Csak azt nem értem, hogy honnan tudják azt előre, miszerint százezrek fognak csatlakozni a kiterjesztett árfolyamgáthoz. Mert múlt időben beszélni valamiről, az bizonyosság, de így a jövőt tekintve ez csak jóslás, ha nem kuruzslás, de ezeknek semmi sem szent… K.Á.
MHO/MTI – 2013. november 18., hétfő
Patai Mihály: Az érintett magyar bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament döntését sikeresen hajtsák végre
A következő néhány hétben, hónapban “százezres nagyságrendben” csatlakoznak a magyar hitelfelvevők a kibővített árfolyamgáthoz és köztük több tízezren olyanok is, akik eddig nemfizetők voltak – mondta a Magyar Bankszövetség elnöke.
Patai Mihály, aki egyben az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) hétfőn tartott bankárreggeli után – amelyen a legnagyobb hazai pénzintézetek vezetői rendszeresen egyeztetnek a jegybank vezetésével – kiemelte: a bankrendszer részéről ígéretet tett arra, hogy az érintett magyar bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament döntését sikeresen hajtsák végre.
Az árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról november 5-én döntött az Országgyűlés a Fidesz javaslatára.
A magyar bankrendszer érintett bankjai komolyan veszik az árfolyamgátba való beléptetés végrehajtását, és minden bank kiemelt projektként kezeli azt – jelezte Patai Mihály.
A kiterjesztett árfolyamgát mellett szó esett az MNB növekedési hitelprogramjának folytatásáról is. A hitelprogram második fázisa más ritmust követel meg és megbeszélték, milyen javítási lehetőségek vannak. Emlékeztetett arra, hogy az MNB a héten rendez konferenciát a hitelprogram tapasztalatait összegzendő. Matolcsy György MNB-elnök szavaiból úgy értette, hogy december első felében a monetáris tanács elé terjesztik a témát, hogy megvitassák, milyen változtatásokra van esetleg szükség a növekedési hitelprogram sikeres folytatása érdekében.
A bankárreggelin szó esett az európai uniós bankunióról is. Bár a bankunió az euróval rendelkező országok számára jelent egy új helyzetet, Magyarországnak is foglalkoznia kell ezzel, mert az országban működő külföldi tulajdonú bankok anyabankjai is tagjai lesznek a bankuniónak, és az itt érvényes feltételrendszereknek, követelményeknek Magyarországon is érvényesülniük kell.
Patai Mihály beszámolója szerint Matolcsy György tájékoztatta a bankvezetőket arról, hogy a kormány milyen döntést hoz majd a bankunióhoz való csatlakozásról. A bankok számára az a legfontosabb, hogy mindig legyen lehetőség egy esetleges csatlakozásra és a részvételre, mert a magyar bankok egy része a bankunió tagja lesz – mondta Patai Mihály.
A hétfői bankárreggelin Patai Mihály mellett részt vett Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Rik Scheerlinck, a K&H, Fabrizio Centrone, a CIB, Nagy Csaba, a Magyar Fejlesztési Bank, valamint Wiedner Heinz, a Raiffeisen vezérigazgatója. Ott volt Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke, Vojnits Tamás, a Takarékbank igazgatóságának elnöke, illetve Zolnai György, a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank, és Simák Pál az MKB elnök-vezérigazgatója.
Az MNB részéről Matolcsy György mellett a jegybank három alelnöke is részt vett a találkozón.
Találkoztam egy rég nem látott ismerősömmel .Kiderült egy banknál dolgozik és lakossági kölcsönökkel foglalkozik . A devizahitelekre terelődött a szó . Közölte :- az a sok hülye hiába is ugrál nem megy semmire . Miért nem volt annyi esze hogy elolvassa azt a 30 oldalt . Ott minden benne van . Arra a felvetésemre hogy ez a fajta hitelezés a világon mindenütt törvénytelennek számít , az volt a válasz :-az már most teljesen mind egy .És vannak olyanok akiknek hitele van , de nem fizeti miközben havi 300 ezreket tankol az autójába , és a bank vele nem tud mit kezdeni . És magyarázza ez a hiteldíj emelkedés , pontosan kiszámolható volt a hitel felvételekor is ..És nem várható a frank árfolyamának emelkedése .És vállrándítva közli :- a devizahitelek miatt egyre többen nem vállalnak gyereket ….Persze ő nem tudja , én is a devizahitelezés kirabolt kárvalotja vagyok .
