Folyamatok

fecske+2
A mi törekvéseink egyik, talán legnagyobb nehézsége, hogy a baj szemmel látható, az eredmények viszont egyelőre kevésbé látványosak. A cél, amelyért zászlót bontottunk, szinte elérhetetlennek, utópisztikusnak is tűnhet.Gyakran megfordulhat sokak fejében, és gyakran el is hangzik, hogy kevesen vagyunk, nem vesznek minket komolyan, így szélmalomharcot vívunk. Sokan állítják, hogy minden baj gyökere az, hogy nincs “összefogás”, ha ez meglenne, akkor bekövetkezne a “megváltás”, és elsöpörnénk a kifosztóinkat. Ennek a gondolatnak egyenes következménye a harag és sértődöttség a különböző szervezetek vezetői iránt, amiért azok “képtelenek” az összefogásra.
Ezek a gondolatok aztán rendszerint el is veszik a kedvét azoknak, akikben amúgy lenne hajlandóság aktívan is szerepet vállalni sorsuk jobbá tételében.
De ha valaki eljut idáig, adjon magának egy esélyt, és egy picit, csak egy nagyon picit, gondolkodjon el!

A magyar társadalmat a második világháború vége óta úgy szocializálják, hogy az egyéni felelősségvállalás még nyomaiban se jelenjen meg az emberek gondolkodásában, PEDIG EZ A MŰKÖDŐKÉPES DEMOKRÁCIA ALAPFELTÉTELE. Nálunk egész egyszerűen azért nem működik a demokrácia, mert az emberek még mindig pártállami rendszerben élnek, akkor is, ha nem tudnak róla, de ennek a külső feltételei már nem állnak fenn. Fent hagytuk a “régi szoftvert”, csak kicseréltük a “grafikus felületet.”

A pártállami rendszerben magától értetődő volt, hogy csak az van, amit Állam bácsi mond, az övé a felelősség is, az embereknek elég csak “jól viselkedni”, de a világ megváltozott. Mi viszont nem változtunk meg, és ez az igazi probléma. Továbbra is a “régi szoftvert” futtatjuk, tisztelet az egyre gyarapodó kivételnek.

Természetesen a jelenlegi hatalomnak, jobbról és balról is, érdeke, hogy fenntartsa ezt az állapotot, hiszen addig tud csak élősködni az emberek nyakán, amíg azok elhiszik, hogy minden “odafönt” dől el. Ez a téveszme tartja jelenleg bénultságban az országot. Ezen lehet változtatni, de nem vezényszóra, és nem egyik napról a másikra.

Éppen ezért teljesen értelmetlen a különböző szervezetek vezetőit kárhoztatni az összefogás hiányáért. Mert nem ez a probléma! Az emberekkel van probléma, nem a szervezetekkel, hiszen teljesen mindegy, hogy a szervezetek összefognak-e vagy sem, ha az emberek nem jönnek ki az utcára egyik szervezet szavára sem!
És bárki bármit is mond, ezért nem az egyik, vagy másik szervezet, vagy annak vezetője a hibás. Ezért a SZOFTVER a hibás. Amiatt ül otthon a többség, és várja, hogy majd VALAKI dönt a sorsáról.

Meg kell értenünk, hogy a világon majdnem minden jelentős dolog és esemény folyamatok következménye. Különösen igaz ez az egyes országok, nemzetek élethelyzetére. A jelenlegi helyzetünk is, beleértve a devizahiteles helyzetet, és az általános lelkiállapotot, hosszú “programozás” eredményeképpen alakult ki. Hogyan is lehetne egyik napról a másikra másképp?
Ezért kell mindig a FOLYAMATOT nézni. Meg kell tanulni kicsit kiemelkedni a helyzetből, és kívülről szemlélni azt, hogy lássuk, honnan indultunk, hol tartunk most, és hová igyekszünk.

