Igen. Erről van szó. Az Országgyűlés elfogadta a törvényt, amelynek értelmében a bankok elszámoltak az adósok felé azon tételekkel, amelyeket tisztességtelenül számítottak fel terhükre. Ez által sok családot ellehetetlenítettek, majd jogalap nélkül felmondták a szerződést és végrehajtást kezdeményeztek ellenük.
A banki elszámolásról a 2014. évi XL. törvény rendelkezik.
Ezt követően, a folyamatban lévő per ellenére felmondta az OTP Bank a kölcsönszerződést, majd végrehajtási eljárást indított Kásler Árpád ellen. A végrehajtási eljárás során a bank a követeléseit annak ellenére akarja a magyar állam behajtani, hogy a felmondás tisztességtelenül történt, hiszen az adóst, ezesetben Kásler Árpádot a Bank jogellenesen hajszolta fizetésképtelenségbe.
Az OTP, vesztére, nem volt hajlandó beletörődni a bírói döntésbe, amely kimondta azt, hogy az ügyletben még jogi értelemben sem volt deviza.
Ezermilliárd forint – azaz egybillió forint.
Ennek az összegnek a nagyságrendje számunkra, egyszerű halandók számára felfoghatatlan összeget jelent. Hogy mégis érzékelhessük, mekkora összegről van szó, álljanak például az alábbi adatok.
Bill Gates amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, filantróp, feltaláló, a világ egyik leggazdagabb embere. 2013-ban vagyonát körülbelül 72 milliárd dollárra becsülték. Ez az összeg magyar forintban számolva a mai napi (2016. január 8.) hivatalos MNB árfolyamon, 289,93 forinton:
72 000 000 000 USD x 289.93 forint/USD = 20 874 960 000 000 forint
azaz 20 billió 874 milliárd 960 millió forint.
A devizaalapú hiteleseknek a Kásler perre alapozottan megszerzett 1 billió forint Bill Gates vagyonának egyhuszada. Nem olyan kevés összegről beszélünk.
Amíg Bill Gates házában egy-egy számítógéppel vezérelt ajtó értéke 4000 dollár, tehát hozzávetőleg 1,2 millió forint, addig Magyarországon nem átallják végrehajtással tönkretenni az 1,9 millió devizaalapú hiteles érdekében fellépő Kásler Árpádot, miközben maga a Bank lehetetlenítette el, fizetésképtelenségbe sodorva őt.
Ez a világ szégyene.
De menjünk tovább.
“A Vatikán, hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam, gyakran Vatikánváros (latinul Status Civitatis Vaticanae, olaszul: Stato della Città del Vaticano) független állam Európában, az Appennini-félszigeten. A világ legkisebb területű (0,44 km²) és népességű független állama, melyet teljes egészében körülvesz Róma, Olaszország fővárosa.
A Vatikán vagyona sokat vitatott téma kevés konkrétummal és nyilvános adattal. A becslések 1,2 milliárd euró és 12 milliárd euró között mozognak. A vagyon többnyire nem forgalomképes ingatlanokból és műtárgyakból áll, jelentős része azonban értékpapírban és aranyban.” (wikipédia)
12 000 000 000 EURO x 315,24 forint/ EURO=3 782 880 000 000
azaz 3 billió 782 milliárd 880 millió forint.
Az elszámolás során visszaszerzett összeg ennek a majdnem 4 billió forintnak megfelelő vagyonnak hozzávetőlegesen az egynegyede.
Elgondolkodhat a hívő, az ateista. A jobboldali beállítottságú, és a baloldali.
A Káslert szerető és nemszerető.
Egyen nem kell gondolkodni. Azon, hogy sok-e vagy kevés a Kásler per hozadékaként jóváírt egybillió forint.
A következő lépés az árfolyamkülönbözet jogellenességének kimondatása lesz. Ez is szerepelt Kásler Árpád OTP ellen benyújtott keresetében.