Ez a devizahitel kérdés egy lerágott csont. Egyértelmű, hogy az eddig regnáló pártok egyikének sem érdeke ennek megoldása hiszen bűnrészesek. Amennyiben a” Haza Nem Eladó Mozgalom” valóban be akar jutni a parlamentbe ezen kérdést nyilván napirenden tartva konkrét programmal kellene kirukkolni ami meg is valósítható. Látszik, hogy a nép nem kíván túllépni a fülkeforradalmon. Még ebben bízik. Ennek a honlapnak gyér a látogatottsága, egy-egy témát 2-3 ezer ember látogat. Az Orbán kormány naponta új hazugságokkal lép elő és sajnos eredményes ez a politika mert erősödnek a közvélemény kutatások szerint. Nos ki kellene elemezni mivel jár majd a fidesz esetleges győzelme. Szóval egy jó és valósághű programmal kell kirukkolni, meglátják hölgyeim és uraim több lesz az érdeklődő és a támogató.
Kerülgetik a forró kását Emberek !! Sorozatosan idiótának nézik az embereket . A lényeg ami nekik bűnözőknek a megoldás :-egy jottányit nem engednek az uzsora kamatokból , csak annyi a változás hogy a tartozást kitolják további 10-30 évre . A lényeg a végkifejlet ugyan az . A kölcsön ,megadhatatlan . Én nem az unokám nyakára vettem fel kölcsönt . Én akarom megadni , tisztességes törvényes keretek között , amit nem akar sem a “jóságos ” genszterkormányunk , sem a bankok . Én azt mondom gyurcsány és az MSZP minden tekintetben leszerepelt , de leszerepelt , és véglegesen ez a Fidesz -KDNP koalicció is ,aki ennél látványosabban már nem is hazudhatna … Nincs már az az esemény , tett hogy én, bárhol is. támogassam őket . KI velük a parlamentből . ELCSELÓZTÁK BECSÜLETÜKET ISMÉT FIDESZES MAFFIA KERESZTAPÁK , ..Immár végérvényesen ..Nem kell az árfolyamgát ! Követelem a jelenleg is érvényes , de be nem tartott törvények ,betartatását ..Bár ezeket egy megbuktatott jogállamban , genszterkormánytól , hiába is várom …
Ami kimaradt az előzőből…: 10%-os rezsicsökkentés, de az 50% át sem tudjuk fizetni! Nem hiszem el, hogy emberek ezt nem érzik?! Nem hiszem el, hogy az emberek elhiszik, hogy ennek így kell lennie?! Ennek nem kell így lennie!
Pertársaságok és devizamentők alakultak… igen! igen! védelmi pénzeket szednek.
Istenem, de sokan el is hiszik, hogy megmentik őket. Több ismerősöm fordult hozzájuk, segítségért, annak ellenére, hogy kértem őket ne tegyék! Nos a mutató… Havi díj: 1000-2000 Ft között. Éves díj 100.000-150.000 Ft között. Ezek a segítők, hány évig szeretnének segíteni? Olyanok lettek mint a pszichológusok…a betege addig lesz beteg amíg ő akarja. És olyan mint a telefontársaságok, akik ingyen beszélgetést kínálnak családi és céges csomagokon belül. És hogy ezért mennyit fizetünk, háát, az nem mindig kideríthető, de nem keveset. Viszont elképesztően jól hangzik! Meddig esszük még meg ezeket a szépen, jól hangzó valamiket, amik nyúznak, húznak, becsapnak, kicsinálnak! És még mindig tudnak valami jól hangzó bármit bedobni…és még mindig képesek vagyunk elhinni, hogy nem kell tennünk semmit! Ez a lényeg! Ahogy a virág jelentőségét veszik el a csomagolással, ami végül a kukába köt ki. A hangsúly a virág csomagolásán, miközben a lényeg a virág!