A Toyota cég  fejlesztett egy olyan analitikai eljárást, melynek angol neve “Process Behaviour Analysis”. Valahogy úgy lehetne lefordítani, hogy “a folyamat viselkedésének elemzése”. Ennek lényege, hogy a különböző termelési folyamatokat grafikusan ábrázolják, és ezeken a grafikonokon vizsgálják, hogy a folyamat hogy viselkedik az időben, stabil, emelkedő, vagy csökkenő tendenciát mutat-e, stb… Ezzel pedig egy átfogó képet kapnak arról, hogy az adott tevékenység hol tart, és mi várható a jövőben.
Ezt mindenre lehet alkalmazni, a gyárakban a selejtes darabok számának alakulásától az egyes munkafolyamatok által igénybe vett időtartamig minden ábrázolható grafikusan, és bárminemű változtatás hatása is azonnal szemmel látható lesz.

Ez a szemlélet arra tanít bennünket, hogy soha ne a pillanatnyi helyzet alapján ítélkezzünk, hanem a folyamatot, az egészet tartsuk szem előtt. Egy évvel ezelőtt még mindenki otthon ült, és reszketve várta a bankjától szerződés-felmondó nyilatkozatot, vagy a végrehajtót. Ma pedig már sok ezerre rúg azok száma, akik “felülírják” a “régi szoftvert”, és elkezdenek kiállni magukért.

Elindult a folyamat, és emelkedő tendenciát mutat. Akkor is, ha vannak visszaesések, és vannak megugrások, de a tendencia az emelkedő. És akkor marad emelkedő, ha nem adjuk fel, hanem dolgozunk rajta. Minél jobban emelkedik, annál jobban fog gyorsulni is, mert egyre inkább példaértékű, követésre érdemes lesz. Hogy mikor éri el a kritikus szintet, azt nem lehet megmondani, de el fogja érni. A folyamatoknak van “kiszámíthatatlansági faktora” is. Nem láthatjuk előre, mikor történik valami olyasmi, amire nem is gondolnánk, de nagyot lendíthet az eseményeken.

Egy fecske nem csinál nyarat, de még az is elindíthat egy folyamatot, és most már nem egy fecske dolgozik az ügyünkön, hanem több ezer.
Legyünk hát állhatatosak, és meglesz az eredménye. A magyar embereket nem a jelszavak fogják feloldozni a delejes bénultságból, hanem a példamutatás, a következetesség, és a perspektíva. Amíg ezeket fel tudjuk mutatni, csak türelmesnek kell lennünk, a többi pedig jön magától.

A közöny, a tétlenség a legnagyobb bűn, mert azt nem lehet jóvátenni. Minden egyéb csak állhatatosság kérdése.

5 hozzászólás a(z) “Folyamatok” bejegyzéshez

  1. Zoli, akkor mégis egyet mondanánk?

    ” Minden az embereken múlik, nem a szervezeteken. az emberek oda állnak, ahol látják a perspektívát és az állhatatosságot. Nekünk ezt kell felmutatni.
    Ennyit akartam kihozni ebből. ”

    Ezt mondom én is . Hogy minden az embereken múlik. Hogy hová állnak .
    De hogy hová állnak? Ezért megszólítani sem lehet őket.
    Ha nihil van, nihil van. Ha nem bíznak, nem bíznak.
    De miért nem bíznak?
    Ez nem az a kérdés, ami nem fontos. És nem az a kérdés, ami miatt az embereket lehetne okolni.
    Ki az az eszefogyott barom,aki nem áll mellé egy általa jónak tartott lehetőséghez, ha valami baja van?
    Nekünk valami olyat kell felmutatni, ami mellé odaállnak az emberek , mert legalább remélik, hogy van esélyük .
    Függ a szervezettől, hogyne függne, hogy az emberek melléállnak-e .
    Függ a szervezet céljától, az emberek érintettségétől , amit a szervezet meg akar oldani , az érintettek számától .
    Függ az elért eredményektől, a szervezet vezetőjének és vezetőinek hitelességétől, megjelenésétől, őszinteségétől , megbízhatóságától .
    Függ attól, hogy a jelenlegi politikai elitből és az államapparátusból milyen szinten ábrándultak ki . Persze attól is, hogy az a probléma ,amit a szervezet meg akar oldani, megoldhatónak tűnik-e.

