Azzal a feltétellel, hogy ugyanannyit befizetnek, mint amennyit a nép, a kifosztott devizaadósok és azok, akik valós változást szeretnének, adományoznak a párt számlájára. Tehát, ha a nép, azok, akiknek kifizettettünk, vagy jóváírattattunk 800 milliárdot, keveset adnak a változásra, akkor kevésnek lesz meg a duplája, ha sokat, akkor soknak. Ezen mindenki elgondolkodhat. Nyilvánossá kell tenni a párt bankszámláit és naponta frissíteni az aznap beérkezett adományok összegével. Intézkedni fogunk, megnyitva több számlát is, hogy könnyítsük a befizetések lehetőségét.
Másik feltétel, hogy nemzetegyesítő, illetve országbékítő törekvéseket kell megfogalmazzunk. Leegyszerűsítve, az eddigi pártok szembeállították egymással a tagjaikat és szavazóikat. Jobboldali érzelműeket, a baloldaliakkal, a radikálisokat mindkettővel és mindkettőt a radikálisokkal. A Haza Pártjának, a devizahiteles kifosztás rendezésén és kártérítések kieszközölésén túl, ha elérkezik az idő, honorálnia kell minden aktív tagjának, hogy kivette részét a rendszerváltó, nemzetegyesítő, polgári és jóléti Magyarország megteremtésében, ugyanúgy mint egy háborúban résztvett katonák esetében. Tehát, aki hosszútávon gondolkodik, annak minden téren és törvényesen meg fogja érni párttagnak lenni.
Azok a vezetők, kik más pártoktól, rész vagy teljes alapszervezeteket igazolnak át A Haza Pártjához, magas tisztségeket tölthetnek be. Sokan vannak a parlamenti pártok tagjai közül is, kik elégedetlenek az ország helyzetével. Be kell látnia mindenkinek, hogy addig míg határokon belül, mindenki egymásnak feszül, addig itt még sokáig fognak egyesek halászni a zavarosban. Az összes parlamenti párt tagjait egyesíteni kell, mint ahogy csermelyek patakokba, a patakok folyókba, úgy kell egyesülnie az országnak. Ha a hangadó vezetők erre nem hajlandóak, hogy egy irányba haladjanak, hagyni kell őket hangoskodni, ki kell szervezni alóluk a tagságot és magukra hagyni.
Ennek érdekében, mindannyiunknak kompromisszumot kell kötni, egy mindenki által elfogadott NEMZETI MINIMUM-ot tartalmazó irányelv alapján. Azok alkalmasak vezetésre, kik képesek az ésszerűség és nemzeti érdek mentén együttműködni egymással.
Hazafias kötelessége mindenkinek ezt terjeszteni email rendszerén, facebookján, barátain és ismerősein keresztül. Lépjenek be az ország pártjába, abba a pártba, melyik elhozza a várt nyugalmat, kiegyensúlyozott és biztos megélhetést mindenki számára, ki nem másokon akar élősködni, abba a pártba, melyik nem vett részt az ország szétrablásában, de részt vesz a nép vagyonának visszaszerzésében. Mi bizonyítottunk, eddig 800 milliárdot visszaszereztünk a bankoktól és még be sem léptünk a pályára. Bízzanak és támogassanak bennünket. Érdemes lesz Magyarországon maradni, vállalkozni, dolgozni és családot alapítani.
EZ A HAZA PÁRTJÁNAK ÚJ DOKTRINÁJA!
Kásler Árpád A Haza Pártjának elnöke
“DE honnan jön ez az egyesítő szándék?”- kicsit rosszízű ez a gondolat ( ez gondolom, az Ön agyában született, kedves Beke Éva-vagy esetleg irányította valaki?)
A gondolat megszülethet egy ember agyában is.
A hozzávetőlegesen hárommillió, szerződéses kötelemben lévő ember gondja átszövi az egész országot. Nem olyan nehéz kitalálni, hogy ránk húszezren szavaztak, a többi adós pedig vagy máshová szavazott, vagy nem ment el szavazni. Pedig rajtunk kívül senkinek nem köszönheti az eddigi eredményt. Ezek után mégis azok fennhatóságát óhajtja, akik nem engedik ki ebből a csapdahelyzetből?
Csak a pártnak lesz átlátható a számlája, vagy azt is tudni lehet, honnan jön a pénz? Életkérdés, hogy egy irányt vegyünk fel, DE honnan jön ez az egyesítő szándék?