„Patai Mihály: Az érintett magyar bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament döntését sikeresen hajtsák végre”
Így, hogy újra olvasom az első sort, új értelmet nyer a megfogalmazás. Az „érintett magyar bankok mindent megtesznek”, nem lehetséges az, hogy azért nem tesznek semmi érdemit mert nincs magyar bank? Így a kommunikáció kimegy, hangzatos is, hazugság sem történik, mindenki jól jár, kivéve a kifosztottat….
Az árfolyamgát nevű szemfényvesztés, eleve halvaszületett csecsemő, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy még a bedőlés 5 éves elodázására sem alkalmas (a kifosztóink már 5 évet sem hajlandók várni a teljes kifosztásunkra, még úgy sem, ha havonta fizetünk nekik érte védelmi pénzt), csak az eddigi jogtalanságok adós által aláírt elfogadására, azaz az adós önként és dalolva lemond az eddig őt ért jogtalanságok miatti károk megtéríttetésének jogáról.
Engem ebben az egész bankárhablatyolásban csak a bankunió fogott meg, mert ha áthámozzuk magunkat a bankok mögött álló céghálón, és az olyan strómeneken, mint amilyen Csányi is, akkor kiderül, hogy Európában mind mögött a Rothschild, Amerikában pedig a Rockefeller család áll. A világ többi részét pedig a két család bizonyára felosztotta egymás között, ahogy okos maffiózókhoz illik.
Tehát a hivatalosan megalakítandó bankunió már ez előtt is létezett, csak nem volt látható. Így már látható, hogy a polip karok ugyanahhoz a poliphoz tartoznak. Így teljesen mindegy, hogy a kedves ügyfél melyik bankot választja (a legjobb, ha egyiket sem).
Egyébként ugyanez a helyzet a parlamentben eddig ténykedő pártokkal is: ugyanannak a bábosnak a kesztyűjén egy-egy ujj mindegyik. Mivel a paraván takarja a bábost, ezt a lelkes közönség nem látja, de az értelmesebbje tisztában van vele.
A PÉNZ ÉS A DEVIZA – WIKIPÉDIÁBÓL IDÉZVE
Pénz
minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni, illetve adósságokat törleszteni. A pénz szükségszerűen csereeszköz, vagyis a dolog árának megfelelő mennyiségű pénzt egy adott piacon a dologra el lehet cserélni. A pénz attól fizetési eszköz, hogy a pénz mint csereeszköz használata jogilag érvényes tranzakciót hoz létre. Ezen kívül a stabil értékű pénz elszámolási egység és értékőrző funkciót is képes betölteni. A pénz értékének csökkenését inflációnak, növekedését pedig deflációnak nevezzük.
Pénz az, amit a piac annak fogad el. Valamint a pénz a leglikvidebb jószág, ezáltal a csere lebonyolítására a legalkalmasabb eszköz.
A modern pénz (az ősiekhez hasonlóan) lényegében egy emberek között kötött bizalmi egyezmény. Fizikai valójában nem, csak szimbolikusan bír értékkel, értéket csupán az emberek bizalma ad neki (más javakra nem váltható, csak a javak közvetítésére használható, a régebben használt pénzekkel ellentétben). Manapság a pénz legáltalánosabban használt fizikai formája a papírpénz (bár a hitelkártya egyre gyorsabban terjed), annak ellenére, hogy bizonyos áruk, mint az arany és az ezüst a pénz lényegi tulajdonságait még mindig őrzik.
˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz,
így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, hitellevél és a dollárra szóló értékpapírok.f [1]
A deviza és a valuta árfolyamai is különbözőek. Tipikusan a valuták vételi és eladási árfolyamai között nagyobb a rés, mint a devizák esetében. Ezt a készpénzkezelés extraköltségei magyarázzák.
˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛
A modern bankrendszert nem érdeklik már a pénznek klasszikus értelemben vett funkciói .
A bankárokat sem . És a politikusokat sem . A hivatalnokrendszert és az igazságot osztó bírókat, ügyészeket sem . És tulajdonképpen az emberek jelentős részét sem .
Ellenben A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM tagjait, szimpatizánsait igenis érdeklik a pénznek és a devizának a klasszikus értelemben vett funkciói .