    Ami itt folyik, az a túlerő, amivel szembemegyünk, az embereket elbizonytalaníthatja . Joggal, és ezt be kell látnunk, hogy irreálisnak tűnhet a vállalkozás , hogy itt rendet tegyenek olyanok, akik jelenleg nincsenek a hatalomban, mert az egész társadalom gyökeres átalakítását igényli pusztán az egyetlen kiemelt probléma, a devizaalapú hitelezés, hiszen ez mindent keresztülgázol , de mindennel összefüggésben is van .

    De van egy nagy adunk. Hogy az emberek idővel felismerhetik , hogy olyan helyzet alakult ki, amelyet kizárólag nagy horderejű változással lehet megoldani-ellenkező esetben végük van, mint a botnak . És mi nagy horderejű változást szeretnénk .

  2. Kedves Judit! Lehet, félreértettél. Amit idéztél, azzal egész egyszerűen az érdekérvényesítő képesség, helyesebben inkább az érdekérvényesítő AKARAT (beleértve a tüntetéseket is) hiányára, az “úgyis minden fent dől el” belénk nevelt programjára kívántam rávilágítani.
    Hogy nem kínál fel a hatalom megoldási lehetőséget? Naná, hogy nem kínál, mert ellenérdekelt! Nekünk kell megcsinálni! De a szkeptikusok mit mondanak erre? Nem véletlen tettem fel ezt az írást éppen most. Vannak, akik rosszul közelítik meg a dolgot…

    Azért nincs, vagy nem volt eddig módunk változtatni a helyzeten, mert a TÖBBSÉG még mindig úgy hiszi tudat alatt, hogy a hatalom mindenható, a döntéshozók érinthetetlenek. Pedig már nincsenek orosz gépfegyverek mögöttük. És ezzel összefüggésben rávilágítottam arra is, hogy aki az ún. összefogás hiánya miatt háborog, azt okolja az eredménytelenségért,az nem látja azt, hogy az emberek nem amiatt ülnek otthon tétlenül, mert a “Kásler nem fog össze a Balogh Bélával”. Hanem mert beléjük van programozva, hogy minden de minden rajtuk kívül, felettük dől el, és minden megmozdulás időpocsékolás. Ha nem így lenne, már régen tízezrek követelnék az utcákon a kifosztás megállítását minden tüntetésen. Ez a rögeszme készteti tétlenségre az embereket.
    Csak azon múlik, mikor lesz változás, hogy ki mellé állnak az emberek TÉNYLEGESEN, nem csak elvek szintjén.
    Mi, akik a változást felvállaltuk, kell hogy lássuk az egész folyamatot ahhoz, hogy ne adjuk fel, és tudjunk hinni. Mert bizony vannak olyan kétségbeesett hangok, hogy “nem történik semmi” és nem is fog, ha nem lesz ez meg az…a párttá alakulást is ezért szidják, mert hogy ez lassú, és inkább tüntetni kéne…
    Ha egyszer a társadalom döntött, és nem akar tüntetni akkora létszámban, amekkora elég lenne, akkor mi más maradt? Folytatni kell a munkát úgy, ahogy lehet. Ha nem lesz hamar robbanásszerű, gyors megoldás, akkor csinálni kell tovább addig, amíg lesz. Feladni nem szabad, előbb-utóbb lesz eredmény. Minden az embereken múlik, nem a szervezeteken. az emberek oda állnak, ahol látják a perspektívát és az állhatatosságot. Nekünk ezt kell felmutatni.
    Ennyit akartam kihozni ebből.

  3. Kedves Zoli!

    Ezt írod:

    “A pártállami rendszerben magától értetődő volt, hogy csak az van, amit Állam bácsi mond, az övé a felelősség is, az embereknek elég csak “jól viselkedni”, de a világ megváltozott. Mi viszont nem változtunk meg, és ez az igazi probléma. Továbbra is a “régi szoftvert” futtatjuk, tisztelet az egyre gyarapodó kivételnek.”

    Ehhez képest mint adott lehetőséget írod a következőt:

    “Természetesen a jelenlegi hatalomnak, jobbról és balról is, érdeke, hogy fenntartsa ezt az állapotot, hiszen addig tud csak élősködni az emberek nyakán, amíg azok elhiszik, hogy minden “odafönt” dől el. Ez a téveszme tartja jelenleg bénultságban az országot. Ezen lehet változtatni, de nem vezényszóra, és nem egyik napról a másikra.”

