„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”
Köszönjük és viszont kívánunk mi is Kellemes Karácsnyi Ünnepet!
Köszönjük szépen!
Békés Boldog Karácsonyt kívánunk erőben egészsegben az egész családodnak Árpád !
Nagyon szépen köszönöjük ezt a harcot, amelyet Káslár Árpád és melléje szegődött emberek felvállalnak, támogatom és csak Kásler Árpádban bízom,
a magam részéről.
Bizony, helyénvaló, hogy sötét háttérrel egy gyertya ég itt, mert sok-sok ezer ember lett öngyilkos és mint Kéri Edittől kiderült, 1956-ban Apró Antal és Nagy Imre katonai parancsára zeneszó mellett 1,5 óráig lőtték a magyar embereket az ÁVÓ-s zsidók. Ez történelmileg helyre kell tenni, valamint azt is, hogy megünnepeljük végre az I. és II. világháborúban elveszett katonáinkat, hozzátartozóinkat.
Csak egy út van Magyarország számára, amit Árpád felvázolt, a többi hazugság és képmutatás.
Köszönjük annak az édesapának és édesanyának, aki Árpádot nevelte, felnevelte és embernek nevelte. Kívánunk neki és családjának nyugodt ünnepeket és ha igaz, hogy Déván született, akkor üdvözöljük a dévaiakat.
Köszönet Kedves Árpád!
Számtalan bizonyítékát kaptuk már,hogy jó Vezért választottunk! Most rajtunk a sor a bizonyításra,hogy méltók vagyunk rá,hogy itt lehetünk!
Kellemes Békés Boldog Karácsonyt Kívánunk! Erőben,egészségben az egész családnak!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket.
Köszönjük szépen
Kívánunk Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek
Köszönjük! Békés Boldog Karácsonyt! 🙂
Áldott Ünnepet!
Legyen minden Ember Boldog az Újesztendőbe !
Áldás mindezért ! Árpád méltó vagy a követésre !
Gratulálok!
Megható, és Szuper!!!!
Szuper!!!!!!!!!!!!!
Gratulálok!