Valami rettenetes nagy baj van a nemzeti ünnepeinkkel. Az államival is, de arra most ne térjünk ki. Csupa csupa olyan évfordulót ünnepeltetnek velünk aminek nagy “zakó” volt a következménye. Nem elég, hogy eléggé sírva vigadósak vagyunk még ez is. S ráadásul a megemlékezéseken valami rózsaszín ködbe burkolt hamis kliséket tolnak az arcunkba. A távoli idő pedig rásegít elfedni a számunkra nagyon is kijózanító igazságot.

Egyelőre legyen ez csak az én vélt igazságom, hogy minél kevesebb önérzetet bántsak ezzel a kis írásommal, és minél kevesebb fejfájást okozzak a felszínen folyó események mögött meghúzódó tények felvázolásával.

Előre bocsátom március 15. számomra is az egyik becses ünnepelni való esemény, de már nem úgy és nem azt ünneplem belülről, amit a szónokok évről évre előhoznak.

Menjünk akkor talán sorjában az állításaimmal, kiemelve a mostani ünnepünket.

1848, 1956 kapcsán azt hiszem nem kell részletezni leverettetésünk gyászos körülményeit. Továbbá szemet szúr, hogy itt országunkon belül azok is mindig velünk együtt ünnepelnek akik kétséget kizáróan minden idegszálukkal azon vannak, hogy minél többet ártsanak a magyar nemzetnek. Azokra a volt SZDSZ -es és jelenlegi MSZP-s és holdudvara beli bitangokra gondolok, akik több száz milliárd dollárban mérhető kárt okoztak annak a hazának és népnek, akikkel együtt ünnepelgetnek.
Elnézve Köves Slomó honvédelmi minisztériumbeli díjátadó alkalmával megrendezett ünnepségen karba tett kézzel megálló unott megvető tekintetét, mindenképpen felmerül a kérdés. Mi keresnivalója van közöttünk ilyen embereknek? Legalább ekkor hagyjanak bennünket békén. Vagy amíg mi ünnepeljük a gigászi erőkkel a szembe fordulást a hősiességet mind 56 -ban, úgy mint 48 -ban is, addig ezek a hazaáruló senkiháziak ugyan akkor ünneplik a vereségünket? Ünneplik, hogy a ránk szabadított világerők megfékezték szabadságvágyunkat? Ünneplik, hogy szabad a magyar préda? Mit ne mondjak. Engem frusztrál ez a tudat az ünnepeinken.

Rózsaszín ködnek tartom a márciusi ifjakat. A Pilvax kávéházat. A Múzeum kertben összegyűlt tömeget. Európa forradalmait. Szabadítsuk ki Táncsicsot. Foglaljunk le egy nyomdát…stb. stb. Ezek persze mind tények. De olyan tények amelyek legfőbb képen körülmények is, csak gondos kezek körültekintően állandóan ezeket kiragadva az események láncolatából okként kezelik holott okozatok. Mit is írt Petőfi? Akasszátok föl a királyokat. No, meg azt is írta Világszabadság. Tényleg ez volt a legfőbb baja a magyar parasztnak, hogy lesz -e világszabadság? A romantika korában nagyon is hús vér alakok voltak a meghatározó személyei ennek a forradalomnak. Nem csupa jó és csupa rossz feszült egymásnak.

Aztán a többi nagy alakja a forradalomnak. Profán hasonlattal élve mindannyiuk  a Kijevi Majdan téri lázadó vezérekhez hasonlítottak. Lázadtak a közvetlen hatalom ellen és lázadtak az idegen hatalom ellen. Csak éppen az Ukrán testvéreink kezéből vezetőik ellopták a forradalmukat, mert azok soha nem is akarták a népet képviselni. Nem abból a célból kezdték el a megmozdulásaikat, hogy a népnek jó legyen, hanem a népet felhasználva hatalomváltást akartak kieszközölni. Mint ahogyan a mi 48-as vezetőink is így kezdték, de tudatosan vagy ösztönösen egyértelműen a nép mellé állva a népért küzdöttek mindvégig.

Ezért fénylő csillagai a Magyarság történelmének. A mi 1848 eseményeink része volt egy az európai királyi családokat megdöntő összeesküvésnek, amelyet a szabadkőműves páholyokban szerveztek és a nagy bankházak pénzeltek. A királyi házak ugyan is az alkotmányukkal együtt akadályai voltak annak a nagy tervnek, ami a központi bankok és a pénz kibocsátás feletti ellenőrzés megszerzésére irányult. A 48-as forradalom nagy alakjait nem pénzen vették meg mint ahogyan a Kijevi Majdan tériek vezetőit, hanem a kor divatos liberális eszméjétől megfertőzve összekeverték a szabadság, mint emberi létforma utáni természetes igényt az eszmék szabadságának óhajával, s így nem is csoda, hogy egy olyan ügy mellé álltak..mit álltak, fáklyavivői voltak, amely lényegében az emberi szabadság legtotálisabb elnyomását a pénz és tőke szabadságát valósította volna meg már 1848-ban.

Mind a mai napig kiérdemelt tiszteletünkre azért érdemesek, mert a forradalom és szabadságharc kritikus pillanataiban mindig a nép mellett döntöttek. A legnagyobb bűnt, amit elkövethettünk titkon a pénzkibocsátás jogáért küzdő pénzhatalom ellen az volt, amikor Kossuth kinyomtatja a forintot. Az volt amikor Görgey rosszallása ellenére (amit későbbi életrajzában igazat adva Kossuthnak elismert) elfoglalták a Budai várat s ezzel Magyarországot a nemzetközi jog alanyává tették önálló fővárossal. Az érdekessége az egész történelmi folyamatnak, hogy amíg a forradalom zajlott addig teljes mértékben azt kell mondjam, hogy emberiség progressziója ellen harcoltunk. Részt vettünk az európai királyi házak minden jog alapot nélkülöző meggyengítésében s a pénzhatalom malmára hajtottuk a vizet. Ugyan akkor, amikor kikiáltottuk a függetlenségünket és létrehoztuk a forintot ez tömjénfüst volt az ördögnek. Létrejött Európában egy olyan állam amely megdöntötte a királyságot, amely önálló nemzeti bankkal rendelkezett és pénzt nyomtatott és még független is volt jelentős katonai sikerekkel kivívva szabadságát. A lehető legrosszabb konstrukció a pénzhatalomnak. Ezt kellett azonnal leverni akár úgy is, hogy egy időre (az I világháborúig) feladják nagyszabású terveiket, újra összefogva a cárral és császárral letapostatták a rebellis Magyarokat.

S hogy miért nem lehet erről mind a mai napig beszélni? Azt hiszem azért, mert ettől nagyobb aktualitása alig lenne valaminek is.

Mindezeket előrebocsátva az én 1848 március 15.-ém a Magyarság azon nagy ünnepe, amikor függetlenségi háborúnk égisze alatt kimondatlanul is fityiszt mutattunk a világuralomra törő lappangó pénzhatalomnak, az igazi hazafiak vezette forradalmunkkal és szabadságharcunkkal. Tisztelet minden nem magyar hősnek is, akik velünk együtt küzdötték végig szabadságharcunkat.