DEVIZAHITELES ROADSHOW INDUL

DEVIZAHITELESEK VAKULJATOK

Jövő év elejétől beizzítják a devizahiteles kampánygépezeteket. Devizahitelesek ügyében semmilyen érdemi eredményt felmutatni nem tudó jogászok ki lesznek kiáltva a témát legjobban ismerő szakembereinek. Ezek kivétel nélkül az ellenzéki térfélen felbukkanó személyek lesznek.

A kormányzati és a kormányzat holdudvarához tartozók pedig a végrehajtók megregulázásával fogják űzni a szemfényvesztést. Ezt legfőképp maga a kormánypropaganda és a Csurka szavai szerint szélhámosság pártjából kiváltak fogják űzni.

Ennek az a lényege, hogy a kifosztottak nem egy párthoz köthetőek, hanem a társadalom minden rétegében megtalálhatóak, ezért minden oldalról el kell vakítani őket, és illúziónk ne legyen, hagyni fogják magukat elvakítani. Az én anyagi és megjelenési lehetőségeim ezeket nem fogják tudni ellensúlyozni. Ezen, ma Magyarországon csak Gattyán György hathatós beavatkozása segíthet, de egyelőre bizakodásra okot adó jel erre nincs.

Minden jel ezt látszik alátámasztani. Az ellenzék részéről megesett az elképzelhetetlen, Dobrev Klára devizahiteles kampánnyal rúgta be az előválasztási akcióját, Márki-Zay úgyszintén. Egyikük sem tett soha semmit az ügy érdekében.

A kormánypártok ezt a muníciót már elpuffogtatták két választáson, most egy huszárvágással lovat váltottak és a végrehajtók megregulázásával kampányolnak, miközben ők tették lehetővé a jogtalan végrehajtásokat.

Mint ismeretes, felhívást tettem közzé Juszt László irányába, hogy egy beszélgetésre hívjon meg, hogy elmondhassam a devizahiteles ügyet, mint érintett és mint az a személy, aki az egészet ügyet borította és százmilliárdokba mérhetően megfékezte a kifosztást. Ezt egyetlen jogász sem tudja magáról elmondani, a diplomájukat lehet lobogtatni, de eredményt mellétűzni egyik sem tud, egyetlen egy sem. Ez csak egyik oka annak, hogy köreikben közutálatnak örvendek, amit büszkén viselek.

Na de hogy egyetlen, magát újságír(t)ónak nevező sem mer velem leülni, az sokmindent elárul. A Juszt László féle megkeresés, már-már kisebb botránnyá dagad és a végén tényleg bírósági ügy lesz belőle, ami elé állok bátran, csakúgy, mint eddig.

Az ominózus cikk itt olvasható, ami kirobbantotta a csörtét:

Ezt követően három tagunk kéréssel fordult Juszt úrhoz, amit ő rendkívül rossz néven vett. Ennek részletei itt olvashatóak:

Ezzel én a témát lezártnak tekintettem volna, de nem oda Buda. Juszt úr a következő üzenetet írta az egyik tagunknak, aki kéréssel fordult hozzá.

Eddig is számtalanszor – még a TV ügyvédje idején is – foglalkoztam a devizahitelesek ügyével. Ma már nyugdíjasként megengedhetem magamnak,hogy azzal és arról beszélgessek akivel, amiről akarok. Az 1.700.000 szerződésből még ma is nagyon sokan vannak, akik nem tudnak szabadulni. Tudom, hogy jelenleg 117.000 lakás van árverés alatt. Erről januárban a téma legjobb jogász ismerőjével készítek MAGÁNBESZÉLGETÉST, de ez nem Kasler úr lesz, aki minősíthetetlen módon viselkedett és gyanusított meg azzal, hogy én megfenyegettem. És ezt nyugodtan elmondondhatja minden károsultnak, érintettnek. Üdvözlettel Juszt László

Tisztelt Juszt úr!

Kérése teljesítve van. Mert mindenki véleményének helyet adunk, önnel ellentétben. Sajnálatosnak tartom, hogy ennyire tényszerűtlen, mert én minősíthetetlenül nem viselkedtem, sem azok a tagjaink, akik írtak önnek. Ennek bizonyítására bemásolom mindenki üzenetét.

1-“Tisztelt Juszt László!

Az Ön által Bige Lászlóval készült műsor felkeltette az érdeklődésemet. Ebből adódóan engedje, meg, hogy egy riportalanyt ajánljak az Ön figyelmébe, aki évek óta töretlenül kiáll a devizahitelesek ügyéért. Ő volt az első és egyetlen, aki érdemi, – minden érintettre kiterjedő – pert nyert az OTP ellen.  Az igazság kiderítéséért küzd töretlenül, ennek ellenére a média és minden fórum elhallgatja. De nemcsak a devizahitel, hanem politikai és más területen is kiemelt tájékozottsággal rendelkezik. Úgy gondolom, hogy az Ön jó irányú kérdéseivel és azok megválaszolásával egy igen érdekes műsor készülhetne.

