BOTRÁNY VERŐCÉN

Kásler Árpádot a Magyarok Szövetségének vezetője nevében hívták meg előadást tartani a devizahitelekről Verőcén, a Magyar Szer-en.

a 368 kilométeres távolság ellenére Árpád időben megérkezett, a rendezők egyike átadta a mikrofont az előadás megtartására, majd érkezett egy másik rendező, aki visszavette a mikrofont és nem engedte Árpádnak az előadását megtartani.

Kásler ezek után elhagyta az előadó-sátrat, minek következtében a teljes hallgatóság követte őt. A parkolóban hozzáfogott az előadás megtartásához, de a rendezők másfél tucat gárdistát vezényeltek oda.

A magyarok közötti fizikai összecsapás elkerülése végett az őt követő sokasággal elhagyta a Magyar Szer területét, és egy erdő széli tisztáson egy több, mint négy órás stratégiai megbeszélést tartottak.

Valószínűleg holnap estére részletes beszámoló készül a szemtanúk tollából, amit közzéteszünk a honlapon.

Aki eddig kételkedett, az most megbizonyosodhatott arról, hogy a 250 ezer főt számláló Magyarok Szövetsége miért lett szétzilálva… Az ország kifosztóinak ügynökei és csahosai nemzeti öltözetbe bújva minden szervezetben ott vannak.

26 hozzászólás a(z) “BOTRÁNY VERŐCÉN” bejegyzéshez

  1. Nocsak nocsak! Damm Andrea szerint a bíráknak fel fogja adni a tízezer oldalas kereset?
    Pedig ők nem amőbák.
    A mi feljelentésünk nagyon egyszerű, de kíváncsi leszek, meg tudják-e magyarázni a Tisztelt Ügyész Urak, hogy mi a fészkes fenéért nem lettek a folyósított összegek felkönyvelve a hitelnyilvántartási számlára.
    Mivel ezek nem lettek felkönyvelve, tulajdonképpen nem is kellett volna adni az adósoknak egy fillért sem. Minek?
    Elég lett volna a szerződésről felkönyvelni a kölcsönösszeget, mert annak írtunk alá, és a bankok úgy tekintenek erre az összegre, a bírákkal, ügyészekkel együtt, mint aminek a megfizetése az Adós kötelessége. Nem ám a Bank kötelessége, hogy átadja, hanem az Adós kötelessége, hogy ő adja át a banknak kölcsönkamattal együtt.
    Tehát mi azért mentünk be a Bankba, hogy devizát adjuk át kamatokkal együtt.
    De akkor minek lett ideadva a forint?
    Ja, mert ezzel tartozott nekünk a Bank.
    Azaz ennek a devizában számolt ellenértékével.
    Én nem csináltam semmit ezért a megkapott forintért, de senki más nem csinált érte semmit. Nem adhatták volna ki a deviza helyett. Mert deviza helyett forintot adni csak devizavételnél lehet vagy devizában meghatározott pénztartozást lehet vele leróni.
    De a kölcsönösszeget a bank nem veheti meg az adóstól, ahelyett, hogy átadná, mert ettől kezdve nem beszélhetünk kölcsönnyújtásról.
    De a bank kölcsönnek a forintot tekintette, mert kölcsönnyújtás szerepel a forintfolyósítás mellett.
    Akkor viszont nincs jogában mást követelni, mint a forintot.
    Egyoldalú kamatemelés? Minek a kamatáról beszélnek?
    A deviza kamatáról, ami nem létezett sose?
    A forint kamatáról, amit nem követelnek?
    Maradjunk a bizonylattal alátámasztott hitelfolyósításnál, a kapott forintnál.
    A Bank ezen kívül semmi mást nem csinált. És ezt le is írta.
    Végezetül is egy adott forintösszeg helyett követel sok forintösszeget kölcsönkamattal terhelten. Egy előre megállapíthatatlan forintösszeget kellene megfizetnünk, ami miatt előre meghatározhatatlan mennyiségű ingatlanunkat és ingóságunkat veheti el a bank, és a bérünket, nyugdíjunkat.
    Mert húsz év múlva, ha még tartoznánk, követelhet bármilyen ingatlant, ha véletlenül a nevünkre kerülne.
    De a mi arany bíráinkat, ügyészeinket, közjegyzőinket, magát a Kúriát ez nem zavarja.
    Minket viszont zavar az, hogy mi lennénk az amőbák, és mi fogjuk megmondani ezeknek , hogy nem lehet könyveletlenül hagyni a folyósított forintot, mert az nem a mi pénzünk volt, amikor kifolyósították. Visssza kellett volna követelniük, mert szerződés alapján nem lehet követelni, csak elvégzett szolgáltatás alapján.
    És ezek után nem szeretném azt hallani, hogy sokat írok.
    Mert nem én tehetek arról, hogy ma Magyarországon nincs egyetlen bankár, egyetlen közjegyző, egyetlen bíró, egyetlen ügyész, egyetlen Kúria bírája, egyetlen politikus, egyetlen riporter, egyetlen pénzügyminiszter, egyetlen közgazdász, egyetlen ügyvéd, egyetlen normális ember sem, aki elkérné az Adóstól, hogy mutassa már meg azt az iratot, ami bizonyítja a bank szolgáltatását.
    Ja, Magyarországon fikcióval veszik el az emberek pénzét, életét, ingó-és ingatlan vagyonát, mert a felsorolt emberek sokkal okosabbnak tartják magukat nálunk, amőbáknál, akik viszont tudjuk azt, hogy visszaadni csak odaadott dolgot lehet. De ezt már csak az amőbák tudják.

