Az állam félreértésben leledzik, azt hiszi a nyomorult, hogy a jogállam azt jelenti, az államnak van joga. Hát nem. Nincs joga, semmilyen joga nincsen. Kötelessége van, hogy ne lehessen ok nélkül senkinek bezárni kénye kedve szerint Káslert mondvacsinált okokra hivatkozva.
Joga Káslernek van meg neked, hogy érdekeidért küzdve a becsületes gyalog eszközeivel élve felvonulj, nemzetgyűlj, vagy téren ülj és beleharsogjad a világba,
hogy megtaposták a lelkedet,
hogy kiraboltak a gőgös gazdag vigécek,
hogy tönkretettek,
hogy a gyereked jövőjét meglopták,
hogy a hazádat elárulták,
hogy hozzátartozódat halálba kergették,
hogy veszélyeztetik az otthonod biztonságát, vagy már ki is martak belőle.
Aztán, ha ezért Káslert zárják be, úgy hol van a jogállam? Hát persze, csak költői kérdés volt, mert ugyan hol lenne, ha maffiák szövedéke hívatja magát demokráciának? Uzsora és behajtás határozzák meg a hétköznapi beszédeket. A jog minden alkalmat megragad a hallgatásra, vagy ha beszél, kevéssé érthető s mikor már megfejtetted, nem hat.
Rablóvárak korát éljük. A jog ma azé, akinek martalócai vannak, hogy elállják az ösvényt, melynek szegélyén torkonszúrtan fekszik a jószándék, az erkölcs és a biztonság egyenlősége. Ha így maradnak e dolgok, nincsen messze az idő, hogy énünknek szebb felét levetve el tanuljuk végül a szerzésnek e könnyebbik módját s akkor bánni már késő lesz, bizony!
Nagyon igaz, minden egyes mondat, ami itt le van írva, ugyanis sajnos Magyarországon valóban az a helyzet, hogy: a Bankoknak és a népnyúzó kormányoknak, illetve azon kívül a behajtócégeknek, és a végrehajtóknak mindent szabad: Egyszóval: végrehajthatják a Szabad rablást, amelyet a Nép vagyonát veszik górcső alá …. Milyen állam az ilyen, ahol a Választópolgárokat kiéheztetik a Bankok segítségével?? Ártatlan embereket meg meghurcolnak, csak azért mert kiáll az igazságért?? Ez nem a kőkorszak tudtommal, hanem állítólag demokrácia… Ezt meg lehet tenni, amit Kásler Úrral megtettek ?? Hát ez már akkor szégyen… Hajrá Kásler Úr 🙂 Mi Ön mellett vagyunk… Vesszenek a Bankárok, Vesszenek a Népnyúzó Kormányok, Vesszenek a Behajtók, és Vesszenek a Végrehajtók :). Éljen a Haza :)… És éljen a Haza Nem Eladó Mozgalom, s vele együtt Kásler Árpád 🙂