Viszont az emberek félnek már a saját árnyékuktól is.
A megjelentek helytállása közös érdek képviseletének fog minősülni saját maguk képviseletén túlmutatóan.
Ezért a példás helytállásért minden megjelentet tisztelet illet, aminek hangot fogunk adni a Nemzetgyűlésen.
Olyan tettet fognak végrehajtani, amellyel örök időkre beírják magukat Magyarország történelmébe.
Hiába lett kimondva az árrés tisztességtelensége és az egyoldalú szerződésmódosítás miatti kamatemelés, költség-díjemelés tisztességtelensége, és hiába készült el a devizatörvény a visszafizetés elrendeléséről, ez kizárólag a mi küzdelmünknek köszönhető. Az államhatalom nem volt hajlandó magától lépéseket tenni a probléma feltárására.
De a legnagyobb gondot előidéző tétel, a nemlétező deviza követelése már családok tízezreit, százezreit ellehetetlenítette a magyar gazdasággal együtt.
Az elmúlt időszak során olyan kivéreztetése történt meg a magyar családoknak, hogy a tisztességtelenül elvett összegek egy csekély részének tőkéből történő levonása már nem jelent segítséget a legérintettebbeknek. Azoknak, akiknek felmondta a bank a szerződését, és esetleg már végrehajtás alatt állnak.
A tisztességtelenség minden devizahitelest és forinthitelest érint, nem csak azokat, akik eddig kibírták, és érinti a társadalom minden részét. Hiszen a gazdasági életet lebénította az utóbbi évek folyamata, amikor a bankok egyre nagyobb összegeket vontak el a családoktól, vállalkozóktól-tették ezt jogellenes kamatemelésekkel, és az árfolyam romlását kihasználva, devizakövetelés csalással történő nyilvántartásba vételével.
A Gyulán 2014. október 5-én tartandó Nemzetgyűlés olyan alkalom lesz, ahol az ország legbátrabb emberei, és a családjukért és a többiekért egyaránt kiálló emberek fognak összegyűlni.
Én büszke vagyok mindannyiukra és szeretettel gondolok mindenkire, aki készül, és átérzi a megjelenés fontosságát.
Isten, áldd meg a magyart!
http://www.168ora.hu/itthon/orban-liberalis-demokracia-nem-tud-rezsit-csokkenteni-130947.html
A Chomsky-tízparancsolat, avagy hogyan mossák a TE agyadat is
Noam Chomsky aki – a 85 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot, a mai napig a híres MIT(Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát. A számítástechnikával 65 éves korában kezdett foglalkozni.
A jövőre vonatkozó megállapításait az akkori hatalmi tendenciák és folyamatok figyelembevételével állította össze. Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak.
Érdekes ma olvasni, 20 évvel ezelőtt miképp látta a következő időszak vezetőinek ideológiai irányvonalát…
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.
Forrás: http://konteo.blogrepublik.eu/2012/11/06/a-chomsky-tizparancsolat/
Kedvelés:
Megosztás:
http://www.kontrollblog.com/2013/08/az-intelligens-agymosopor-10_11.html
Nem kellene eszerint hagyni magunkat manipulálni.
” a hitelekkel kapcsolatos rendezetlen ügykör bizonytalanságot okozott nekik.”
Ezt mondta Orbán viktor a bankokról, ami miatt az elszámolási törvény szerint eljárva, fizetniük kell az adósoknak.
A kedves rádióhallgató azt nem tudja, hogy a bnak nem fizet, hanem leszámít egy devizatörvény szerinti összeget a tőkehátralékból, de hogy mikor, azt még senki nem tudja.
a rádióhallgató azt nem tudja, hogy a bank ezzel még töredékét számította le a törvényellenesen elvett összegeknek, mert kölcsön az, amit rendelkezésre bocsátanak, de a bankok nem a rendelkezésre bocsátott pénzösszeget vették hitelnyilvántartásba, hanem annak devizába vételi árfolyamon átszámított névértékét.
a rádióhallgató azt sem tudja, hogy a felmondott szerződések esetén már nem adnak vissza semmit, miközben éppen úgy tisztességtelenül volt felszámítva az árrés és az egyldalú kamat-költség és díjemelés.
A rádióhallgatóban az az érzet keletkezik, hogy a bankok adnak.
a felelőtlen adósoknak, akiknek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, mégis aláírták a szerződést.
A rádióhallgatóban az az érzet keletkezik, hogy a devizatartalékból a 3 milliárd euró átadására azért van szükség, hogy a devizahuiteleseket kihúzzák a bankok a mocsárból, miközben ők nyomták bele, de a devizatartalék felhasználása át nem adott, és a kölcsön alapjául soha fel nem használt deviza esetén csak más oknál fogva lehet szükséges- ez az ok másutt keresendő.
a bankok azoknak a pénzeknek a mértékéig, amiket most le kell számítaniuk a hátralékokból, már elkötelezték magukat mások irányába, hioszen nem csak hitelezést folytatnak, hanem betételhelyezésük is van.
A rádióhallgatóban azt az érzetet keltik, hogy a kormány megtesz mindent, hogy a bankok működése zavartalanul folyjon.
Ezt is mondta Orbán Viktor:
“A miniszterelnök megjegyezte, hogy a különböző találkozókon úgy tapasztalta: a banki vezetők szeretnének túllenni már az egészen, és normális banki közegben tovább dolgozni.”
Érdekes. Velem miért nem akart találkozni Orbán Viktor?
És Veletek miért nem akart találkozni ?
A banki vezetők szeretnének túllenni az egészen.
Normális banki közegben szeretnének dolgozni.
És Orbán Viktor szerint mi milyen közegben szerettünk volna és szeretnénk élni?
És miért kell csak olyan mérvű rendezést folytatni, amivel a rádióhallgatót kielégítik, a bankár azt mondhatja, hogy lökött valamit, hogy mindenki fogja be, és mi ott maradunk továbbra is a mocsárban, amibe a bankok beleköltek bennünket, és amiből szánt szándékkal benne is tartanak
A KÖZJEGYZŐK
A BÍRÓK
AZ ÜGYÉSZEK
A VÉGREHAJTÓK
A KÚRIA
A KORMÁNY
A PARLAMENT EGÉSZE
Orbán Viktor velünk nem akart találkozni.
Pedig mi meg tudnánk neki mondani, hogy mondjon le !
http://hvg.hu/itthon/20140926_orban_uj_hitelek_torveny#rss
https://www.youtube.com/watch?v=ZYhZVqODYsI
Nemrég, – egy nem és két tartózkodás mellett -, megszavazták országgyűlési képviselők a “bankok elszámoltatására” előkészített csalást leplező törvényt!
Ebből nagyon jól kivethető, hogy az ál ellenzék gyönyörühen összejátszik a 2/3-al, napnál világosabb, hogy rádobtak a pokol tüzére még egy lapáttal. Jártamban – keltemben azt tapasztalom, hogy egyes emberek teljesen beveszik ezeket a baromságokat, azt, hogy ezzel meg lesz oldva az ügy, mpl. azt is, hogy a rezsicsökkentés hatására nőtt a reálgazdaságban a forgalom, az emberek többet vásárolnak, Magyarország jobban teljesít. A végletekig meg vagyunk vezetve!!!
http://youtu.be/5X-_PtqyEDM