Tisztelt Látogatók, tisztelt Olvasók, tisztelt Szimpatizánsok!
A segítségüket kérem, egy virtuális pöcegödör tartalmának feltöltéséhez. Már régóta megfogalmazódott ez bennem, de valahogy mindig volt fontosabb, előrébbvaló dolog és most is lenne, de erősen aktuálissá vált.
Mint ismeretes Önök előtt, családommal, négy kicsi gyermekünkkel, Katinkával, Kevével, Kenézzel, Kendével és feleségemmel, Sarkadkeresztúr településen , több évvel ezelőtt, 70 éves parasztházat vásároltunk, az odaköltözés szándékával. Gyermekeim két éve odajárnak iskolába. Idén Karácsonyra beköltözünk. Sarkadkeresztúr képviselő testülete, személyi ellentétek és 86 millió forintos hiány miatt feloszlatta önmagát. Többen a faluból megkerestek, hogy mérettessem meg magamat és a pártot, A Haza Pártját az időközi választáson. A mai napon felvettem az ajánló aláírást gyűjtő íveket és két napja szórólapokkal ezt a falu tudomására is hoztuk. Eddig a bevezető.
Tegnap óta felbolydult a falu ügynökhálózata és az interneten, Önök által már oly jól ismert, rólam írt szennyet, (Czuczi, László Andrea levél stb.) kinyomtatva terjesztik a faluba. Ezért arra gondoltam, hogy a honlapunkon létrehozunk egy „Virtuális Pöcegödör” elnevezésű részt, ahol a tisztelt Keresztúriak és más érdeklődők, mindent egy helyen megtalálhatnak. Erősen nem szeretném, hogy zsákbamacskára voksoljanak, megtették már nagyon sokszor az elmúlt évtizedekben. Ne kelljen a kurucinfón, a hírarénán, a bendegúzinfón és a többi erősen jobbikos kötődésű portálokon barangoljanak, ha rólam szeretnének valótlanságokat, szennyeket olvasni. Ez a fajta hadviselés nem újkeletű. Több mint kétezer évvel ezelőtt egy kínai katonai stratéga, Szun-ce felismerte, hogy az indirekt hadviselés az egyik leghatékonyabb mód az ellenség elleni harc megvívására. A nép kifosztóinak szemében én ellenség vagyok, ezért hát, karaktergyilkossággal, rágalmakkal és a jó hírnevem megsértésével próbálnak lejáratni. Magyarországon egy rágalmazási per átlag öt évig húzódik el, amikorra a kár már megtörtént és a jóvátétel aktualitását veszti.
Az is ismeretes Önök előtt, hogy négy rágalmazási pert indítottam, többek között Czuczi Ernő, dr. Damm Andrea-ki ugyancsak jobbik színekben indult választásokon- ellen, melyeket tavaly Karácsonykor megszüntettem, a megbocsátás jegyében.
Számomra egy bírósági ítélet nem elég meggyőző elégtétel, ezen lejárató valótlanságok tükrében. Hiszem, hogy elérkezik az idő, ahogy erősödünk egyre inkább közeleg az, amikor azok a személyek, kik ezeket megírták, ők fognak a nyilvánosság elé állni és rehabilitálni, hogy egyetlen szó sem igaz mindabból amit leírtak, hiszen tőlem jobban, csak ők tudják, hogy szemenszedett hazugságokat, őáltaluk tudott okkal és szándékkal írták meg. Ezt várom el László Andreától, Czuczi Ernőtől és kompániájuktól. El fog érkezni az idő mikor maguktól nyilvánosság elé állnak.
Tehát aki bárminemű szennyet talál rólam a világhálón, olyanokat mint pl. dr. Damm Andrea nyilatkozott, hogy elsikkasztottam a párt pénzét, hiszen senki sem látta azokat amire állítólag költöttük, Czuczi meg Szentirmai irományait, miben választási csalásokról, Ciprusi offshore cégekről , masszázsszalonokról, vagy mások által jegyzett egyéb hasonló „felemelő” dolgokról, azt küldjék meg az email címemre, hogy mindenki számára egy helyen elérhetővé váljanak, a megfelelő helyen, a virtuális pöcegödörben.
Csak emlékeztetek mindenkit, hogy az Állami Számvevőszék úgy ment el a pártirodából, választások után, több hónapi vizsgálat után, hogy „Kásler úr, az elmúlt 25 évben még ilyen elszámolást politikai párt nem nyújtott be”. Majd ezt követően a Nemzeti Adó és Vámhivatal vizsgálatán estünk át hibátlan eredménnyel. Négy gyermekünk után még „SZOCPOL” támogatást sem vettünk igénybe, egy esetben sem. A Párttól fizetést soha nem kaptam, üzemanyagot immáron harmadik éve nem számoltam el a párt fele, lehetőségeimhez mérten inkább támogatom azt. A saját ingatlanunk a párt bejelentett székhelye, soha még egy villanyszámlát sem költségeltem el a párt kontójára.
