A KÖZJEGYZŐI KAMARA ELNÖKE BESZÉL-VÉGRE….

Ámuljatok és bámuljatok kifosztott devizások. A háttérképek minden szónál világosabban mondják el az igazságot.

Addig, amíg bennünket gyerekestől kivertek otthonainkból, olyan közjegyzői okiratokra hivatkozva, amelyek a végrehajtási záradék kiállításakor figyelmen kívül hagyták a tisztességtelenül felszámolt forintmilliókat a bankok részéről, miközben nem elmaradásban, hanem valójában túlfizetésben voltunk mindannyian, addig amíg az idős szüleiket hátrahagyva a fiatalok külföldre menekültek a kifosztásuk elől, sok ezren pedig a halálba, addig Orbán országlása alatt van példa jólétre és gazdagságra is.

Ámuljatok és bámuljátok a Közjegyzői Kamara elnökének, aki mellesleg a 2008-as vÁlság kitörése előtt egy évvel már elnök volt és úgy tudom mind a mai napig az, előadását. Mindössze másfél perc.

A Közjegyzői Kamara elnökének biztos nem állt jogkörében fényt deríteni a népirtásra, Magyarországon az általam megkeresett összes hivatal azt írta vissza, hogy nincs jogköre. Ezért magamra vállaltam és felderítettem a teljes genocídiumot. A felelősök megbűnhődése még hátra van. A nép nem adott jogkört a kezembe, nem adott felhatalmazást, ezidáig.

Kásler Árpád