Fényben úszik győztesen, éles kardján fémjelek
Láng tűzében égetett, éltet adó vércseppek.
Mának létösvényein, széttaposott álmain
Széles útja ékesen, tör előre vészesen.

Ékezete büszke sas, csőre kemény, mint a vas
Szétzúzza a lombokat, új tavaszra, rügy fakad.
Kohók sora parázslik, ellenségre vadászik.
Tetőfokra felhevül, érdes vasban szellemül
Égő lángtól mentesül…
Fenyvesek közt esti szellő búsan lengedez
Nagy lelkekben keserűség lángja éledez.
Előtörnek fájó dalok, messzi sóhajok
Viharverte öreg fák,- ti halljátok dalom.
Suttogások kopott hangján levél megrezzen
Őseinknek kifolyt vére mély földbe pihen.
Ebben a szép vándorestben minden benne van
Hegyek bércén Isten szeme féltőn, – rajtunk van.
Igaz hittel bíztál bennem, – ekképp szól az Úr
Törvényemtől nem tértél el, védlek jutalmul.
Elvezetlek vissza oda,- hol madár sem jár
Elűztem az ellenséget réges-régen már.
Anyaföldön, kopjafákon gerlice dalol
Könnycseppekből font koszorú szirma meghajol.
Emlékkönyvek siralmain tücsök hegedül
Szülőföldjén leborulva vándor elmerül…
Életútján nagy terheknek kacatdarabok
Megcsókolnék, hogyha tudnék minden lábnyomot.
Idegenben üldözöttként a sors, – enyészet
Csillagos ég felkarolhat, gondol merészet…
Megfújja a trombitáját! Föld is megrendül!
Leselkedő, gyáva lelkek térde elgyengül…
Nem kell félned! Nem bántalak! Jön egy regiment
Egy a dolgod, tűnj e földről, mentsd az életed!
Mi a miénk, az is marad,- most és jövőben!
Évezredek ezt regélik, földön,- mennyekben.
Zúgás jobbról, nagy morajlás,- végig szerteszét
Jön,- özönlik a sokaság,- félik erejét.
Nárcisz mezők, búja rétek, – szárnyal jókedvük
Úrnak lelke rálehel, – él, – bátor nemzetünk!
Zúgó erdők hajlongása dermesztő csendben
Üldöztetés koporsója végrendeletben.
Ifjak bíznak erejükben, merész álmukban
Igaz jövő reményei tűztarsolyukban.
Szürke felhő komor egén csillan a remény
Népek harcán dicsőség ül, – új krisztusi fény!
Részegülten diadaltól, mámor ittasan
Zászlók alatt szívdobogva, – diadalmasan!
Évtizedek sötét halmán gúnykacaja ül
Letűnt idők vésznyomora benne elvegyül.
Fent maradnak az igazak, bátor, – ki remél!
Kinek szíve helyén marad, figyel, – nem henyél!
Újra itthon vagyunk együtt, – örömujjongás!
Nem hagyunk el ősi honunk! Csatakiáltás!
Isten kardján fényes csillag, igazság szava
Utolér Ő minden gonoszt. Szélvész haragja.
Anyaföldön nem pihenhet betolakodó
Ősi nemzet! Vérem vagytok! Mennydörög a szó!
Apáinknak küzdelmei, hív a dicsőség
Szülőföld és áldott haza, nékünk, – büszkeség!
Vérünkben élsz örökre! Nem adnánk el soha!
Sorsunk legyen bár szép és jó, – akár mostoha.
Szülőföldön szebb a hajnal, ragyogóbb a nap
Gyerekkacaj, lárma ül, zöldlombú fák alatt…
Áldott, és szent e hely! Itt nem fog bús enyészet!
Pacsirta dalán ébredő, – csodás természet.
Virágos rét, lankás tájak, örökzöld mező
Őz, mókus, – zerge hadától, fenséges erdő.
Dalos ajkú madársereg vígan énekel
Szabadságunk régi dala, új reményt lehel.
Ez a föld a talpunk alatt, örökre miénk!
Messziről tért hazánkfia, éppúgy a tiéd!
Megtért fiát átöleli, féltőn ringatja
Édes szülőföldjén zokog, – múltját siratja.
Mesél eltelt bús időkről, – érti bánatát
Világra jött gyermekének, – hontalanságát.
Elvándorolt, elűzetett, mit sem számít már
Bástyáikon diadalív szeretete vár!
Egy az Isten, egy a nemzet, egyek kell legyünk!
E világnak bűn lajstromán, számon kéretünk!
Ártatlanok vércseppjei szárad lelkeken
Azokén, kik gonoszságban leltek örömet.
Elődeink igaz hittel, bíztak, – reméltek
Utókorról, – szebb jövőről, méltán regéltek.
Szellemeik vigyáznak ránk fáklyás menettel
Fájó sebek, gyógyír lelkek védszentjeivel.
Ez a hazánk, szülőföldünk, bölcsőt ringató!
Nem kell fájdalmas bánatkönny, – múltat sirató!
Térden állva, leborulva, kérünk ég Ura!
Nemzedéknek időkön át, légy hű nyomdoka!
Fújjon szélvész, égessen tűz, legyen kárhozat!
De, a Föld, az ősi rög, -az áll! És megmarad!
Minden népnek és nemzetnek égjen szívében
Élő tűz, vad lángcsóvája,- szülőföld lelke!
Ősapáink álma, tette, buzgó imája
Vízhang legyen bátorságuk örök tanúja.
A szeretetet példaképe, Istenünk keze
Süllyedő lékhajón vagyunk, – tőle, messzire…
Megszólít Ő, – Jézuson át, nincs veszve semmi
Próbáljátok, – ti nemzetek, -, egymást elviselni.
E Föld, lábamnak zsámolya, – örök lakóhely
Letűnt és jövő nemzedék, mind nyugalmat lel.
Fenyőerdők büszke őre helytáll odafent
Csörgedező hegyi patak csobog idelent…
Csendélet a természet, valóság, – nem álom
Vándorlélek megpihen kopottas vaságyon…
Kicsik, nagyok, bátran valljuk, – itt van a helyünk!
Röghöz kötött bilincs énünk, kifényesítjük.
Örömtánca szabadságnak, testvériségben
Szól a dalunk, messzi szárnyal, álmok tűzében.
Átszel hegyet,- völgyet, – határt, hamisítatlan
Népek tengerének zenél, furcsa dalokat…
Tajtékzanak vészhabjai éhes cápáktól
Megsemmisült jövőképük bátor hangjától.
Kéklő fényben kiviláglik Holdnak köpenye
Szenteknek és igazaknak méltó ereje.
Szól egy hang az éjszakában, idő sorozat
Történelmi esemény ez, – dicső vonulat.
Mosolyognak a csillagok, tudták előre
Jövendölések hírének teljesülése!
Lengedező nyugalom, – csendes békességben
E világot ölelő, igaz szeretetben…
Múltnak merengő árnyain, – megpihen a Lét
Mindent egy lapra tettünk fel, igazi a Tét!
Krónikások lépéseit büszkén követem
Varázséjszakán született végső győzelem!

2014-12-27. Minden jog fenntartva.