Soha büntetve, vagy büntetőeljárásban, feljelentve nem voltam, kivéve az Önök által is tudott 2013 augusztus 20-i tüntetésünk következtében, mikor elfoglaltuk Budapesten az Astoria terét, melyet végül bűncselekmény hiányában ejtettek.
Sok esetben, nem az a legény, aki a pofonokat adja, hanem aki állja.
Kásler Árpád
Íme a szórólap:
Remelni tudpm csak,hogy az emberek,lalosok elgondolkodnak azon, hogy miert tart itt a falu, miert fogy a lakossag szama? Talan mert nem az ember a fontos a kepviselokmek, ok jol elnek. Elszomorito a kepviselo asszony szovegertese!!! Kasler urnak nagyok tamogatot kivanok!!!!
Tisztelt Sarkadkeresztúri lakosok!
Ne hagyjátok veszni a lehetőséget! Támogassátok Kásler Árpádot,aki nem Önös érdekeit teszi előtérbe,ha nem a közösség érdekeit!
Ne higgyetek a rágalmaknak,aljas lejárató kampányoknak,ezek mind irigységből és félelemből születtek!
Kásler Árpád A HAZA NEM ELADÓ PÁRT elnöke és bajtársai már bizonyítottak!
Most rajtatok a sor! Ne féljetek! Álljatok ki mellette egy jobb életért,utódaitok jövőjéért!
Sok sikert,győzelmet Kásler Árpádnak és a Sarkadkeresztúri lakosoknak!
Magyarországon nem volt még ilyen ellenállás a hatalmasságokkal szemben.
Ebbe beletartoznak a bankok, a hatóságok és a bíróságok, amelyek ostrom alatt állnak-a lakosság ostroma alatt.
Ez az ellenállás a Kásler kontra OTP perrel kezdődött, ez vitathatatlan.
Az elért eredmény rendkívüli, ami nem kizárólag az eddig elért 800 milliárd forinttal történő banki elszámolást jelenti.
A legnagyobb eredmény az emberek lelkében lakozik. És folytatjuk.
Bárki legyen, aki támadólag lép fel, rágalmaz, ezt csakis megbízásból teheti. Ezek az emberek, csoportok a magyar lakosság ellen, ellenünk tesznek. Sarkadkeresztúr lakosságának aszerint kell kezelnie a koholmányokat, amennyit érnek. Pöcegödörben, hogy ne kapjanak fertőzést.
Úgy néz ki emberek, a szokásos daráló beindult. Állunk elébe. Minket nem olyan fából faragtak, hogy saját árnyékunktól megijedjünk.
Tisztelt Kasler Árpád! Olvastam a cikkét ,amit az oldalán megosztott a nyilvánosságnak. Ledöbbentem ,hogy honnan veszi a bátorságot ,még nem is lakik itt ,és a kis falunkat : Felhívás Pöcegödör Feltöltéséhez címmel illtette meg! Nem tudom Önt kikérte fel az indulásra nem is érdekel ,mindenkinek szuverén joga! De Ön ha olyan ,jól tud mindent akkor nem célszerűbb lett volna meggyőződni,hogy a képviselő testület valójában miért is oszlatta fel magát ? A másik ami nagyon érzékenyen érintett a „Bemutatkozik az iskola” részvétele! Ön azért jött oda ,hogy nézze a gyerekek színvonalas műsorait? ,vagy kampányolni ?,vagy a rossz hírünket pletyka szinten kelteni ? Nagyon elszomorító ,hogy valaki úgy akar érvényesülni ,hogy a faluba ahová költözni vágyik azt ,és a benne működő közintézmények rendezvényeit látogató embertársainkat ócsárolja . Ezt az eljárást nagyon szánalmasnak tartom! Nem vagyok az ígérgetés híve. Úgy vélem, egy falu vezetőjének az ígéretek helyett dolgoznia kell, mégpedig a helyi közösség megelégedésére. A lakosok életkörülményei jobbításáért,nem becézgetni kell , hanem tenni érte! Ez a fejlődés csak összefogással és a valós lehetőségek kiaknázásával lehetséges. Én, egy olyan Sarkadkeresztúrt szeretnék, ahol mindenki megtalálja a maga számára a boldogulást, ahol mindenki büszke a településére, ahol mindenki úgy érzi: ITT JÓ ÉLNI! Mint 2010 előtt a Nagy Mihály Polgármester idején!!!!!!!!!! Nagyot csalódtam önben! Tisztelettel Orodán Istvánné Klári (feloszlatást megszavazó képviselő K.Á.)
