Döbbenetes, ahová jutottunk 2013-ra, a kiváló adottságokkal rendelkező, népességének akár többszörösét is eltartani képes Magyarországon. A szorgalmas magyar nép ebben a szép és termékeny Hazában mégis elkeserítő helyzetben van: milliók mélyszegénységben, teljes létbizonytalanságban, nyomorogva. Sokszázezer honfitársunk nem tudja már előteremteni családjának a legalapvetőbb szükségleteket sem, közben teljes kilátástalanságban, kifosztva mindenéből, ráadásul örökre eladósítva – még az unokái is, ha lesznek egyáltalán. Az ország(közvagyon) lerabolva, kifosztva, eladósítva.
Hogy juthattunk idáig? Hol vannak a száz és ezermilliárdok, amelyek hiányoznak az emberek ‘pénztárcájából’ és a közvagyonból olyan mértékben, hogy már a Nemzet létét, az ország megmaradását veszélyeztetik?
Valakiknek válaszolniuk kell ezekre a kérdésekre. Méghozzá a magyar nép bizalmát és támogatását élvező Törvényszék előtt.
De kiket kellene megkérdezni? Nem kell sokáig keresgélni:
Csányi Sándor 135 milliárd
Bige László 130 milliárd
Gattyán György 118 milliárd
Várszegi Gábor 110 milliárd vagyon…
A sor meglehetősen hosszú…
A legtöbb ember nem tudja felfogni, hogy mit is jelentenek ezek a számok. Egy kis szemléltetés talán egy picit érthetőbbé teszi, hogy mennyi is az a 135 milliárd. Tegyük fel, hogy havi nettó 300 ezret keresel. Tudom ez egy átlag munkásnak álom(sajnos), de tegyük fel. Ennyiért már talán szívesen güriznél nem csak napi 8, hanem akár 10-12 órát is. Ebből már ki lehet jönni úgy-ahogy, tisztességesen lehet élni belőle. De mondjuk nincs családod és kevésből megélsz, ezért félreteszel havi 200-at. Mennyit kellene dolgozni, hány évet ahhoz, hogy egy Csányi féle vagyon gyűljön össze? 50 évet vagy 100-at is? Nos több, mint 56 000 évet! Ötvenhat ezer év gürizés és spórolás.
Mindezt Sanyi bátyánk nagyjából a módszerváltás óta ‘összespórolta’ és erős a gyanúm, hogy közben nem 100 ezerből élt havonta.
A jelenlegi rettenetes helyzetben nem kellene tőle(és hasonszőrű társaitól) megkérdezni( és alaposan kivizsgálni), hogy hogyan és miből sikerült ezt összehoznia?
Kovács Attila
Mindenben egyetértek az írással, az előttem hozzászólásokkal.Egyetlen
aggályom van,nagyon sokan vannak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak
informálódni,fogalmuk sincs ezekről a sajnálatos dolgokról.Nincs internet
lehetőségük, a TV-ből pedig ömlik a hazugság,a nép butítás / egyoldalúan, mint a
deviza alapú CSALÁS a bankok részéről / Nagyon nehezen ébred a magyar !
Sajnos Micsurin , a nagy keresztező a hibás, mert keresztezte a magyar állampolgárt a szederindával azóta kezdtünk földönfutók lenni.! SAJNOS EZ A VICC VICC VOLT A 70-ES ÉVEKBEN, DE MÁRA MÁR KOMOR VALÓSÁGGÁ LETT, de nem Micsurin által. Nincs szükségünk politikusokra!! NEKÜNK JÓ KIS KÖZGASZDÁSZOK, SZAKMA MESTEREI KELLENEK. HÁLA A TEREMTŐNEK VANNAK IS!!! Hogy hol? Éhbérért dolgozva, vagy munkanélkül sínylődve. Most hozzájuk szólok: Gyertek mert fontosak vagytok és igenis szükség van rátok! Egy közületek felér 10? 100 politikussal. Szeretetüdvözlet!
Hogy jutott ekkora vagyonhoz ? Hát törvényes úton.A törvényt úgy szabták,hogy nekik kedvezzen.Olyan törvényeink vannak,hogy úgy csűri-csavarja a sok “sztárügyvéd”,ahogy csak akarja.Egy gyilkosról is bebizonyítják,hogy áldozat:-(Itt már nem elszámoltatni kell,hanem leszámolni a sok gazember rabló,tolvaj,gyilkossal !
Jelenczki István 2009-ben készült el egy 4 részes dokumentumfilmmel, aminek a “Háború a nemzet ellen” címet adta. Riportokon keresztül, konkrét példákkal bemutatja azt a privatizélésnek csúfolt szabadrablást, amivel az egyes körök jobb esetben csak magukhoz vették, rosszabb esetben teljesen eltüntették csaknem a teljes állami vagyont:
http://www.urania-nf.hu/filmismertetok/haboru-a-nemzet-ellen.php
2012-ben a Duna TV-ben is leadták ezt a filmsorozatot, de valami rejtélyes oknál fogva a magyar média nem igazán mutatott különösebb érdeklődést iránta, pedig aki egyszer látta, soha nem felejti el azt a döbbenetet.
Vajon valaki elkezdte már forgatni a deviza nélküli, de devizásnak nevezett hitelek avagy csalássorozat történetéről szóló dokumentumfilmet? Ez kaphatná a “Háború az emberek ellen” címet. Abban reménykedem, és próbálok is tenni ellene, hogy ne olyan siralmas vége legyen, mint az előbb emlegetett filmnek.
Egyébként ugyanő rendezte ezt is:
Égig élő igazság – A Szent Korona misztériuma és tana
http://www.magyarmenedek.com/products/3096/Egi_elo_igazsag_-_Jelenczki_Istvan.htm
Gondolom sokan ismerik e verset. Nagyon ide illik, ezért is osztom meg mindenkivel. Lelkesítő és minden magyarnak ismernie kell!!
Petőfi Sándor:
DICSŐSÉGES NAGYURAK…
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra… nem cifra, de
Jó szoros.
Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába…
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.
Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!
Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!…
Hanem még se!… atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.
Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.
Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.
Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának.
Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!
(Pest, 1848. március 11. előtt.)
Az elszámoltatás rendben! Ezt követően jön majd a felelősségre vonás is. Számot kell adnia mindenkinek a tetteiről. Kinek Önmagával, kinek a Magyarság előtt, hogy hogyan kufárkodott a Nemzete vagyonával. A hazugságaiért, a nép félrevezetéséért, a lopásaiért és a hazája tönkretételéért, kiárusításáért. A kapott üveggyöngyeit pedig a nyakára kell tenni,de szorosan.