A pénz ma eltávolodott attól a funkciójától, hogy az emberek közötti csereügyletekre , követelések rendezésére használják .
A munkajövedelmeket és a vállalkozások bevételeit jelentős mértékben adók terhelik, s eközben az állami tisztségviselők és a közalkalmazottak adóterheit a magyar állam állja. Utóbbiak szintén sok hátrányt kell elszenvedjenek, mert bérezésük alacsony , a megélhetésüket éppenhogy fedezi . De a munkavállalók és a vállalkozók adóterheit a vállalkozásoknak elő kell teremteniük ahhoz, hogy kötelezően történő bevallásuk az elmaradás ne vonjon maga után adóvégrehajtást, vagy akár ne járjon felszámolással . Mindeközben a köztisztviselők é a közalkalmazottak esetén soha nem kerül sor a bérük utáni adó meg nem fizetése miatti végrehajtásra .
Ezzel eleve bekövetkezett az a jogképtelen helyzet, hogy a társadalom jelentős részének maga után és az általa foglalkoztatott munkavállalók után elő kell teremtenie a vállalkozás során a megfizetendő adót, miközben a magyar államnak lehetősége van arra, hogy jóváírjon , pusztán jegyezze az alkalmazottai, tisztviselői társadalombiztosítási járulékait és nyugdíjjárulékát, miközben nem valósul meg ezeknek a megfizetése.
Ezzel az a baj, hogy az ország valós helyzete nincs figyelembe véve a vállalkozók elszámoltatása során . Hiszen mindent a vállalkozóknak kell előteremteni . Márpedig nem illik valakit kicsinálni, ha nem ő az, aki miatt nem lehet előteremteni az állam által követelt adóbevételeket .
Ez a gond megfigyelhető a devizaalapú hitelezés esetében is.
Devizakövetelés van nyilvántartásba véve .
A devizakövetelés ” valamilyen valutára szóló követelést testesít meg ” .
Milyen alapon követelnek tőlünk devizát megfizetni, miközben ők a mi számlákra nem tettek olyan devizát, mellyel közvetlenül olyan valutát tudtunk volna felvenni , mint amit követelnek tőlünk ?
Amit a számlánkra tettek, az a magyar forint mint deviza, magyar forint devizanemű számlán, , és azzal nem lehet a forinttól eltérő devizában nyilvántartott követelést megfizetni a jövőt illetően, mert a forint és a nyilvántartásba vett deviza az árfolyamváltozás miatt eltérnek egymástól .
Azzal, hogy a számlákon forint jelent meg mint deviza, megvalósult az, hogy az annak megfelelő magyar forint mint valuta lett követelhető általunk a banktól.
Ezt a forintot kölcsönként nem lehet értelmezni devizakövetelés ellenében, mert nem lehet vele visszafizetni a változó árfolyam miatt semmi mást, csak magát a megkapott forintot .
Ha a CHF devizakövetelés arra irányul, hogy vételárat kap az adós, amellyel meg lett véve a devizakövetelés joga, akkor nincs lehetőség kölcsönadottnak tekinteni a devizaösszeget, mert a devizaösszeg a folyósítás napján megvéve van, hiszen a CHF devizaösszeg ellenében számlára tett HUF ellenében mint valuta csak a magyar forint vehető fel. Ez a valuta viszont nem alkalmas semmi másnak a visszafizetésére, mint ugyanennyi magyar forint devizaösszegnek .
A CHF devizaösszeget megvettként lehet kezelni, mert köteles az adós átadni a devizaösszeget a rendelkezésére bocsátott forint mint deviza ellenében , de mivel az adós a jóváírt forint devizaösszeg ellenében csak magyar forintot kaphatott mint valutát, ezért az ennek ellenében követelt devizaösszeg nem lehet pénzkölcsön, csak megvásárolt devizakövetelés.
Egy megvásárolt, és átadandó dologra viszont ügyleti kamatot nem lehet felszámolni, mert az ügylet nem kölcsönnyújtás. És nincs is lehetőség arra, hogy a valuta formájában a Banktól felvehető forinttal a nyilvántartásba vett devizaösszeg visszafizethető legyen, mert a forint mint valuta nem bizonyul elegendőnek arra, hogy a folyósításkor ezzel megvett devizaösszeg megfizethető legyen vele. Kevésnek bizonyul .