A másik megjegyzésem, a bibliai szegény asszony két fillérje, aki odaadta a templomnak a teljes megélhetését, míg mások feleslegükből adtak. Tudás is kellene hogy számítson és még sok-sok dolog, míg valakiből vezető lehet, mert akkor mindenki MINDEN témában Árpád véleményére fog várni mint most a parlamentben, ahol pártszerűen szavaznak?! Elnézést kérek az esetlegesen kényelmetlen kérdésekért! Nagyon-nagyon szeretném ha sikerülne, de IGAZI nemzetegyesítésre van szükség, nem pedig pártkatonák bevonzására … ez az “érted haragszom” esete 🙂
Mondhat bárki bármit, ekkora teljesítményt pénz nélkül véghezvinni, melyet ez a párt véghezvitt emberfeletti teljesítmény. Pénz nélkül egyszerűen hátrányban van a munka folyamata, ami egyébként gördülékenyebben mehetne, ha volna megfelelő támogatottság mind szellemi, fizikai és anyagi tekintetben.
A visszahozott 800 milliárd forintot 2015. februárjáig szedték be tőlünk, Adósoktól a bankok. Az elszámolásig.
Ha nem lett volna elszámolás, ami a harcunknak köszönhető, tovább követelték volna, hogy megfizessük a kereskedelmi árrést és az egyoldalú szerződésmódosítára alapozva bekért többlet kamatot, díjat, költséget. Ez további iszonyatos többletteher lett volna.
Az a cél, hogy elérjük, hogy a jogellenesen eddig megfizettetett árfolyamkülönbözettel is elszámoltassák a bankokat és a tőkehátralék a felvételkori árfolyamon legyen követelve, ne 256,47 forinton. Hiszen nem volt devizaalap, ezt bizonyítják a banki kivonatokon megjelenő forintösszegek, amit kaptunk.
A felmondások jogellenességének kimondatása a cél, mert nem jogos a szerződésfelmondás, ha nincs törvényben meghatározott oka. Fizetésképtelenné tettek bennünket a bankok, ami nem azonos az általuk megjelölt okkal, az adós nemfizetésével.
A végrehajtások a banki felmondásokon alapulva lettek elrendelve, cél a végrehajtások jogellenességének kimondatása.
Az eddig elszámoltatott 800 milliárd forintnak az ötszázmillió forint :
a 0,0625 %-a.
A több ezer milliárd forintnyi árfolyamkülönbözet visszaszerzéséhez, a felmondások, végrehajtások jogellenességének kimondatásához még további időre, munkára van szükség, ehhez kell a pénz,paripa, fegyver.
A tét a boldogulásunk saját hazánkban. Gondolkozzanak el ezen.
Nagyon sokan vagyunk , akinek a család valamelyik tagja külföldön próbál szerencsét, ott vállal munkát. Nekem is kint van a fiam a családjával, gyerekeivel, sőt, saját tulajdonú házban laknak. Mondhatnám, hogy örülök annak, hogy boldogulnak, de sajnos az örömöm egyáltalán nem felhőtlen. Jó esetben három havonta látom őket, amúgy meg marad a „dobozból” való kommunikálás, ami egy szülőnek nagyon fájdalmas.
Hogy miért választották a könnyebbik utat, a külhoni életet? – Azért, mert a hazájuk nem biztosít megélhetést, nyugalmat számukra és számunkra sem. Azért, mert devizacsapdába kergettek bennünket, kifosztottak, evvel teljesen ellehetetlenítenek minket. Azért, mert nem képesek az emberek összefogni és együtt harcolni a kifosztóink ellen, hogy minél előbb szabaduljunk ebből az önkényuralmi fogságából. Ezt a harcot egyedül nem lehet megvívni, csak együttesen. Egy olyan csapattal, egy olyan vezérrel az élen, aki képes ezt a nem kis mérvű csatát megnyerni. Ez a vezér, a Haza Pártja elnöke, Kásler Árpád, aki már nyolc éve bizonyítja, hogy nem csak magáért, hanem az egész országért kiáll, küzd, eddig nem kis eredményekkel.
Össze kell tartanunk és dolgoznunk kell azért, hogy a lehető legtöbb ember csatlakozzon az ország egyetlen igazhitű csapatához, A Haza Párthoz! Nyissuk fel az emberek szemét, hogy van kiút ebből a csapdából, van remény, hogy hazajöjjenek a külföldön élő gyerekeink. Tegyünk érte, hogy az álmaink ne csak álmok legyenek, hanem lépésről lépésre megvalósítsuk azokat. – Tudjuk nagyon jól, hogy ahhoz, hogy élni tudjunk, pénz kell, mert nélküle nincs lét, mindenért fizetnünk kell . Ugyan úgy a harchoz is szükség van pénzre, mert ha ez nincs, akkor további eredményeket sem lehet elérni .
Áldozzunk arra, hogy minél hamarabb eljöjjön a leszámolás ideje, hogy végre szabaduljunk meg ezektől a maffia szerű bűnözőktől, kapják meg méltó büntetésüket. Tegyük élhetővé kis országunkat!