tempója mellett is. Egyébként hiszem, hogy a kilakoltatásukkor, sokkal serényebb tempóban fogják csomagolni a cuccukat. Igen, majdnem biztosra veszem….és ezen akár fel is lehet háborodni azoknak, akik ehhez is nem túl lusták.
Amit elkezdtünk, nem lehet abba hagyni, folytassuk !
Mit csináltak eddig?
Várták, hogy leálljunk.
Várták, hogy megfáradjunk. Megcsömörödjünk. Elveszítsük a reményünket. Elveszítsük a hitünket magunkban, egymásban. Összetörjünk a nyomás alatt. Kilakoltassanak bennünket. Elvegyék az összes pénzünket. Megbetegedjünk.
Várták, hogy belehaljunk.
Nem fogunk!
El fogjuk őket számoltatni A bankárokat. A közjegyzőket, földhivatalokat, mert devizatartozást, deviza jelzálogot nem jegyezhettek volna be. A bírókat, mert hagyták. A Parlamentet, mert rossz törvényt hozott.
Rettegjenek a népharagtól, amiért félelem, nélkülözés volt az osztályrészünk.
De ehhez az kell, hogy az adósok ne hagyják, és álljanak mellénk!
https://www.youtube.com/watch?v=SevL0CL2AbM
Ha lenne is rá társadalmi igény, ezek a társadalommal törődnek a legkevésbé. Hol voltak, mit csináltak eddig?!
Nagy Feró-Dsida Jenő
Psalmus hungaricus
https://www.youtube.com/watch?v=s8hamZaBnq0
Csak halkan jegyzem meg, ez egy összehangolt “információ gyűjtési” kísérletnek néz ki, ugyanis ezt a felkérést Árpádon kívül pontosan ugyanezzel a bevezetéssel például Dr Léhmann György ügyvéd úr is kézhez kapta a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem “Acta Humana” szakmai folyóiratától. Több, mint érdekes…
Volt tanárom,Prof.Dr. Lentner Csaba is a nívós gárda tagja.Alkalomadtán tegyük fel neki a kérdést, hogy miként lesz – saját szavait idézve – az “évszázad csalásá”-ból a forintosítás után “közpénzügyi bravúr”?Azt az “érvrendszert” miszerint az államnak működnie kell ill. legalább pereskedni lehet, nagyon rég lejárt lemezként tragikusan gyengének gondolom.Ő is csak egy rafinált, köpönyegforgató takonyhalmaz. Csaba! Elkúrtátok és mindenért felelni fogtok a huncut elvbarátokkal együtt.