A kormánynak "gőze sincs"?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Úgy tűnik, gőze sincs…Ezért igyekeznek változatlanul a társadalomban felgyűlt “gőzt” lecsapolni semmitmondó szájkaratéval.
Ezt most már a tárgyilagosságáról kevésbé, ám ferdítéseiről annál inkább ismert index.hu is le merte írni, ami tőlük nagy teljesítmény.

A különböző, eddig bedobott “adósmentő akciók” elemezgetésén túl íme egy érdekes megjegyzés:

“Forrásunk szerint (meg nem nevezett bankszövetségi,elnökségi tag ) Rogánék is tudják, hogy a felszólítással ellentétben nincs egyetlen olyan devizahiteles-szervezet sem, ami minden adóst legitim módon képviselne egy esetleges tárgyalássorozatban, 560 ezer ügyféllel – ennyi most az adós – pedig nem lehet két hónap alatt személyesen tárgyalni, még kevésbé közös megegyezéssel szerződést módosítani.”

Megkaptuk. Tehát azért nem ültetik tehát tárgyalóasztalhoz a civil szervezetek képviselőit, mert a Bankszövetség álláspontja szerint EGYIK SEM KÉPVISELI MIND AZ 560 EZER ÜGYFELET (valamint a szerződésenként legalább 2-3 adóstársat, kezest, jelzálogkötelezettet). És ami a Bankszövetség álláspontja, az a kormányé is. Legalábbis ők így látják, és nyilván nem véletlenül.

Tegyük fel a kérdést: a Bankszövetség TALÁN MIND AZ 560 EZER ÜGYFELET KÉPVISELI, HOGY TÁRGYALHAT A SORSUKRÓL?
Ki hatalmazta fel a Bankszövetséget, hogy tárgyalni merjen 560 ezer adós plusz “járulékainak” nemhogy a NEVÉBEN, hanem a MEGKÉRDEZÉSÜK NÉLKÜL, EGYOLDALÚAN?

Tegyük fel a másik kérdést: szükséges-e 560 ezer ügyfél meghatalmazása ahhoz, hogy a civil szervezetek képviselői bemutathassák a bűnszervezetben, előre megfontolt szándékkal elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékaikat a nagy nyilvánosság előtt?
Ja, hogy erről a Bankszövetség és a kormány nem hajlandó tudomást venni, és ezért számukra nem is létezik? Nem úgy van pedig! De  ehhez mi kellünk. És hangosnak kell lennünk!

Ha bűncselekmény történt, akkor is megtörtént, ha egyetlen ember tesz feljelentést. A BAÉSZ feljelentését kb. 22 ezren írták alá beadása időpontjában. Kásler Árpádot kb. 21 ezren hatalmazták fel, hogy a nevükben harcoljon. Rajta kívül ügyvédek, közgazdászok állítják megalapozottan, évek óta, hogy a bankok becsapták ügyfeleiket.
Milyen képviseletet hiányol tehát a Bankszövetség?

Akit elzárnak az információtól, akit megfélemlítenek, aki azt sem tudja, hogy egyáltalán lenne esélye harcolni, azt nem képviselheti senki? Van ebben az országban olyan, akinek az az érdeke, hogy fizethesse az uzsorát, és kár érné, ha valamelyik szervezet képviselője elérné, hogy szabaduljon ebből a gyilkos kötelemből?

Ez az egész képtelenség csak egy dolgot támaszt alá:
A Bankszövetség és kormány is úgy fél a valódi civil szakértőktől
, –legyenek azok ügyvédek, közgazdászok, vagy csak évek tapasztalatát felhalmozó, nagy tárgyi tudással rendelkező laikusok- mint ördög a tömjéntől. Mert érdemi kérdésekre képtelenek válaszolni, ezek a civilek pedig érdemi kérdéseket tennének fel!

A helyzet most vált tarthatatlanná. Többé már nincs hová kenni a dolgot. A kormány nem tud mit kezdeni a helyzettel, csak akkor, ha kimondják a büntetőjogi felelősséget. Ezt értelemszerűen addig húzzák ,amíg lehet, hiszen ez a halálos ítéletüket jelentheti politikai értelemben. A Bankszövetség nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert szájzárat kapott, képtelen elengedni a prédát.  Változatlanul hagyni pedig nem lehet, és a látszatmegoldások ideje is lejárt, ezt mindketten tudják.

Ideje, hogy színre lépjen a “harmadik erő”, és mindkettőn jól elverje a port! Az adósok képviselőinek már nem csak tárgyalni kell, hanem tetemre hívni! Higgye csak el a Bankszövetség és a kormány is, hogy emiatt egyetlen “nem képviselt” devizaadós sem fog tiltakozni!

5 hozzászólás a(z) “A kormánynak "gőze sincs"?” bejegyzéshez

  1. IGEN, igen, NAGYON JÓ GONDOLATNAK TŰNIK, az előttem hozzászólók javaslata:
    MINDEN CIVIL SZERVEZET TEGYE MEG A FELJELENTÉST A HÁGAI BÍRÓSÁGNÁL, ahogy azt megtette Kásler Árpád. Hiszen akkor nem 20-21 ezer fő kéri, követeli, hanem a devizahitelesek nagy része.

  2. A CÖF ugyan egyetért sok mindenben Árpáddal, de túl radikálisnak tartja. Vajon miért? Mert meg meri nevezni a felelősöket, mert nem a bankoktól várja a megoldást? Mert igazságot akar szolgáltatni? Mert kártérítést akar? Mert nem alkuszik meg?….
    Attól tartok a kormány csak akkor tudja elkerülni az azonnali felelősségre vonást, ha törvényalkotással semmissé nyilvánítja a szerződéseket. Már nem sok esélye maradt, más megoldásra. Csak ezzel nem mert azonnal a bankok ellen fordulni. Ez csak az én véleményem.

  3. Jánosnak igaza van, ha több szervezet is feljelentést tesz a Hágai Bíróságon akkor lehet , hogy azt mondják ott , hogy a feljelentéseknek van alapja, és elkezdik vizsgálni az ügyet!

  4. Teljesen egyetértek Zoli! Tökéletes összefoglalása a kialakult helyzetnek! Minden elismerésem a közérthető, letisztult gondolatokért!

  5. Minden civil szervezet küldjön el Hágába egy hasonló feljelentést mint amit Árpád is készített ez talán egy kicsit megsürgeti a dolgokat.Ez is csak ötlet vagy javaslat.