JÓ HÍR

OriasplakatOriasplakat2Ma válaszlevél érkezett a Hágai Büntető Bíróságtól, a 2013. október 6-án elküldött feljelentésünkre. https://ahazapartja.hu/?p=5200  A levél tartalma összességében pozitív, az eljárás megindításához viszont további bizonyítékokra van szükség, mely bizonyítékok és tények az elmúlt egy évben felszínre kerültek.

Továbbá felhívja a figyelmünket a Büntető Bíróság, hogy a feljelentésünk alapján, felmerülhettek olyan tények is, amelyek a Hágai Bíróság hatáskörén túl mutatnak, azokkal forduljunk egyéb nemzetközi bíróságokhoz. Ők csakis kizárólag emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények, népirtás és háborús bűncselekmények ügyében nyomozhatnak.

Minden bizonyíték adva van, hogy ezreket hajszoltak halálba Magyarországon és százezreket elüldöztek az országból. El fog érkezni az idő, amikor Orbán a Hágai Büntető Bíróság kérdéseire válaszolhat, hogy „A magyar gazdaságtörténetben példátlan, hogy a kormány és a parlament a tisztesség logikája alapján” miért nem fékezte meg négy évig az emberek kiirtását és elüldöztetését, miért nem világították át teljes egészében az emberekkel szemben tisztességtelen pénzügyi manőverrendszert, és miért nem számoltatták el a köztörvényes bűnöző bankárokat. Miért várták meg azt, hogy a civilek göngyölítsék fel a bűncselekmény sorozatot, téve ezt úgy, hogy visszaélnek a kétharmados parlamenti többségükkel és gátolják a büntető eljárások megindítását.

Emberek, az október 5-ei Nemzetgyűlésen bőven lesz aláírni való, mert a válaszlevelet, a megfelelő nyomaték kedvéért, több ezer ember írja alá. A Hágai Büntető Bíróságnak is megküldjük az angol nyelvre lefordított nyílt levelet, a főügyészségre megküldendő feljelentést és a határozatukra írott válaszunkat.

A Gyulai Nemzetgyűlés munkáról fog szólni, semmi másról, mi eddig sem hőbörögtünk, tesszük a dolgunkat rendületlenül még akkor is ha idegőrlően lassú a folyamat. Eddig minden minket igazolt, a következetesen felépített lépések eredményét ma számszerűsíteni lehet és ez nem kevesebb mint ezer milliárd forint, dollárba számolva öt milliárd dollár, de lesz ez sokkal több is. Most Orbánék valójában alkudoznak, hogy mennyit ér meg nekik, vagy inkább mennyivel éri be a nép, hogy mentsék az irhájukat. Mi kizárólag a teljes igazsággal érjük be, most már csak ezzel, korábban még lehetett volna velünk alkudozni, kompromisszumot, vádalkut kötni, hogy megmentsük a magyar embereket. Ezt elmondtam Doubravszky Györgynek is itt Gyulán. Vagy nem mondta el az akkori gazdáinak, vagy nem vettek komolyan, de majd fognak.

Azok akik minket mindenféle alaptalan rágalmakkal próbálnak bepiszkolni, kizárólag a kifosztó hatalom ügynökei, köszönjük munkájukat, egyre edzettebbek és letisztultabbak vagyunk, ezt nekik köszönhetjük.

MAGYARORSZÁG ÖSSZEFOG
ÉS ELSZÁMOLTATJA A HAZAÁRULÓ KORMÁNYT
A KIFOSZTÓ BANKÁROKKAL EGYÜTT!

Kásler

 

33 hozzászólás a(z) “JÓ HÍR” bejegyzéshez

  1. A Nemzetgyűlésről készült videó holnap lesz feltéve,valamikor az esti órákban.

    Nagyon örülök,hogy eljöttek az ország minden pontjáról.
    Olyan emberek voltak jelen,akik tudják azt,hogy a többiekért is ki kell hogy álljanak, és tiszta szívből meg is teszik ezt.
    Ez nem jelenti azt,hogy nem akarjuk a többek csatlakozását..
    Azt jelenti,hogy van türelmünk,de a türelmünk csak annyi lehet,hogy várunk rájuk,.
    Miközben cselekszünk.
    Akik eljöttek,az egész országot képviselték.
    Több százan aláírtuk a büntető feljelentést.
    A Fővárosi Főügyészség,a Hágai Büntető Bíróság, Putyin elnök és Barroso fogják megkapni a feljelentésünket,az elnök urak pedig a nyílt levelet is hozzá.
    Az ember nem minden nap ír alá egy ország sorsát eldöntő feljelentést.
    Én éreztem az összetartozásunkat.

  2. TAVASSZAL 200 000 VÉGREHAJTÁSI ÜGY FOG FOLYTATÓDNI !

    Kreineker Miklós, a Végrehajtói Kamara elnöke szerint tavasszal, miután az elszámolások megtörténtek a bankok részéről az árrés és az egyoldalú kamatemelés, és díj, költségemelés tekintetében,

    200 000 VÉGREHAJTÁSI ÜGY FOG FOLYTATÓDNI .

    HAHÓ ÖCSI!

    Kérdezem én : hol van a kétszázezer ember, az adóstárssal, kezessel, jelzálog kötelezettel együtt, a felnőtt korú gyerekkel együtt vagy ha a fiatal volt a hitelfelvevő, a szüleivel együtt?

    Tessenek már észnél lenni, emberek !

    Gyulán , a 2014. október 5-én 11 órai Nemzetgyűlésen nekünk, párszázónknak kell kiállnunk értetek is?

    Nem a bölcsődében vállaltunk munkát, felnőtt emberek érdekében tevékenykedünk, akiknek van önálló, szabad akaratuk, kezük, lábuk, van buszjárat, autó, vonat.

    TAVASSZAL MIT FOGTOK TENNI, AMIKOR JÖN A VÉGREHAJTÓ?

    Behívjátok egy kávéra, és elmondjátok neki, hogy adjon még egy héttel többet, mert éppen most mondta vissza az albérletet a tulaj?

    Akik a http://www.kaslerarpad.hu honlapot látogatják, a bankárok, bírók, közjegyzők , ügyészek , FIDESZ megbízottak kivételével kötelező jelleggel a Nemzetgyűlésen a helyük!
    Bár az érdekeik a felsoroltak közül is sokójuknak azonos a mi érdekeinkkel, csak még nem jöttek rá.

    NEMZETGYŰLÉS 2014 OKTÓBER 5-ÉN 11 ÓRAKOR GYULÁN

    A KOSSUTH TÉREN A KIFOSZTOTTAKÉRT, AZ IDEGEN ÉRDEKEKET SZOLGÁLÓ ÁLLAMHATALMI DIKTATÚRA ELLEN!
    http://hvg.hu/gazdasag/20140927_200_ezer_vegrehajtas_indulhat_ujra_tavass#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default_hirkereso