Az ellenállás kötelesség

“Amikor a törvénytelenségből törvény lesz, az ellenállás kötelesség.”

Thomas Jefferson

jefferson

A törvénytelen devizakövetelés forintosítása a mintapéldánya annak, hogy a törvénytelenségből törvény lett, tehát az ellenállás kötelesség (lenne), de ez nem Amerika, itt a széthúzás már-már törvényszerű. Se paripa, se fegyver, se akinek a kezébe adni lehetne, nincs más, marad a “fülkeforradalom”.

A parlamenti pártok részéről maradt az ígérgetés és a forintosított többletkövetelés. Annak ellenére, hogy több mint két évig megrekesztettük a kilakoltatások nagyrészét, az árréssel visszahoztunk többszáz milliárdot, A Haza Pártja nem kapott megfelelő mértékű felhatalmazást, parlamenten kívül rekedt és az országos tagság adományaiból és tagdíjaiból, állami költségvetési támogatás nélkül küzd tovább, míg a parlamenti pártok sokszáz millióból vagy éppen milliárdból készülnek a következő választásra, a következő ígérgetési hullámra.

A közmédiából teljesen ki vagyunk rekesztve, kizárólag a világháló az egyetlen megjelenési felületünk. A honlapunk állandó látogatóinak száma 1000-2000 főre tehető, de a mindennapos olvasáson kívül vajmi keveset tesznek a közös cél érdekében. Ez a létszám szavazóbázisnak kevés, de országos aktivistának bőven elég, már csak az a kérdés, hogy az ingyen napi olvasáson kívül hajlandóak-e tenni önmagukért. Igen Önök, akik éppen most olvasnak, Önökhöz szólok tisztelettel!

Ez év augusztus végén lezárjuk az egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeink listáját, addig még lehet jelentkezni a pártba, hogy mind a 106 szavazókörzetben legyen alapszervezetünk. A legkarizmatikusabb párttagjainkból kerülnek ki a jelöltek.

Józan életű, két lábbal a földön járó embereket várunk sorainkba. A hatodik legnagyobb politikai párt vagyunk Magyarországon, a parlamenten kívüli pártok közül az első. Van egy szilárd talapzatunk, páratlan tiszta múltunk, küzdelmes jelenünk és van jövőnk a belpolitikában.

Alapszabályunkat a honlapon olvashatják, jelentkezzenek!

-lehetnek teljes jogú tagok

-pártoló tagok

A tisztességes politikusok ott ülnek most éppen a monitorok előtt, igen Önökről van szó. Jelentkezzenek a jövő vezető politikai pártjába, A Haza Pártjába, nem gyönyörű? Még a nevünkben is mi vagyunk az igaziak, akik elhozzuk mindenki számára a boldogulást Magyarországon, A Haza Pártja.

Kásler Árpád

3 hozzászólás a(z) “Az ellenállás kötelesség” bejegyzéshez

  1. Szent Korona alkotmánya is kötelez,minket, embereket, az ellenálásra,ha törvénytelenség jogot formálna,valamilyen modon.http://tortenelmialkotmany.hu/?page_id=21

    NEGYEDIK RÉSZ
    A szabadság védelme

    5. §

    (1) Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

  2. Egy öreg,több mint 90 éves nénike vers-emléke a gyermekkorából:
    Mi a Haza?
    Mondjátok, hogy mi a haza.
    Tán a ház amelyben vagyunk?
    Amelyben mindnyájan lakunk?
    Az a Haza!

    Nem gyermekem,az csak házunk!
    De amit a kert körül látunk,
    Melyen földjeink terülnek
    Merre kertjeink fekszenek – Az a Haza!

    Az a Haza mit a szem belát, hol a föld,mely kenyeret ád.
    A folyók tele halakkal a szőlőhegyek falvakkal – Az a Haza!