Ezzel a csalással kicsalták a kölcsönkamatot jogtalanul az Adósoktól .
Hiszen olyan iszonyatos mennyiségű kamatfizetés keletkezett jogtalanul, emelkedő mértékben , hogy a gazdaságból elvont kamat lefékezte a gazdaság működését , bedűti a javuló CHF a hiteleket, és jogtalanul nyilvántartásba vont kölcsöntartozások kérhetők számon az adósoktól rászámított árfolyamkülönbözettel .
A magyar forinttal kölcsön jogcímen meg megfizetni követelt CHF .
Beavatkozás Magyarország gazdasági életébe .
A forint kivonása történik a gazdaságból és az emberek megélhetése kérdésessé válik.
Mindez azzal, hogy a devizaösszeg, ami magyar forint volt a számlánkon, valutában magyar forintként követelhető, de ez a valutaösszeg kölcsönként nem értelmezhető, ha mást kell vele megfizetni, mint magát a kézhez kapott valutát.
A magyar nemzeti valutát így vonják ki a forgalomból, és így teremtenek súlyos megélhetési gondokat az országban, s így döntik be a devizaalapú hiteleket, így teszik tönkre a gazdaságot, így elértéktelenednek az ingatlanok .
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99800018.NM
KÁSLER ÁRPÁDNAK!!!
Itt van a 18/1998. (VI. 3.) NM (Népegészségügyi Minisztérium) rendelete, amelynek 36. paragrafusa ezt mondja ki:
“Egészségügyi kártevők elleni védekezés155
36. § (1)156 A fertőző betegséget terjesztő vagy egyéb egészségügyi szempontból káros rovarok és egyéb ízeltlábúak (a továbbiakban: rovarok), valamint a rágcsálók és egyéb állati kártevők (a továbbiakban együtt: egészségügyi kártevők) megtelepedésének és elszaporodásának megakadályozásáról, ártalmuk megelőzéséről, távoltartásukról, rendszeres irtásukról (a továbbiakban együtt: védekezés) gondoskodni kell.
(2) Az (1) bekezdés vonatkozásában egészségügyi kártevőnek minősülnek:
a) emberen élősködő vérszívó tetvek,
b) maláriát terjesztő és egyéb vérszívó szúnyogok,
c) betegséget terjesztő vagy okozó kullancsok és atkák,
d) embervért is szívó bolhák,
e) ágyi poloska…folyt.
ÁRPÁD, felhívom a figyelmed, hogy fel lehet jelenteni a RENDŐRÉSÉGI GYORSKOCSI utcai fogdát, mert az ÁGYI POLOSKA fertőző betegséget terjeszthet.
Ráadásul várandós a feleséged, ha megcsíptek, nehogy baj legyen,
Én itt, ahol a Lakatos Csaba-Kisbandi-Tasnádi körhöz tartozó CSERCSIK GYÖRGY és FELESÉGE Piramis 2000 Bt. bandája “fejti ki áldásos” közös képviseleti tevékenységét, nyáron ezzel néztem szembe.
Kint volt az ABATOX Kft. (VIII. József krt. 85), kétszer kellett irtatni, az négyzetmétertől függően bruttó 9800 forint volt és utána még garanciálisan is kellett, de én is kiadtam kétszer Bábolna Bio és egy másik német szerre
pénzt.
Én 50 %-os asztmás lettem, a pulmonológus doktornő is azt mondta, nagy a valószínűsége, miután 22-féle allergiatesztet elvégeztek, hogy magától az ÁGYI POLOSKÁTÓL, illetve a vérszívás során a szervezetem bejutott hatalmas mennyiségű fertőző anyagtól kaptam el. Ez veszélyes, az asztma.
Nagyon sok rovar megcsípett és még az első céges irtás után is nagyon sok jött elő. Itt, a X. kerület, Harmat u. 144. 7/28 alatt lakom, a Kft. szerint sokszor járnak ki, és az egész ház fertőzött.
