Az MTI nyomán: Luxembourg

Európai Bíróság: beleszólhat a devizahitelek árfolyamába a Kúria

Vizsgálható az árfolyamrés kérdése a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós szabályok alapján, sőt a Kúriának a tisztességtelenség megállapításakor – bizonyos esetekben – az átváltási árfolyam meghatározására is lehetősége lenne – írja a Magyar Nemzet pénteki számában az Európai Bizottság állásfoglalására hivatkozva.

A napilap beszámol arról, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság magyar devizahitel-perben tartott csütörtökön tárgyalást, az ítélkező fórum az úgynevezett Kásler-ügy részleteit tekintette át.

Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa a lapnak elmondta: az elmúlt hónapokban, az eljárás kezdeti szakaszában a peres felek, valamint az Európai Unió tagállamai, egyes uniós szervezetek tehettek észrevételt, a hazai devizavitáról az OTP és a magyar kormány mellett az Európai Bizottság, és több uniós ország is elküldte írásos véleményét.

A csütörtöki tárgyalások Magyarország, Németország, az Európai Bizottság képviselői szóban is kifejtették álláspontjukat a bíróság előtt – írja az újság.

Lehóczki Balázs közölte a lappal, hogy az ítélkező fórum csütörtökön nem hozott döntést, a határozat kihirdetése – az eljárási rendnek megfelelően – három-négy hónap múlva várható.

Az európai eljárás előzménye, hogy Kásler Árpád és felesége devizahitel ügyben tavaly jogerősen pert nyert a Szegedi Ítélőtáblán az OTP-vel szemben. A pénzintézet a döntés felülvizsgálatát kérte a Kúriától, és a magyar legmagasabb ítélkező fórum ez év elején három kérdést tett fel az uniós bíróságnak – emlékeztet a napilap.

(Erről bővebben kifejtem véleményemet hétfő reggel 7óra 25 perckor az M1 Televízió élő adásában, Kásler Árpád)

13 hozzászólás a(z) “Az MTI nyomán: Luxembourg” bejegyzéshez

  1. Egyetértek kedves Zoltán.Szerintem érdemes lenne a saját médiánkon csiszolni ott a szent koronarádió és a tv is ami most ugyan nem működik http://www.szentkoronatv.hu/sitedown.php lehet gyerekes gondolatok ezek de jobb ötletem nincs,egyenlőre.Szerintem próbáljunk inkább valamit kitalálni ötletelni itt az oldalon csak regisztráltak által látható hozászolásokkal.

    Nehéz türelmesnek lenni annyi év után én ezt nem érezhetem mivel nem vagyok adósa egyik banknak sem.És mégis megértem ha valaki jogosan mérges mert loptak tőle.

  2. Ez a retek riporter nem is akarta érteni, hogy miről van szó. Megnézve a felvételt, minden elismerésem Árpádé, hogy higgadt tudott maradni. Végérvényesen bebizonyosodott, hogy aki a médiát figyelemmel kíséri, micsoda félretájékoztatásban részesül.
    Emberek! Ne ezektől tájékozódjatok. Alternatív helyeken lehet beszerezni az információkat!

  3. A devizaügy problémával foglalkozni ? Nincs devizaügy . Soha nem is volt .
    Magyarország vége lesz, ha nem térnek észhez az emberek, velünk együtt.