Tisztelt Orodán Istvánné
Köszönöm, hogy megtisztelt írásával, de értelmezni is tudni kell, nemcsak olvasni. A virtuális pöcegödör elnevezés nem a falunak, hanem a rágalmaknak szólt. Ennyire félreérteni valamit, csak szándékosan lehet szerintem. Ma többen telefonáltak, hogy az idősek otthonában, illetve klubjában, melynek Ön is vezető tisztségviselője, ha nem tévedek, terjesztik, kinyomtatva, a minden alapot nélkülöző, jó hírnevem megsértésére alkalmas irományokat. Ön tud erről? Felszólította a terjesztőket, hogy ez nem helyénvaló? Ha valakinek, tudomása van bárminemű jogsértésről, úgy megvannak azok a hatóságok, ahová fordulnia kell. Úgy mint rendőrség, ügyészség, bíróság. Mert én is jogkövető magatartást folytatok. Ezért ma Önök ellen panaszt nyújtottam be a Nemzeti Választási Irodánál, mert bár látszólag kis ügyről van szó, de mégsem az, hiszen az állami jelképek használatával, jogosulatlan használatával, azokkal szemben kik ezt nem használják, „hivatalosabbnak” tűnnek. És teszik mindezt jogellenesen úgy, hogy nagy betűkkel írták fel, hogy Önök Tisztességesen kívánnak politizálni és megmérettetni, mi ez, ha nem vizet prédikálás, közben meg bor ivászat. Itt olvashatja a teljes panaszomat, egyébként meg fogom tudni az emberektől, hogy kik terjesztik a lejáratásomat és a választást követően, a jó hírnevem megsértéséért kártérítést fogok követelni bírósági ú
ton, mert eddig túl könnyen és túl félvállról vettük mindezt. Maradok tisztelettel:
Tisztelt Nemzeti Választási Iroda
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, rövidített nevén A Haza Pártja, (székhely 5711 Gyula, Fehér-Körös u. 69. nyilvántartási száma : 04-02-0003107) nevében és képviseletében, eljáró törvényes képviselőként, mint a Sarkadkeresztúr településen 2016.12.18-napjára kiírt időközi helyhatósági választásokon résztvevő és bejelentett politikai szervezet vezetője panaszt kívánok benyújtani, hét személy, Fekete Zoltán (polgármesterjelölt) Bordás Sándor (képviselőjelölt) Szappanos Gábor (képviselőjelölt) Nagy Imre (képviselőjelölt) Hunyadiné Cserge Mária (képviselőjelölt) Orodán Istvánné (képviselőjelölt) Nagyné Bondár Anikó (képviselőjelölt) ellen, azzal, hogy az időközi helyhatósági választás kampányidőszakában, a választópolgárok befolyásolására alkalmas szórólapjukon jogosulatlanul használták fel a Magyar Köztársaság címerét.
„A Magyar Köztársaság címerét (köznevén Magyarország címere) az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagjai, az országgyűlési biztosok (ombudsmanok), az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a kormány, a kormány tagjai, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek a hivatali feladataik ellátása során külön engedély nélkül használhatják illetve helyezhetik el a hivatali helyiségeikben.”
Panaszom oka, többek között a szórólap címében feltüntetett „TISZTESSÉGESEN” szóhasználat, illetve az abban foglalt nagy szakértelemre való utalás késztetett. Ugyanis tisztességesen megmérettetni magukat, jogosulatlan eszközökkel nem lehet. Ha valós nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, mint ahogy leírják, ezzel befolyásolva a választópolgárokat döntésükben, akkor tudniuk kellene, hogy nem használhatják jelöltekként Magyarország címerét, vagy az abban fellelhető alkotóelemként megjelenített Szent Koronát sem.
Kérem a tisztelt Nemzeti Választási Irodát, fent nevezett személyek jogellenes magatartásának beszüntetésére felszólítani szíveskedjék, kötelezve a Sarkadkeresztúr helyi választási irodáját ezen határozatnak, a település honlapján, http://www.sarkadkeresztur.hu való közzétételre.
Tisztelettel,Kásler Árpád A Haza Pártjának elnöke
nagyon drukkolunk neked Árpád hogy sikerüljön meggyőzni az embereket hogy te érdekelt vagy a falu sikerében erre a lépcsőfokra ha sikerül felállnod szerintem a további menetelés már könnyebb lesz
Kedves Árpád!
Hatalmas feladatra vállalkozol.
Kisebbre nem is érdemes.
2018-ig sok jó hírt hallana az ország kis falutokról,mindezek alapján sokszor bekerülnél a tv-be,ahová eddig csak nehezen sikerült.
A jó hírek megalapoznák ismertségedet és pártod is előtérbe kerülne így.
A sikeredben vagyok érdekelt.
Fél évtizede képviselsz bennünket,nem csak magadat,őszinte embernek gondollak.
Miután a pöcegödröd mindenki megismerheti,eldöntheti,mit hisz el és kinek.
Azt azért kívánom neked,hogy az igazságtalan bántásokat gyorsan le tudd vetni magadról,ne vedd lelkedre.
Akkor tudsz a nagy feladatban apró és nagyobb csodákat hozni.
Családodnak is sok örömöt kívánok ,tudjanak segíteni céljaid elérésében.
Minden jót! Marika,Győr
Kedves Marika!
Köszönöm elismerő szavaidat. Ti adjátok az erőt, én csak koordinálom azt. Jelentkezz be légy szíves a csapatba. Győrben elég gyéren vagyunk. Minden tisztességes emberre szükség van.
Tisztelettel, K.Á.
Ilyen mértékű és “minőségű” lejáratási hadjárat csak egy valaminek a jele, a félelemé. Van is mitől, hisz félni csak az fél, kinek van félni valója. Ennél nyilvánvalóbban el sem árulhatták volna….