Chomsky

Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak, amelyet nem Chomsky írt, hanem valójában Sylvain Timsithez köthető. Bár bizonyos szempontokból nem mindegy, hogy ki írta, de a tartalmát tekintve nem a szerző személye a legfontosabb.

A 10 pont végén megtekinthető két rövid videó, az egyikből megtudhatjuk, hogy Orbán tud olvasni, úgy-ahogy, pedig biztos nem először gyakorolta. Állítólag a ma esti híradóban még ezt is megfejelte, tán olyat mondott, hogy „kimentették az embereket az adósrabszolgaságból” de ez csak akkor biztos, ha meglesz a felvétel, egyelőre még nincs a videó archívumban, ha valaki megtalálja küldje meg. Orbán már sokszor bejelentette, hogy megmentették az adósokat, meg azt, hogy a kormány a nép mellé állt, mert eddig hol állt, vagy hol kellene állnia egy kormánynak arról még nem beszélt. Viszont beszédesebb ennél a következő két sor:

„TAVASSZAL 200 000 VÉGREHAJTÁSI ÜGY FOG FOLYTATÓDNI!

Kreineker Miklós, a Végrehajtói Kamara elnöke szerint tavasszal, miután az elszámolások megtörténtek a bankok részéről az árrés és az egyoldalú kamatemelés, és díj, költségemelés tekintetében.”

Szóval aki úgy gondolja, hogy nem érdemes Gyulára eljönni október 5-én, mert az Ő egy személye nélkül is megoldjuk a dolgot, az ne lepődjön meg tavasszal, ha csenget a végrehajtó. Ha mégis megtenné, mutassa be az Orbán videót a végrehajtónak, hogy itt micsoda fasza kormány van, itt nem lesz kifosztás sem kilakoltatás, mert a nép mellé álltak a keresztény demokraták. Ha ez nem segít, hát így járt.

És íme a 10 pont, mely több mint érdekes…

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

http://www.youtube.com/watch?v=DjbKmjzzJkU
http://www.youtube.com/watch?v=WRmaOK6JaAs

10 hozzászólás a(z) “Chomsky” bejegyzéshez

  1. egy hozzászólás az előző cikkhez:Húú mi lesz itt reggel ezen cikk kapcsán. A provokátorok majd megint lehortizzák az összes magyart és kollektív bűnösnek kiáltanak ki minket csecsemőktől aggastyánokig. Persze a kiskörútot kihagyva…

    Idézet: – Nem adták vissza a vagyont…

    Hol lehet? Hmmm… Svájcot kérdezték már vajon miből gazdagodott meg?

    SVÁJC MEGGAZDAGODÁSA TETT BE NEKÜNK. Ennek isszuk most is a levét. És kik miatt gazdagodott meg Svájc?És kik miatt kellett nekünk most is így járni?Kiknek van Svájcban bankbetétje? És ha itt élnek miért jó nekik hogy drága a CHF?És mitől erősödik egy deviza?És lehet-e devizát forinttal venni?És sok forinttal venni devizát minek az árfolyamát erősíti?És miért követelik tőlünk a deviza árát ha nem adták ide. Netán amiatt, hogy vegyenek vele?

  2. Pontosabban, “kinyilvánítani nem tetszésünket” helyett/mellett, (hiszen az már megtörtént nem egyszer), tájékozódás a megoldásokról, és azoknak eléréséről, egy új alapnak a gondosan történő lerakása.

  3. Ha ez a Chomsky Tízparancsolat is benne van a jelenlegi kormányzás gépezetében, ami nagyon úgy fest, akkor ez kereszténynek biztosan nem mondható. Inkább az ellentéte. De ezt már megszokhattuk, hogy sokszor arról beszélnek ami nincs, vagy amit nem csinálnak, úgy beállítva, mintha mégis. Ezeken a szokásokon jó lenne végre változtatni. Megszokás helyett pedig gondolkodni, felállni, és kinyilvánítani nem tetszésünket. Már akinek ez nem tetszik.

  4. “egy liberális demokrácia nem lett volna képes arra, hogy nekimenjen a rezsiszámláknak, hogy segítő kezet nyújtson devizahitelesek százezreinek”.

    (Orbán Viktor, aki miatt csak 200 000 devizahiteles végrehajtás indul 2015
    tavaszán. )

    “Ezt jól kitalálták Matolcsyék: nem fog nagyot esni a forint a devizahiteles csomag miatt”
    –nem fog nagyot esni-de kicsit igen! hahaha!

