Azokért a csillogó szemekért

Az ország több pontján sikerült karácsonyi adományosztást életre hívni. Hogy hogy sikerült? Beszéljenek helyettünk a képek.


 

Következzenek Kasza Tamásné sorai, ki fő szervezője volt egyik adományozó helyszínünknek.

 

 A gondolat teremtő ereje

A szeretet ünnepéhez közeledve ismét felvetődött a gondolat, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon. Novemberi találkozónkon elhatároztuk, hogy adománygyűjtést kezdeményezünk. Számos jóérzésű embertársunk mozdult meg a hírre, és eljuttatták hozzánk adományaikat. Ezen adományok egy részét az Ormánságban lévő kistelepülés, Piskó lakói részére juttattuk el. Az adománygyűjtés folyamán egyik társunk ismeretsége révén a Harka Dalkör is felajánlotta, hogy csatlakoznak adományosztásunkhoz és megajándékozzák a falut adventi műsorukkal. Csodás, élményekben gazdag nap kerekedett egyetlen gondolatból. Mindenki hozzátette a saját részét. Az összegyűjtött adományok tárolásában, helyszínre szállításában kaptunk segítséget, az adományok rászorulók részére történő szétosztásában pedig az önkormányzat dolgozói voltak segítségünkre, így minden hamar gazdára talált. Szükség volt kis tervezésre, szervezésre, nem minden alakult úgy, ahogy azt előre elgondoltam, ezért azt kértem a Jóistentől, hogy sikerüljön úgy, ahogy az mindenki számára a legjobb. És így is lett. „Sajnos” vannak dolgok, amik tőlünk függetlenül megtörténnek, és alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Ezért ilyen helyzetekben fontos, hogy képesek legyünk kicsit kiengedni kezünkből az irányítást, és megengedni másoknak, hogy ők is tegyék hozzá gondolataikat, tetteiket a miénkhez. Átgondolva a napot úgy érzem, végül minden a helyére került. A helybeliek nagy szeretettel, és megbecsüléssel viseltettek irántunk, mi pedig odaadással teljesítettük a felvállalt feladatot. Ez volt életem első ilyen próbálkozása, de remélem, sok hasonlóban lesz még részem.   Kasza Tamásné

Szívből köszönjük, mind az adományozóknak, mind a munkatársainknak azt a szívből jövő, önzetlen segítséget, ami által sok-sok családnak, gyermeknek sikerült örömteli pillanatokat szereznünk.

Adományozóink:

Bartalovics Zoltán, Bodor; Borovác és Deák család, Brunner Béla, Cseperka Krisztina, Fekete Mária és családja, György Zoltán, Kádár Gábor, Kálmán Mária, Királyné Fleisz Irén Éva, Kiss Zoltán, Major László és családja, Szamper Csaba, Szemere Norbert és családja, Szinnyei Ibolya, Szojkó és Vicze család, Teberi Tamás, Tóth család, Török Lívia, Vági Mária, és még sokan mások …

Munkatársaink:

Csiszár Ferenc, Dér Andrea, Kasza Tamás és Ildikó, Kovács Péter Pál, Kovács Zoltánné, Resch Éva, Sulyok Katika, Tanka Évi, Ternyák István és Gyöngyi, Török Edina

Egy hozzászólás a(z) “Azokért a csillogó szemekért” bejegyzéshez

  1. A Párt nevében köszönetemet és elismerésemet fejezem ki minden adományozónak és szervező tagunknak. Békét, egészséget adjon számukra a sors, nehéz helyzetükben sem feledkeztek meg a náluknál is nehezebb helyzetben lévőkön.