DÜHÖNGŐ VILÁG

Miközben a keresztény világ, kenetteljesen készült főünnepére, Jézus keresztrefeszítését követő, vasárnapi feltámadás évfordulójára, a világ békéért dolgozók mindent megtesznek azért, hogy soha béke ne lehessen. Amerika éppen keresi, hol kezdhet újabb háborút,South Korea Reacts To North Korean Missile Launch

miután alig pár napja ledobták Afganisztánban a “minden bombák anyját”.

A Pápa is megtett minden tőle telhetőt, a Bibliát magasbatartva elítélte a korrupciót és a törvénytelenséget, melynek következtében az emberi méltóság kerül keresztrefeszítésre.

Jajj Istenem, mi lesz itt, ha egyszer tényleg lesújt az Isten haragja a Földre. Biztos a Vatikánt se fogja elkerülni, ahogy Magyarországot sem.  De addig is, nekünk magunkat kell kihúznunk a dagonyából, saját hajunknál fogva, mert mások nem fognak.

Az elmúlt két hétben, rekordszámú árverezésről szereztem tudomást, olyan vállalkozók is megkerestek, akikkel két-három éve kapcsolatban álltam üzleti téren, de sejtelmem sem volt róla, hogy devizahitelesek. Most szóltak, mikor már leégett a ház a fejük fölül, eszméletlen.

Ha egyszer teljesen, minden részletre kiterjedően fel lesz dolgozva ez a csalássorozat, nagyvalószínűséggel a tragédia mértéke, nem az agyafúrt bankári és bírói-törvényhozói összejátszás kiteljesülésében kerül kimutatásra, hanem az emberek görcsös ragaszkodásához lesz köthető, hogy ki ne derüljön „devizahitelességük”. Szegény „bolondok”.  Mielőbbi feltámadást.

Nem biztos, hogy mielőbb szeretne feltámadni, a szombaton elhunyt, 117 éves Emma Morano, aki 1899. november 29-én született és 117-ik születésnapján azt nyilatkozta, hogy az élete nem volt annyira szép. Már sohasem fogjuk megtudni, ha választhatott volna, vajon mit választott volna, egy rövidebb, de szép életet, vagy egy hosszat, de nem annyira szépet. Egy biztos, szinte sohasem evett gyümölcsöt és zöldséget, de egész életében megevett, minden nap három tojást. Puff nektek vegetáriánusok….

 

Egy hozzászólás a(z) “DÜHÖNGŐ VILÁG” bejegyzéshez

  1. A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik rosszat tesznek, hanem azok miatt, akik tétlenül nézik.