Korlátozás nélküli árfolyamkockázat viselésére kötelezett minket a Kúria.

A Kúria 2/2014. számú PJE határozatából:

“1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.”

Korlátozás nélkül a fogyasztó viseli az árfolyamkockázatot.
Ez egy életszerűtlen ítélet.
Mi vagyunk mi?
Rablógyilkosok, hogy életfogytiglanra kell bennünket ítélni?
Mi az, hogy korlátozás nélkül nekünk kell viselni az árfolyamkockázatot? Akkor is, ha minden vagyonunk rámegy, és az egész ország?
Na ne szórakozzanak már, komolyan.
Szerződéses rendelkezésről van szó, amely a főszolgáltatás körébe tartozik, s erre való hivatkozással tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.
Ne vizsgálják ennek tisztességtelenségét, megmondom én, hogy tisztességtelen minden vizsgálat nélkül.
De ne siessünk. A bankok főszolgáltatását nem a szerződés bizonyítja, ezért a szerződésre hivatkozva nem is lehet előírni követelést.
Követelésre csak az elvégzett szolgáltatás ad jogalapot, a szolgáltatás teljesítését tanúsító banki kivonat szerinti összegben és jogcímen.
A pénzkölcsönnyújtás is szolgáltatás, emiatt a bankok vették a bátorságot, és devizában határozták meg az adós kötelességét a forintfolyósítás mint pénzkölcsönnyújtás ellenében.
De a pénzkölcsönnyújtás esetében olyan szolgáltatással állunk szemben, amelynél a jogszabályi rendelkezés a főszolgáltatástól teszi függővé az adós főkötelességét. A rendelkezésére bocsátott pénzösszeg visszafizetését rendeli el. Tehát abban az esetben, amikor eltérő pénzösszeg visszafizetésére kötelezik az adóst, nem beszélhetünk pénzkölcsönnyújtási szolgáltatásról, mert a jogszabály szerint nincs lehetőség pénzkölcsönnek tekinteni olyan összeget, amely nincs átadva.
A kölcsönkamatot kizárólag erre az összegre lehet felszámítani.
Mindezek miatt a folyósított forint ellenében nincs lehetőség annak devizában meghatározott folyósításnapi árát nyilvántartásba venni követelésként, mert ekkor már eltérnek a felek a jogszabály kógens rendelkezésétől, miszerint az adós kötelessége a rendelkezésére bocsátott pénzösszeg visszafizetése.
Ezzel összhangban az ügylet teljesítését tanúsító banki kivonaton a folyósított pénzösszeg szerepel, és nincs rajta megjelölve, hogy mi az adós főkötelessége, hiszen törvény szabályozza a kölcsönnyújtás esetén követelhető pénzösszeget.

A számviteli törvény ezt mondja ki:

165. §

(2) A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet – hiba esetén – előírásszerűen javítottak.

“….az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza,..”

A banki kivonat a valóságnak megfelelően tartalmazza a folyósított forintösszeget.

Mivel a kölcsönnyújtás mentes az áfa alól, ezért nem kell hogy rögzítsen nettó értéket, áfakulcsot és fizetendő áfát a számlát helyettesítő számviteli bizonylat, ami a kölcsönnyújtást tanúsítja.

Mivel visszafizetést rendel el a pénzkölcsönnyújtásról szóló törvényhely, ezért nem kell feltüntetni a követelhető összeget, hiszen a “hitelfolyósítás” mint jogcím megjelölése eleve nem tesz lehetővé mást követelni, mint amit a bank átadott.

A bizonylat éppen ezen okok miatt hiánytalanul tartalmazza az adott gazdasági műveletre vonatkozó adatokat. A bizonylat szerinti jóváírt forintösszeg az az összeg, aminek a visszafizetésére kötelezhető az adós, más kötelezés által az ügylet már nem kölcsönügylet. Ha többet kell fizetnie az adósnak, mint amit kapott, akkor uzsorává válik, és kölcsönkamat csak átadott összegre számolható fel, mivel a kölcsönkamat a kölcsön ára.
Tehát kölcsönnyújtás esetén nincs lehetőség meghatározni az adós kötelezettségét a rendelkezésére bocsátott pénzösszegtől eltérően, mert ekkor az ügylet nem kölcsönügylet.

Márpedig a banki kivonatok hitelfolyósításként jelölik meg a forint folyósításának jogcímét, ami azzal jár együtt, hogy ezt lehet követelni az adóstól.

Ha a szerződés a főszolgáltatással kapcsolatban más kötelezéseket tartalmaz, mint amit a törvény enged, akkor a szerződés nem felel meg a hatályos törvényi előírásoknak, s ezért a szerződéssel vissza lehet élni, s a törvény megkerülésével lehet követeléseket támasztani az adós felé.

Nem pusztán az a baj, hogy nincs korlátozva az árfolyamkockázat, ami miatt a kormány tervezi a devizanyilvántartás forintosítását.

A baj ennél sokkal nagyobb.

A hatályos törvények nem teszik lehetővé azt, hogy más összeg megfizetésére legyen kötelezve az adós, mint amit kapott, mert ez által az ügylet már nem nevezhető kölcsönügyletnek.

De mindez a probléma megoldódik, mihelyst az egyetlen banki kivonat szerinti módon történik az adós kötelezése. Visszamenőleges hatállyal el kell rendelni minden jogellenesen felszámolt összeg jóváírását, az árfolyam különbözetét és az arra felszámított kamatot is. A banki kivonattól eltérő összeget ugyanis nem lehetett volna követelésként nyilvántartásba venni a hitelnyilvántartási számára, mert ezzel megtörtént az, hogy a könyvvitelben nem rögzítették a bizonylaton szereplő adatot.

Azaz nem a teljesítést tanúsító bizonylatról könyvelték fel a kötelezettségünket, hanem a szerződés alapján, így tudták megkerülni azt, hogy a devizát rendelkezésünkre bocsássák.

Így az árfolyam különbözet valós, kölcsön jogcímnek nevezhető szolgáltatással nincs lefedve, és így hiába a főszolgáltatás része a szerződésben mint szerződési rendelkezés, a főszolgáltatás nincs elvégezve, és mégsem követelhető az adóstól az árfolyam különbözet és annak kamata.