  2. Ez jó lehetőség volt arra hogy, lehessen tudni mire kell számítani okt.5.-én.
    Bár elméletileg oda azok menni akik egyet értenek a mozgalommal. De lesznek olyanok is akik lázítani mennek. Szép feladat lesz az biztos. És abban is biztos vagyok, hogy emlékezetes nap lesz.

  3. Sajnos sokan lamentálnak még ezen, ezért írtam le, amit írtam. A konkrét történéseket felülíróan, hiányosan nem lehet egy eseményt megvizsgálni.
    ekünk is ki kell kérni magunknak, az nem megy, hogy mindenki tort üljön felettünk, és szó nélkül hagyjuk.

  4. Hogyan is lehetne összefogni olyanokkal akik érdekből hazudnak, azoknak akik ugyan szintén érdekből, de az égbe kiáltják az igazságot? Sehogy.
    Kár ezen tovább lamentálni, ez már egy adottság, rég tudjuk.
    Tovább kell lépni.

  5. Volt, aki azt írta nekem, hogy Árpád hogyan is nem gondolt ilyenre.
    Én nem értem az embereket.
    Ha Árpádnak erre kellett volna gondolnia, akkor minden esetben erre kell gondolnia, és semmit nem csinál ettől kezdve.
    Nehogy már ő legyen a felelős amiatt, hogy Tatár, Póka,Damm nem voltak hajlandók elénk állni, miközben mi 200-300 kilométert utaztunk , hogy végighallgassuk őket. A meghívón nem az állt, hogy előadást tartanak a nap előre meghatározhatatlan időpontjában.
    Ha a realitás teljes spektrumát átgondoljuk, nem megyünk ki a házból, mert feljön a járdára egy kamion, és elüt.
    De a házba is bejöhet, és a házban üt el.
    Ez nem állapot, hogy a kétkedés ilyen szintjei miatt lebénuljon az ember, mert ez már nem élet. A tapasztalatot megszereztük, kiderült, ami kiderült. Elfogadható magyarázattal nem tudnak szolgálni.Ja, és ez nem a valószínűségszámítás alapján döntendő el ezek után, hanem a teljes bizonyosságot megkaptuk, hogy csalók.