DE a mocskos alvilági banda egy fura ügyvéden keresztül Dr. Tóth T. Zoltánon keresztül, aki besétált a helyi rendőrörse és rágalmazásért (Piramis 2000 Bt. ellen) feljelentést tett, majd tovább ment a bíróságra és a rendőrség az én MEGHALLGATÁSOM nélkül továbbította a bíróságra a feljelentést.
Nos, annyi zűr van itt, és eddig már több mint 15 oldal van Dr. Izsák Orsolya ügyvédnőm kezében.
Tehát javaslom, Árpád, hogy feltétlenül, miután videóra is vettétek, sőt,
kihoztak az ágyi poloskát, ez bizonyíték, jelentsétek fel a rendőrséget
és kényszerítsék kártérítésre az egészséged, a feleséged egészsége (aki most várandós) és két kisgyermek egészsgének veszélyeztetése miatt.
És a rendőrség vezetőit is fel kellene jelenteni, ugyanis a fogdákat a közegészségügyi hatóságoknak ellenőrizni kell, és ha soron kívül kell irtani, mert a cellákban a II. Gyorskocsi utcában ágyi poloska van (erre mondanám, ha nagyon gonosz lennék ennyi szemétség után, hogy dögöljenek meg tőle a rendőrök, akik ott vannak és fertőzzék gyermekeiket és családjukat!!!),
intézkedni kellett volna. NEM LEHET ÁGYI POLOSKA, mert az egyik legnehezebben kiirtható vérszívó rovar, amely csak EMBERI vérrel táplálkozik, kiemelten az AB vércsoportot szereti.
Tehát kérle, vegyétek elő a videót, ezt a jogszabályt, ha kell, beszéljetek
és a várandós feleséged is el kell, hogy vigyétek vizsgálatra. Tudom, hogy
azt mondtad, elégetted a ruhákat, de a vérszívkor a szervezetbe került kórokozó akár hónapok után is okozhat bajt.
Itt van az amerikai CDC előírásai is, ott is nagyon nagy a fertőzés, állítólag Budapesten és Szegeden hallottam még, hogy nagy a probléma.
Az ágyi poloska, latin nevén: Cimex Lectularius, amely olyan mikroba, parazita, rovarcsaládba tartozó, amely kizárólag EMBERI és ÁLLATI vérrel táplálkozik, itt a link:
http://www.cdc.gov/parasites/bedbugs/faqs.html
Nagyon apróka pete formában, 1-7 mm-ig terjedhet a nagysága, rendkívül sok petét rak le, és akár néhány hónapos “vér éhezést” is képes túlélni, tehát elbújni, megbújni úgy, hogy aztán támad újra. Közben petéket rak.
Nagyon elterjedt mostanában Európában, hotelekben is megtalálható, akár 5 csillagosban is…(azoknak pedig szintén kötelező lenne a közegészségügyi működés feltételeinek a betartása). Nem függ attól a jelenléte, hogy mennyire van tisztaság egy lakásban. Kutya valószínűleg és macska vérével is táplálkozik, meg ki tudja, milyen elhullott friss állat vérével.
Rendszerint azon a területen jelenik meg, ahol az emberek (állatok) alszanak, de buszon, vasúton is beszerezhető.
Azt biztosan tudom, hogy a börtönökben elvégzik a közegészségügyi előírásoknak megfelelően az irtást, bár ezt nem biztos, csak ha panasz érkezik. A RENDRŐSÉGI FOGDA nem kivétel, a személyzet (még a gyúnyolódó seggfejekét is) egészségét veszélyezteti.
A lakásban még a tapéta alá is be tud jutni. Nálam azt vettem észre, hogy a falba (tapétás, panel) fúrt falvédő tartó lyukaknál jelent meg….először nem tudtam mi az, soha még nem találkoztam vele.
Fordítok nagyjából a CDC anyagából: éjszaka kb. 3 méter képes megtenni, szerintem többet is, mert én tapasztaltam, azt ellenségem (a valódinak) kívánom csak. Ugyan a CDC szerint nem ismert, hogy terjesztene fertőzést, de a magyar közegészségügyi előírások szigorúbbak. Azt tudom, hogy Amerikában tele van minden velük, rengeteg a szállodában és máshol az ágyi poloska. Nagyfokúan zavarja az alvást (ezt te is tapasztaltad), és kiütést, viszketést okoz. A bőrviszketés másodlagos fertőzést (felülfertőzést is) okozhat.