    Eddig nekünk egyik helyzeten sem volt módunk változtatni.
    A mostani helyzet semmivel nem különb, mint a régi, és nem kínál fel lehetőséget arra nézve, hogy mi megváltoztathassuk, nem kínál fel nagyobb lehetőséget.
    Csak látszólagosan.
    Hiszen pontosan ezért küzdünk.
    Mert a demokráciának mondott többpártrendszer álszent módon akarja azt elhitetni velünk, hogy van választási lehetőségünk, hogy van beleszólásunk a saját életünkbe, hogy a választásunktól függ a jövőbeli lehetőségeink alakulása, hogy jogállamban élünk, mert vannak törvények, és hogy ezek a törvények mindenkire nézve kötelező jelleggel érvényesek.

    Nem voltak hülyébbek, hidd el, az elmúlt rendszerben élők sem, mint a mostaniak.
    Én gyerekkoromban az előző rendszerben éltem .

    Mind a két rendszerről megállapítom, hogy kifejezetten maga a rendszer dönti azt el, hogy valaki érvényesül-e benne, azaz a rendszer hatalmasságai .
    Mivel vagyunk előrébb?
    Az ország jelen állapota alátámasztja azt, hogy az országban álszent rendszer működik.
    Az emberekkel el akarja azt hitetni, hogy egy szabad választás eredményeképpen élhetnek a demokratikus választások által felállított Országgyűlés és kormány vezetése mellett , jogállami keretek között.

    A jogállami keretek számunkra ketreceknek bizonyulnak.
    Akik pedig a tűzhöz közel vannak, és az összefonódást élvezik , ezen ketrecek ajtaját őriztetik, én nem engednek ki bennünket onnan.

    Kik az őrzők?
    A bírói testület, az ügyészség, a rendőrség és az állami hivatalnokok.

    Minden ezt igazolja, ami a devizaalapú hitelezésnek nevezett csalássorozat kapcsán kibomlik számunkra.
    Nem hajlandóak a törvény által előírt módon megvizsgálni az adósok megkereső leveleit a PSZÁF, a PBT .
    Nem hajlandóak a hatályos törvényi előírások megsértése miatti hiányosságokat elismerni a bírák.
    Nem hajlandóak a feljelentéseket a törvény szerint elbírálni az ügyészségek és a rendőrség.
    Nem hajlandóak a közigazgatási miniszter által kinevezett közjegyzők a törvény szerinti módon visszautasítani a Bank hitelnyilvántartási számláján lévő kölcsöntartozás leigazolását , miközben

    A NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA NEM BIZONYLATA A KÖLCSÖNTARTOZÁSNAK,

    hanem pusztán összesítés, ami alapbizonylatok alapul vételével készülő belső technikai bizonylat- a szerződés és a valósan megkapott és megfizetett pénzek alapul vételével kellene készülnie.

    EZEKET AZ ALAPBIZONYLATOKAT KELLENE A KÖZJEGYZŐNEK MEGVIZSGÁLNIA, MERT EZT A TÖRVÉNY SZÁMÁRA ELŐ IS ÍRJA! Ptk.242.§

    Ptk.
    A tartozáselismerés

    242. § (1) A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen.

    (2) A tartozáselismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik.

    Tehát az óriási jogállam nem működik.
    De a törvény által biztosított ketrecbe zárás működik.

    Egyoldalúan , kifejezetten a hatalmi elit, a pénzemberek, számára, az ő ellenőrzésüknek a teljes hiánya zajlik, a protekcionalizmus elképesztő méreteket öltve zajlik, ellenben a társadalom többi részét a felsorolt intézményrendszer tökéletes terrorban tartja.

    Ez a rendszer olyan aljas , és a demokráciának annyira híján van , hogy arról beszélni, hogy a demokráciával élnünk lehet , számomra a legálszentebb mondat ma Magyarországon.

    Ezt írod:
    “Az emberekkel van probléma, nem a szervezetekkel, hiszen teljesen mindegy, hogy a szervezetek összefognak-e vagy sem, ha az emberek nem jönnek ki az utcára egyik szervezet szavára sem!”