    Matolcsy sanda szeme:

    “A teljes deviza-átváltással mintegy 4000 milliárd forintnyi likviditást von ki a jegybank, de a Növekedési Hitelprogram és az esetleges további állami devizaforrás-bevonás időközben ezzel ellentétesen hat. ”

    Mit akarnak ezek átváltani ?
    A fiktív devizakövetelést?
    Arról nem rendeli el váltási bizonylat készítését a Pénzváltásról szóló kormányrendelet.

    A cikkek linkjeit nem tudom feltenni valami ok folytán.

  5. Töviskesné Dsupin Judit Ibolya – 2014. szeptember 27., szombat – 22:34 szerint:
    ixed-width, flexible-width, custom-background, cust

    “egy liberális demokrácia nem lett volna képes arra, hogy nekimenjen a rezsiszámláknak, hogy segítő kezet nyújtson devizahitelesek százezreinek”.

    (Orbán Viktor, aki miatt csak 200 000 devizahiteles végrehajtás indul 2015
    tavaszán. )

    http://propeller.hu/itthon/2993187-orban-keresztenydemokrata-kormanyzas-kell?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Orb%C3%A1n%3A%20kereszt%C3%A9nydemokrata%20korm%C3%A1nyz%C3%A1s%20kell

    “Ezt jól kitalálták Matolcsyék: nem fog nagyot esni a forint a devizahiteles csomag miatt”
    –nem fog nagyot esni-de kicsit igen! hahaha!

    Matolcsy sanda szeme:

    “A teljes deviza-átváltással mintegy 4000 milliárd forintnyi likviditást von ki a jegybank, de a Növekedési Hitelprogram és az esetleges további állami devizaforrás-bevonás időközben ezzel ellentétesen hat. ”

    Mit akarnak ezek átváltani ?
    A fiktív devizakövetelést?
    Arról nem rendeli el váltási bizonylat készítését a Pénzváltásról szóló kormányrendelet.

    http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ezt-jol-kitalaltak-matolcsyek-nem-fog-nagyot-esni-a-forint-a-devizahiteles-csomag-miatt-436142

  6. Ha minden századik eljönne, akkor egy százalék jönne el. Az lenne kétezer ember. Mindenki mögött állna további 99 ember, akit képvisel. Vicces. De a 99 embernek van 3-4 közvetlen érintettje. Az 300-400 ember. Férj, anya, gyerek, kinek mi, vagy mindegyik. Egy ember 300-400 embert képviselne, ha ott lennénk 2000-en. Azaz 600-800 ezer embert. Bocsika. Ne, ne, ne jöjjetek ennyien, elég lesz Gyulán a képviselet, mert nem fogunk elférni! Atya ég, ha megjelenne Gyulán 50 000 ember! Mit csinálnának a rendőrök? Kezdem őket sajnálni.

  7. Töviskesné Dsupin Judit Ibolya – 2014. szeptember 27., szombat – 22:34 szerint:
    ixed-width, flexible-width, custom-background, cust

    “egy liberális demokrácia nem lett volna képes arra, hogy nekimenjen a rezsiszámláknak, hogy segítő kezet nyújtson devizahitelesek százezreinek”.

    (Orbán Viktor, aki miatt csak 200 000 devizahiteles végrehajtás indul 2015
    tavaszán. )

    http://propeller.hu/itthon/2993187-orban-keresztenydemokrata-kormanyzas-kell?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Orb%C3%A1n%3A%20kereszt%C3%A9nydemokrata%20korm%C3%A1nyz%C3%A1s%20kell

    “Ezt jól kitalálták Matolcsyék: nem fog nagyot esni a forint a devizahiteles csomag miatt”
    –nem fog nagyot esni-de kicsit igen! hahaha!

    Matolcsy sanda szeme:

    “A teljes deviza-átváltással mintegy 4000 milliárd forintnyi likviditást von ki a jegybank, de a Növekedési Hitelprogram és az esetleges további állami devizaforrás-bevonás időközben ezzel ellentétesen hat. ”

    Mit akarnak ezek átváltani ?
    A fiktív devizakövetelést?
    Arról nem rendeli el váltási bizonylat készítését a Pénzváltásról szóló kormányrendelet.

    http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ezt-jol-kitalaltak-matolcsyek-nem-fog-nagyot-esni-a-forint-a-devizahiteles-csomag-miatt-436142

  8. “egy liberális demokrácia nem lett volna képes arra, hogy nekimenjen a rezsiszámláknak, hogy segítő kezet nyújtson devizahitelesek százezreinek”.