“A Financial Times tudósítója úgy fogalmazott: “Orbán Viktor ugyan nem láthatta előre a svájci jegybank tervét, de a devizaalapú hitelek átváltására kidolgozott terve igen szerencsés időzítésűnek tűnik” – hangzott el a Híradóban.

Én viszont szinte látom, amint Orbán Viktor dolgozza kifelé a tervet, hogy megmentsen bennünket. Ahogy körmét rágva várja, mit fog mondani a Luxemburgi Európai Bíróság, hogy vajon a kereskedelmi árrés tisztességtelensége vizsgálható-e, ami attól függ, hogy a kereskedelmi árrés a főszolgáltatás része-e. Mert ha igen, akkor főszabályként annak tisztességtelensége nem vizsgálható.

És Orbán Viktor megnyugodott, amikor megszületett a Kásler-OTP per kapcsán a Kúria által az Európai Bíróság elé előterjesztett válasz.
Kiderült ugyanis, hogy az Európai Bíróság ezt a költségelemet bíróság által vizsgálhatónak mondta ki. Azaz nem tekintette a főszolgáltatás részének a kereskedelmi árrést. Ez potom nyolc hónapig tartott – de még így is köszönet érte, mert nem azt mondta ki az Európai Bíróság, mint amit Polt Péter, a Legfőbb Ügyész, hogy a kereskedelmi árrés a főszolgáltatás része, hiszen nem más történt, mint deviza adása-vétele a felek között. Mondta mindezt akkor, amikor a Kúria megkérdezte tőle, hogy mi a véleménye a kereskedelmi árrésről, része-e a főszolgáltatásnak.
Polt Péter ugyanis a főszolgáltatás részének tekintette a kereskedelmi árrést, mert azt mondta, hogy a bank előbb megvette a devizát az adóstól oly módon, hogy előre kifizette az árát, és előírta a devizakövetelést, mindezt vételi árfolyamon. Ezt követően törlesztéskor az adósnak eladta a devizát, ekkor már eladási áron, hogy az adós törleszteni tudjon.
Ezzel azonban Polt Péter elárulta, hogy a deviza kölcsön jogcímen történő szolgáltatása nem történt meg, hiszen a devizának csak a folyósításnapi vételi árfolyamon számolt árát adta át a bank az adósnak forintban, s nem magát a devizát váltotta át forintra.
De Polt Péter nem tartotta furcsának, hogy pénzkölcsönnyújtáskor a kölcsön összege nem nyújtva van, hanem követelve az adóstól, hogy megfizesse azt.
Felmerült részünkről a kérdés, hogy mire volt kamat felszámítva, ha nem történt pénzkölcsönnyújtás? Akkor milyen ügyleti kamatról beszélhetünk?

A Kúria a felülvizsgálat során megállapította, hogy mivel nem volt az ügyletben deviza, valós szolgáltatás hiányában nem is merülhetett fel a kereskedelmi árrés.

Ki kellett valami szuperokosságot találnia a Kúriának.
Ugyanis a Kúria szembesült azzal, hogy deviza sehol nem volt, mint ahogyan azt Polt Péter vázolta, éppen az adóstól követelték a bankok a folyósított forint ellenében.

A Kúria megoldotta a dolgot. Kihagyott egy lépést. Nem foglalkozott azzal, hogy a forint a bankszámlák tanúsága szerint hitelfolyósítás jogcímen szerepelt az adósok banki kivonatain. Megelégedett a szerződésbe foglaltakkal, azzal, hogy a szerződések devizaalapú szerződésként voltak megkötve.
Kerestek a polgári törvénykönyvben egy paragrafust, ami szerint a bankok kiadhatták a deviza helyett a forintot konvertálás nélkül.
Ez a paragrafus nem más, mint a Ptk.231.§-a, ami a pénztartozásról szól. Ennek értelmében a devizában meghatározott pénztartozást a fizetés helyén, idején érvényes árfolyam alapul vételével, forintban kell megfizetni.

Erre azonban a Kúria nem alapozhatott volna, amikor arról van szó, hogy a bank pénzkölcsönnyújtási szolgáltatást vállalt. Hiszen a szerződés értelmében a banknak pénztartozása nem állhatott fenn azzal a szerződő féllel, az adóssal szemben, amelyik nem végzett semmit a bank felé. Ha végzett volna olyan tevékenységet, aminek ellenében a bank tartozott volna neki, akkor a pénztartozás megadását követően nem lett volna visszakövetelhető az adóstól semmi.

De a Kúria belement a bankmentő a játékba.
Egy olyan törvényhelyet, a pénztartozásról szóló törvényhelyet jelölt meg, ami szerint elfogadta jogszerűnek a deviza helyett váltás nélküli forintfolyósítást, jogszerűnek ítélte meg a deviza visszakövetelését is az adóstól, mint amivel a szerződés értelmében kölcsön jogcímen tartozik a banknak. Jogosnak ítélte meg a szerződésbe foglalt szerződéses rendelékezést az árfolyamkockázat adós általi viseléséről is.

Emiatt vált a Kúria a mi megölő ellenségünkké. És Orbán Viktor, a kormánnyal együtt, erre a Kúria döntésre alapozva tekinti az árfolyamkockázat adós általi viselését jogszerűnek, miközben a Kúria azt is kimondta, hogy ez a szerződéses rendelkezés azonban már tényleg Isten bizony a főszolgáltatás része, s így ők mossák kezeiket, de nem vizsgálhatják annak tisztességtelenségét. Pedig annyira akarták!

És akkor jött a Tenkes Kapitánya helyett Orbán Viktor, a hős, aki kegyelmezett népének, és megmentette.
Az “alacsony” kamatra hivatkozva, amit a nemlétező devizára számoltak fel a bankok, és az elszámolási törvény okán visszajáró tételekre hivatkozva a kormány kimondatta a parlamenttel a piaci árfolyamon történő forintosítását a követelt devizahátraléknak.
Így igen baráti áron, 256,5 forinton forintosították a hiteleket, keresztülnézve teljesítést tanúsító banki kivonaton,és kölcsönnyújtásról szóló jogszabályhelyeken. Figyelmen kívül hagyták a számviteli törvényt is, amely kimondja azt, hogy a könyvviteli nyilvántartásban minden gazdasági eseményt rögzíteni kell.
Mellesleg az elszámolási törvény a Kásler-OTP per végezetével a Kúria által meghozott 2/2014.számú PJE határozaton alapul. És mint tudjuk, a Kásler per felperese nem Orbán Viktor volt.
A bankok, megszegve a számviteli törvényt, nem rögzítették mint gazdasági eseményt a forint folyósítását hitelfolyósítás jogcímen. Ehelyett devizát vettek nyilvántartásba a hitelnyilvántartási számlákon, ha már devizaalapúnak vannak elnevezve a szerződések.

És akkor jön itt nekem a Financial Times, hogy igen szerencsés volt az időzítés.
Ja . A két méterrel víz alatt lévő devizaalapú hiteleseket felhozták egy méterre. Levegőt még nem kapnak, de hátha összeszedik utolsó erejüket, és feljönnek a víz felszínére.
De mi lesz, ha nem?