
Kifosztott magyar családok százezrei várták a reménysugarat, hogy végre lesz megoldás a kifosztásukra és most végre rámosolygott a “MAGYAROKISTENE” jámbor nyájára. Még egy kicsit kell csak kibírni a kibírhatatlant. Óriási bejelentés látott napvilágot.
Márki-Zay Péter bejelentette, hogy a monetáris politikáért felelős szakértője, mostmár hivatalosan is Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke.
Ha valaki esetleg nem tudná, Király Júlia volt már igen magas pozicióban a Posta Banknál is, annál a Posta Banknál, ahonnan elindult a devizahitelezés, jogszabályi háttér nélkül. Sokan esküsznek rá, hogy Gyurcsányék engedélyezték a devizahitelezést, mások vérre mennének, hogy Orbánék engedélyezték a devizahitelezést. Mindkét tábor téved. Jogszabályi háttér nélkül, teljesen törvényellenesen helyeztek ki devizában nyilvántartott, de forintban folyósított kölcsönöket. Ebbe Király Júlia nyakig érintett. Márki-Zay is több, mint 10 évig leszarta a kifosztást, de most az előválasztásra gátlástalan és aljas módon visszaélt a kifosztottak nyomorával, sokan rá is szavaztak. De ma azt is kinyilatkozta, hogy a cél mentesíti az eszközt, gondolom majd meggyónja jó katolikusként feloldozást kér.
Csak a kifosztottaknak nem jut feloldozás, Király Júliától biztos nem.
Amikor a legelején átláttam a gátlástalan törtető álságos szándékain, az egyik legvehemensebben engem támadó kifosztott Bodobács Marcsi volt, aki végrehajtás alatt van. Marcsikám bízva bízzál és sokat imádkozzál és gyónni se felejts el, hátha mégis valami csoda történik és Király Júlia olyan monetáris politikát fog kidolgozni a FELSZABADÍTÓ számára, hogy elszégyelli magát a sok élősködő bankár, végrehajtó meg a többi és megkegyelmeznek neked. Ha másnak nem is csak neked és csak most, mert te nagyon bíztál.
Ismétlés a tudás anyja, ideteszem ismét Király Júlia könyvének elemzését.
Kásler Árpád