Ide linkelem a legutóbbi írását, ami az Ön műsorával kapcsolatos.

Tisztelettel:”

2-Kedves Juszt Ùr!Kėrem,vegye fontolõra a posztban elhangzott kėrėst! 3M devizahiteles sorsáról beszėlgessen Kåsler Årpåddal!

3-Tisztelt Juszt László úr, Kásler Árpád vagyok. Kérem szíveskedjék egy időpontot megadni, amikor felhívhatom telefonon. Köszönöm”

Ezek közül egyik sem minősíthetetlen és egyik sem zaklatás, ellenkezőleg tisztelettudó megkeresés volt.  Három embernek adtam meg az elérhetőségét, nem hoztam nyilvánosságra. Ezt követően ez a beszélgetés zajlott le köztünk.

K.Á.:Üdvözlöm Juszt úr, köszönöm a lehetőséget. Kérdezni szeretném, hogy lenne-e arra lehetőség, hogy készítsen velem egy interjút a devizahiteles ügyről?

J.L.: NEM! És megmondom, hogy miért. Ön mindenkinek kiadta a számomat, eddig legalább négyen hívtak fel és nyomást próbált rám gyakorolni. Én ilyen nyomásnak nem engedek. Én sokszor kiálltam a devizahitelesekért. Elolvastam a cikkét és azt írta benne, hogy minél többen írjanak nekem. A másik dolog, hogy látom ön egy politikai pártnak is az elnöke. Én pártelnökökkel nem készítek interjút. Az ellenzéki előválasztáskor csak egyszer jöhettek, mert sorba álltak az ellenzéki politikusok.

K.Á.: Köszönöm az őszinteséget Juszt úr. Válaszolhatok erre?

J.L.: Igen, csak arra vigyázzon, nehogy perbe kerüljünk.

K.Á.: Juszt úr, ne fenyegessen, mert én sem fenyegettem önt. Itt most a telefonba válaszolok önnek. Nem tudom mivel állt ki a devizahitelesekért, mert engem még egyszer sem keresett meg az elmúlt 12 évben és amit 15-17 ezer ügyvéd nem tett meg azt én megtettem. Ami a posztot illeti, mivel ki vagyok tiltva minden médiából és amikor törvényileg járt az 5 perces megjelenési lehetőség, akkor is 16-szor félbeszakítottak egy perc alatt ezért vagyok kénytelen ilyen eszközökhöz folyamodni. A másik dolog, hogy nem azért kellett volna leüljön velem beszélni, hogy engem népszerűsítsen, hanem azok a kifosztottak, akik önt nézték és tisztelték éveken vagy évtizedeken keresztül megérdemelnék, hogy az ügyük egy valós és hiteles forrásból is nyilvánosságot kapjon, arról nem beszélve, hogy ön eddig lehet, hogy pártelnökökkel nem készített interjút, de nagyon sok politikussal igen. Minden jót.

Tisztelt Juszt László!

Nem viselkedtem minősíthetetlenül és nem gyanúsítottam meg semmivel, tényt közöltem, hacsak nem tagadja azt a kijelentését, hogy “ arra vigyázzon, nehogy perbe kerüljünk”. Önnek természetesen joga van eldönteni, hogy kivel ül le beszélgetni és kivel nem. Ezt a jogát én biztos nem vitattam, sem a bajtársaim. De ha erre önnek joga van, akkor tőlem se merje megvonni azt a jogot, hogy én minek értelmezem azt a kijelentését, hogy arra vigyázzak, nehogy perbe kerüljünk. Ezt igenis fenyegetésnek fogom fel, mert semmilyen okot nem adtam arra, hogy perbe kerüljünk. Egyetlen valótlanságot nem állítottam, ami el nem hangzott volna.

Ami “a téma legjobb jogászismerőjét” illeti, fenntartásaim vannak. Ez olyan, mint az ellenzéki pártok, ők kijelentették, hogy ők az ellenzék, mindenki más kamupárt. Jó lenne, ha merhetek javasolni anélkül, hogy perbe kerüljünk, hogy majd ennek a legjobb jogásznak az elért eredményeit is hozzák nyilvánosságra. Az én elért eredményem nyilvános és határokon átívelő, de még mielőtt “minősíthetetlen módon” viselkedtem volna, addig sem tartott érdemesnek meghívni, pedig volt rá 12 éve. Mert én a valóságot tudom bemutatni, nem mellébeszélni. De mostmár ne hívjon, mert nem megyek….hahaha

Kásler Árpád