Hazai porondon egyelőre elvégeztük, amit el kellett és el lehetett végezni „deviza” téren. A Strasbourgi emberjogi bíróság maradt hátra. Ezzel párhuzamosan kiadásra kerül egy könyv, tervezetten három nyelven, amely olyan kontextusban világítja meg az évezred csalását, olyan eddig a közvélemény elől elhallgatott háttérinformációkkal, amelynek következtében egy új szintre emelkedik a háború. Ledöntve sziklaszilárdnak hitt pilléreket, új megvilágításba helyezve személyeket. Fellibben a Ciprusi fátyol, a „bizalmasok” is megtudják a „magányos” utak titkait, a díszletek hátterét. Annyit mondhatok, “fel fog akadni” sokak szeme, sokan visszaszívnának sok mindent, de az élet halad tovább, az élet már csak ilyen.
A közvélemény elé lesz tárva az elmúlt hét év összes titka, ami megtorpantotta a kilakoltatások nagy részét, ezer milliárdos elszámolásra kényszerítette a bankokat. A könyv szigorúan 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek fog szólni. Lesz akiben egy világ fog összeomlani és lesznek sokan, akik új erőre kapnak. Az elmúlt hét év volt az első stáció. Ez a könyv lesz a második stáció ebben a háborúban. Majd következik egy harmadik, amely a győzelmet hozza el minden kifosztott számára. Higgyenek!
Hét évvel ezelőtt lehívattam a Gyulai OTP fiók vezetőjét és a következőket mondtam neki: „Üzenem Csányi Sándornak, hogy ez sok milliárdba fog kerülni” Nem hitték. Sokba került.
Bár eddig alig pár „bizalmas” tudott erről, a minap megállítottak az utcán, hogy lehet mégsem kellene kiadni mert, biztos lennének akiknek ez elég sokat megérne.
Nyárra várható a kiadása, már folynak tárgyalások az amerikai megjelentetéséről is, attól függ, hogy mennyire nehezítik a mindennapi életet, mert teszik folyamatosan, de ettől függetlenül AZ ÜGYNÖK SZÍNRE LÉP.
Várom azok jelentkezését, akik részt tudnak vállalni a hazai és külföldi, több nyelven való megjelentetésben.
Best seller lesz, mely elhozza a várt fordulatot. It’s party time, eddig a háttérben meghúzódó pénzemberek, a busás haszon reményében, várom hazafias színre lépésüket.
Bár az élet nem kívánság műsor, de mégis megpróbálkozok vele, kívánva Boldog Újévet minden tisztességes embernek, nemtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül.
Kásler Árpád
Magam részéről reménykedem, hogy minden érintett (a rászedett devizahitelesek)
szeretne venni e könyvből, ill. hogy meg is veszi.
Libbenjen a fátyol a csalókról és a kifosztókról! Jöjjön el nekik a koplalás nekünk kifosztottaknak a bőség. A harc folytatódik,Árpád veled vagyunk és a családoddal! Boldog Új Évet minden kifosztottnak.
Egy dedikált példányra igényt tartanék.
A HAZA NEM ELADÓ!!!!
Egy vevöt Árpád már elkönyvelhet magának. 😉 Boldog új évet családnak.