A harapása, mert rohadtul harap, minden egyes emberre másként hat.
A harapásra adott szervezeti válaszreakció eltérő lehet, akár SÚLYOS ALLERGIÁS válaszreakció is lehet a vége. Nálam 50 %-ban beszűkült hörgőket okozott, azaz nagyon súlyos, akár halálos kimenetelű asztmát.
A CDC csak azt hangsúlyozza, hogy a válaszreakció okozta allergia orvosi figyelmet érdemel, de szerintem, ha a dögök harapnak és előtte mondjuk egy kutyát, macskát vagy mást haraptak meg és úgy támadnak, halálos fertőzést okozhatnak.
Az ágyi poloska rendkívül büdös egyébként, iszonyatosan rossz szaga van.
Én állandóan arra ébredtem éjjel, hogy álmomban, ha 5-10 percre sikerült elaludni, akkor a szagra ébredtem….jó hogy nem bolondultam bele…és még az első kft. által végzett irtás után is előjöttek néhány nappal. Most már a garanciális, harmadik irtáson túl vagyok, nincs semmi gond, de azt mondták, ha lesz, hívjam őket azonnal.
Amikor harapnak, ÉRZÉSTELENÍTŐ ANYAGOT FECSKENDEZ A SZERVEZETBE (EMBERNÉL A VÉRÁRAMBA, BŐR ALÁ) ÉS ANTIKOAGULÁNST (véralvadásgátlót), ami megakadály egy embert
abban, hogy érzékelje a harapást. Így van, aki csak néhány nappal később
érzékeli, amikor viszket és megjelenik a folt. A harapás a moszkitó szúnyogéhoz vagy bolháéhoz hasonlít.
A bőr enyhén megduzzad, rendkívül viszket, irritációt okoz és vörös lesz.
Az ágyi poloska harapásának további tünetei:
insomnia, alvásképtelenség (én ezen mentem át kb. 2 hónapon keresztül),
nyugtalanság (ez így van, hiszen az ember nem tud a félelemtől elaludni).
Nagyon fontos megismételni, van akinél semmilyen reakció, van, akinél allergiás reakció jelentkezhet. RITKA ESETBEN ANAPHYLAXIS, azaz túlérzékenységi reakciót okozhat, akár halált is (szerintem, csak ezt a CDC nem közli), anafilaxiás SOKK formájában. Hát én közel voltam hozzá.
Fontos, hogy utazáskor bőröndbe is bekerülhet és így nagyon sok helyen okozhat ágyi poloska fertőzést!!!
Ezek a dögök 45 fokos melegben tudnak csak elpusztulni. Nálam nyáron voltak, nem működött a klíma, volt közel 40 fok, de nem pusztultak.
http://en.wikipedia.org/wiki/Bed_bug
Itt leírtak szerint az ágyi poloska bőrtüneteket, pszichológiai tüneteket,
és allergiás tüneteket okozhat.
Ezek a dögök képesel legalább 28-féle humán patogénnel, kórokozóval.
MRSA fertőzéssel is együtt járhat az ágyi poloska csípése, és vancomycin rezisztens Enterococcus faecium (VRE) fertőzéssel. Ezeket ugye nem kell magyarázni, hogy mit jelentenek?
A denevérek és a vadállatok (madarak is) hordozó gazdái lehetnek az ágyi poloskának, vagy a denevér poloskának. Van ahol kutyákat tanítanak be ennek megtalálása (ágyi poloska), mert iszonyatos rohadt eper szaga van.
Én tudom, mert nagyon sokat szenvedtem tőle….és mint hallom, még mindig jelen másnál a házban. Nálam már nincs, de most elmegyek fogászat előtt MRSA vizsgálatra. Az USA-ban a kutyán kívül vannak cégek, amelyek nagy sebességű gázkromatográfiával is dolgoznak az ágyi poloska felderítésében, mert ugye NEW YORK tömve van velük, de már Budapest is.