NÉLKÜLED
Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!
https://www.youtube.com/watch?v=wHw-k9epP-I
https://youtu.be/4ELw0wOtFp0
Ne csüggedjetek! Ez a vers kering az interneten:
Elhangzott napjainkban Budapesten, a Katona József Színházban, az “Illaberek” előadásán, és ledöbbentette a közönséget.
Kiss Judit Ágnes: Szó
Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még , ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
S ők itt vannak veled.
Lehet, hogy nem jön jobb soha,
Ki itt él, mély repül.
Megúszhatják a vétkesek,
S te bűnhődsz vétlenül.
Míg annyi jóval tele
A másik serpenyő,
Ha baj van, ki ne mentené,
Ami még menthető?
De itt van szükség rád nagyon,
Sötétben lenni fény,
Hogy fölemeld, ki megrogyott,
És bátorítsd, ki fél.
Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, magyar, roma,
Vagy bárki más, aki alól
Kihúzták a talajt.
Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
Ki hallja még a jajjt.
Ez frontvonal, ez harcmező,
S még így is otthonod,
Rád simul minden rég bejárt
Tered, kamaszkorod.
Taposhatnak röhögve mind
Az összes elveden,
De szétolvadnak a szavak
Az anyanyelveden.
Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
Fegyver vagy te magad,
Mind különleges ügynök az,
Ki mégis itt marad.
Maradj, tövisnek bőr alatt,
Ha bírod még, magyar,
Légy viszkető seb, mit kéz
Álmában is vakar.
Itt áldás is, másutt csak egy
Bevándorló lehetsz.
Ki mondja meg, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
2014 évben Kormányváltás néven az MSZP-vel az alábbi pártok pártszövetséget alkotva indultak a választáson, így 15 %-os volt a bejutási köszöb.
Sikerült megszerezniük a szükséges %-ot a parlamentbe jutáshoz.
2015. C törvény
Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Pártok
Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
/Ezen belül a választási szövetségre lépő öt párt alkotta a Kormányváltás (eredetileg Összefogás) szövetséget, mely szövetség a választások után felbomlott.
De előtte jogosulttá váltak a benne legcsekélyebb eredményt elérő pártok is
(PM, MLP) állami támogatásra/
MSZP 427 mill forint
Együtt – A Korszakváltók Pártja 133,6 millió ft
Demokratikus Koalíció 132,0 millió ft
Párbeszéd Magyarországért Párt 106,7 millió ft
Magyar Liberális Párt 70,8 millió ft
———————————————————————————–
összesen: 870.1 millió forint
Nem támogatták a devizaalapú hitelesek szabadulását az adósrabszolgaságból, nem támogatták a kis-és középvállalkozók fokozott védelmét. De még a legkevesebb összeghez hozzájutó MLP is évi 70,8 millió forinthoz jut a magyar állam költségvetéséből. A pártalapítványok által megszerzett pénzekről itt nem is beszélek, az még a többi.
Érdemes-e ebben az országban kiállni az emberekért, ha kifejezetten azokra szavaznak, akik ellenükre tesznek?
El kell ezen gondolkodni.
Csatlakozom, azzal, hogy ez az egy mindenkiért, mindenki egyért esete.
Ami engem illet, sok területét láttam és látom az elképesztő tisztességtelenségbe, erkölcstelenségbe züllött társadalomnak, ahol sajnos az emberek nem veszik észre – a többség – ami velük történt, szinte nem is hiszik el “ilyen nincs” hiszen sejtszintig tiltakoznak az ilyesmi ellen …
Alig bírom felfogni, milyen lehet az ajtót kinyitni a kiürített lakás előtt, hiszen az ember nem hagyhatja “csak úgy” ott, hanem, még alá is kell írni az iratot?! Hát ezért, sajnos ezért menekültek halálba, mert nem bírták ezt elgondolni …
Nagyon helyesnek tartom, hogy ezt “forintosította”Judit, ha már mások nem értenek a szép szóból az erkölcsi alapok megrendülése után, sőt, annak elfogadása után!
Köszönöm minden adóstársam nevében az eddigi eredményed,és kitartásod a per nyerésed ideje alatt.A további harcban melletted állunk a végső győzelem kvívásában.