    Szembesülnünk kell azzal, hogy megvizsgáljuk, miért ilyen bénultak az emberek.

    Az a véleményem, hogy nem azért , mert baj lenne velük.
    Az emberek élni szeretnének, nyugalmat szeretnének.
    De mindaddig, míg az emberek nem érzik meg azt, hogy ők maguk azok , akikért a rendszernek működnie kell, nem fognak megmozdulni.

    Az embereknek elege van abból, hogy az emberi élet parányiságáról papoljanak nekik olyanok, akik kaviárt zabálnak Mercédesben ülve , , és az emberi élet alávetettségéről papoljanak nekik annak hangsúlyozása közben, hogy a társadalom az, ami a fontos , és a társadalom maga magasabbrendű, mint az egyének életének jogossága .

    Az emberi életet nem lehet elválasztani a társadalomtól, de nem lehet annak alávetni sem .
    Ezzel egyidejűleg ugyanis bekövetkezik az elnyomás.
    Az emberi élet felette áll a társadalmi berendezkedésnek, a társadalmi berendezkedés az emberi élet iránti alázattal kellene hogy közelítsen az ember felé, mert az ember a Jóisten teremtménye, vagy ha akarjuk, a Természeté.

    Ezt a nagyjaink nagyon jól tudják, de csak a saját életükre tekintenek így.

    Amit mi akarunk , A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM tagjai, az éppen az, hogy legyen törvény előtti egyenlőség.
    Ezt kizárólag az igazságszolgáltatás felé helyezett rendező elv biztosíthatja, mert jelenleg ilyen nincs .
    Az igazságszolgáltatás jelenleg független a jogrendtől , pusztán hatalmi ág, a kezébe adott hatalommal önkényt gyakorol felettünk, miközben a politikai elit el tudja azt játszani, hogy az igazságszolgáltatás intézményrendszere a politikától függetlenül kell hogy végezze a dolgát, hiszen ott vannak a törvények.

    Az igazságszogáltatás intézményrendszere meg merte azt tenni a magyarsággal, hogy függetlenítette magát a törvényességtől, függetlenítette magát attól, hogy az emberi élet megismételhetetlenségét figyelembe vegye.

    Az igazságszolgáltatás intézményrendszere meg merte azt velünk tenni, hogy a hatalmát kihasználva, odalökött minket a pénzvilág és a politikai elit kívánalmának a leigázásunkra.

    Az egy emberek mindaddig nem fognak akarni kitörni a jelen helyzetből, míg azt érzik, hogy kerüljön bárki hatalomra, az ő életük nem lesz továbbra sem fontos.

    Ha képesek leszünk olyan programmal előállni, ami az egyes emberek életének biztonságát és értékét garantálja, mellénk fognak állni.

    A Parlament , az igazságszolgáltatás , az állami hivatalok pénzvilággal összefont önkényét fel kell ehhez számolni , de ezt nem más számolja fel, mint maguk az egyes emberek , akik többek , mint ezek a hatalmasságok.

    Ezt az önkényuralmat sem az előző rendszer nem tudta felszámolni, sem a mostani .

    Mert Magyarország nem szabad ország. Akkor sem volt szabad és most sem az .

    Akkor lesz szabad ország, ha az egyes ember jól érzi benne magát .

    Nem egyes emberek. Hanem az emberek .

    Ehhez kell a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása.
    A miheztartás végett.

  4. Nagyon sok IGAZSÁG, BÖLCS dolog megfogalmazódott ebben az írásban, aki érti azzal nincs is semmi gond, hanem azoknak az embereknek kell elmagyarázni és segíteni, nekik megvilágosodni…………….! Persze, tényleg varázsszóra nem megy, de ahogy “orbán viktor” propaganda gépezete sajnos működik, az azért ismerjük el, kiváló! Mindent a maguk malmára hajtanak, a devizaadósokat is úgy akarják menteni, hogy látszólag neki mennek a bankoknak….
    Hál istennek már érezni itt Zalában is, hogy az emberek bizonytalanok, tehát nem fidesz és mszp között válasszanak, de nem ismerik még, hogy kire….?….