Az ágyi poloska természetes ellensége a csótány, a hangya, a pók, atka, százlábú, ezek megölik. Más ektoparaziához hasonlíítva, ez a dög képes két hónapig is elélni, kifejlett állapotban. Kb. 9 hónap is lehet meleg körülmények között a nőstény ágyi poloska élettartama, ez alatt az idő alatt naponta 3-4 petét rak le. VAGYIS egész 9 hónapos élete során, a napi 3 petével számolva az kb. 270 nap * 3 petével = 810 ilyen kis dög!!!!!!!!!
Az ágyi poloska éhezés közben vedli le a fedőbőrét, egyébként 5.-7. napon esznek (ha sok van, akkor naponta nagyon támadhat).
Olyan, mint a bűnöző bankár és politikus, ha teleszívta magát vérrel, búvóhelyet keres, mert szétpukkanhat a teste, vagy éppen “társat” keres
a petézéshez.
A pénzügyi ombudsmanunk maradék esze is kezd elszállni. Rendkívül fájdalmas az a tudat, hogy 170 milliós keretet biztosítottak neki tavaly – és abból semmi érdemi előrelépés nem történt, de még csak egy érdemi nyilatkozat sem. Nem tudom, az idei költségvetése mennyi lehet. És az alábbi írásra képes, álnéven. Ahogy a Kovács Anita, meg az adminok is – erős a gyanúm – hogy Doubravszky álnéven. Helyzetjelentés: csak ma 3 megkeresést kaptam, hogy felmondták a “hitelüket”, illetve felmondás előtti felszólítót kaptak, mit tegyenek. És hiába írjuk az igazságot meg nekik, magasról tesznek rá, a hatalom hátat fordított az embereknek. Mindeközben árad a tv-ből a hazugság, és jönnek az ötletek, a kúrmány úgy tesz, mintha dolgozna, miközben szabadon garázdálkodnak a végrehajtók, a közjegyzők hűen asszisztálnak a pénzügyi hatalmasságoknak és adják el az embereket aprópénzért.
Az állam felelőssége – CSAKIS AZ ÁLLAM FELELŐSSÉGE – áll meg, mert ők engedték, tűrték, tűrik és asszisztálnak ehhez a törvénytelen kifosztáshoz. Ők állíthatnák le egyetlen lépéssel ezt a rémálmot.
MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT! A félmillió mély szegénységben, 4 millió létminimum alatt élő, a minden második nélkülöző gyerek, a szétzüllesztett családok, a gyomorgörcs, a korrupció és a jogfosztottság országa lettünk.
Ma bármit megtehetnek velünk, mert csak a pálya széléről kiabálhatunk be. Tegyünk róla, hogy jövőre ez megváltozzon!
Doubravszky György mindeközben éberen őrködik nap mint nap a pénzügyi jogok felett és a kommunikációs stratégiáival nyitogatja a bicskát a zsebekben. Jó pénzért. Érdemek nélkül.
Ehhez is kell egy lelkiismeret. Íme a mai írása a kifosztottaknak. Jó reménykedést. Addig is az elhasalt jogállam fekszik tovább, mert épp az a parancs.
ILYEN AZ ÉLET MAFFIAKÖZTÁRSASÁGBAN!
“ÉRDEMI VÁLTOZTATÁS
– leszállás nélkül
Bármilyen hivatal, vagy hatóság működésének megváltoztatása három paramétertől függ: törvény / szervezet / emberek.
A törvényi keretek behatárolnak, bár lehet kezdeményezni a módosításukat. A szervezeti felépítés belső hatáskör, mégis időt emészt az elfogadtatása. A személyi feltételek pedig minőségi időt követelnek; például lehet valaki jó szakember, miközben rossz vezető.
Egy élő hasonlattal: ha a légcsavaros repülőgéped elégtelen, akkor átalakíthatod sugárhajtásúvá, de a feltételek szerint csak LESZÁLLÁS NÉLKÜL.
Természetesen légvár építőkre nem vonatkozik ez a szabály… -admin2”
(https://www.facebook.com/Hiteltarsulas/posts/590930710943783?notif_t=notify_me)