A jogi megoldás adott

A devizát soha nem látott kölcsönszerződés csaláson alapul. Ennek rendezése korrekten csak jogi úton lehetséges:


1./ közérdekű keresettel, ami kiterjesztő hatályánál fogva valamennyi devizahitelesnél rendezné a problémát.

2./ KIM-Navracsics megoldással: “clausula rebus sic stantibus” szerződésmódosítással.

Ennek lényege, hogy a szerződés módosul, de a kölcsöntőke összegét és a kamat mértékét nem írhatják át. Tehát eredeti FT-összeg eredeti kamattal, levonva az eddig befizetett, a különbség a banknak, vagy az adósnak jár!

Tehát a jogi megoldás adott, ennek kell érvényt szerezni. Aki meg azzal szórakozik velünk, hogy a 2011-ben is elkésett végtörlesztéses harmadolást javasolja a Bankszövetség részéről, az a börtönben fogja végezni, csalás minősített eseteit kimerítve. Az az állam, amelyik nem hajlandó elismerni a csalás tényét, és nem hajlandó jogot és igazságot szolgáltatni állampolgárainak a Kúria döntése által, az az állam nem demokratikus jogállam, és halálra van ítélve. Jogot és igazságot követelünk a törvény betűjének maradéktalan betartásával, még akkor is, ha ennek 33 uzsorás bank esik áldozatul. Mind az egymillió szerződés esetében a törvény szellemében kártalanítani kell az adósokat. Nincs uzsora és uzsora közt különbség, nincs harmadolás, és nincs további maszatolás!

Nagy Éva

4 hozzászólás a(z) “A jogi megoldás adott” bejegyzéshez

  1. Ez a két megoldás létezne?
    Mitől csalás az, ha meg lehet oldani a problémát polgári bíróságon?

    ” A devizát soha nem látott kölcsönszerződés csaláson alapul. Ennek rendezése korrekten csak jogi úton lehetséges:
    1./ közérdekű keresettel, ami kiterjesztő hatályánál fogva valamennyi devizahitelesnél rendezné a problémát.

    2./ KIM-Navracsics megoldással: “clausula rebus sic stantibus” szerződésmódosítással. ”

    El kell dönteni, hogy mi történt.
    Az én véleményem az, hogy tévedésbe ejtés , tévedésben tartás történt, és ezzel egyidejűleg az első pillanattól kezdődően károkozás.

    Ugyanis, mivel a Bankok nem azt az összeget követelik megfizetni, mint amit folyósítottak, ezért kölcsönkamat felszámítására nem nyílt meg a joguk a folyósítást követően.
    A szándékuk az volt, hogy mindent elvegyenek az Adósoktól, ezért alakították úgy a követeléseiket, hogy ellehetetlenüljenek az Adósok.
    Ez által maguk az Adósok fizetésképtelenné válnak, és nemcsak a bank felé, hanem a vállalkozásoktól nem tudnak megrendelni szolgáltatást, a kereskedőktől nem tudnak vásárolni, a saját vállalkozásaik tönkremennek, s ezzel magukkal rántják az alkalmazottakat is.
    A szándékukat , hogy Magyarországot leigázzák, végig akarták vinni.
    A nemfizetés kevés. a nemfizetés ugyan gond a bankok számára, de még mindig ott van a lehetőség: a végrehajtás.
    Mivel azonban a közjegyzők szintén a törvények figyelmen kívül hagyásával állítják ki a felmondásokat, hiszen a bank nyilvántartásai szerinti kölcsöntartozást foglalják tanúsítványba mint a tartozás bizonyítékát, ezért a végrehajtási záradékok rákerülnek a tartozáselismerő közokiratokra.
    Pedig a törvény világosan fogalmaz:

    Ptk.
    A tartozáselismerés

    242. § (1) A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen.

    (2) A tartozáselismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik .

    Tehát , mivel nekünk kell bizonyítani, hogy tartozásunk a tartozáselismerő szerinti jogcímen fennáll-e, ezért kötelesek megnézni a banki kivonatainkat, mert mi kizárólag ezzel tudunk bizonyítani.
    S az, hogy a Bank belső nyilvántartása ettől eltér, mert ők a devizaösszeget vették nyilvántartásba tartozásként, de annak forint vételárát folyósították,legyen az ő problémájuk.
    Nekünk kölcsöntartozásunk bizonyíthatóan nincs.

    A csalás tényállása a büntető törvénykönyvben van definiálva.
    Akkor miért kellene nekünk polgári bíróág előtt bizonyítani a kárainkat?
    És miért kellene a polgári bíróságnak módosítani a szerződéseinket?
    Miért, amikor a SZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGÉT IS A TARTOZÁST ELISMERŐ ADÓSNAK, AZAZ NEKÜNK KELL BIZONYÍTANUNK?
    Miért akarjuk mi azt, hogy forintosítva legyen a kölcsönnek nevezett csalás?
    Van egy érvényes, deviza megfizetésére tett kötelezettségvállalásunk.
    Ez nem maradt más, mint vállalás.
    Kötelezettséggé azáltal vált volna, ha a Bank a devizaösszeget rendelkezésünkre bocsátotta volna.
    Mivel nem bocsátotta rendelékezésünkre, ezért a devizaösszeg megfizetése nem követelhető tőlünk, mert a kölcsöntartozásunk nulla maradt mindezidáig.
    A kötelezettségvállaláshoz a törvény komoly jogkövetkezményeket fűz, ha valaki nem teljesít. De mivel nekünk nincs mit teljesíteni, ezért a vállalás ugyan él, de végrehajtani nem lehet, mert nem lett belőle kötelezettség.
    Ha VALÓBAN KELETKEZETT VOLNA KÖLCSÖNTARTOZÁSUNK, AKKOR EL LEHET VELE VENNI AZ EGÉSZ VAGYONUNKAT.
    DE MIVEL A BANKOK SZOLGÁLTATÁSÁNAK CSALÁSSAL TÖRTÉNŐ KÖNYVELÉSE MIATT KÖLCSÖNTARTOZÁSUNK CSAK KÖNYVELVE VAN, DE A TÖRVÉNY SZERINT NINCS, EZÉRT A TARTOZÁSELISMERŐ KÖZJEGYZŐI OKIRAT VÉD MINKET ATTÓL, HOGY A KORMÁNYZAT , BÍRÓSÁG FORINTOSÍTSON.

    Miért mondom ezt?
    Mert a tartozáselismerő közjegyzői okirat miatt , mivel miénk a bizonyítási teher, be tudjuk bizonyítani, hogy a tartozáselismerőben aláírt kötelezettségvállalásunk kapcsán nem keletkezett kölcsöntartozásunk ,

    Van egy szerződésünk, amivel csalást követek el a bankok.
    Ez a bűntény során vizsgálandó, hiszen a csalás azzal indult be, hogy a devizakövetelés ellenében forintot kaptunk.
    És van egy tartozáselismerő közjegyzői okiratunk, ami miatt bizonyítani tudnunk mindent.
    Azt, hogy nincs fennálló tartozásunk.
    Ez a tartozáselismerő okirat az, ami miatt a játéknak vége van.
    Emiatt az okirat miatt kizárólag a mi bizonylataink lehetnek azok, amelyek hitelt érdemlően bizonyítják azt, hogy nincs kölcsönadva nekünk a követelt deviza , mert miénk a bizonyítási teher.

    Mivel azonban a forintot a kölcsönszerződéssel folyósították ki, amely kölcsönszerződés a bizonylatául szolgált a forintfolyósításnak, de a forintfolyósítást hitelfolyósításként könyvelték le,

    EZÉRT A FORINT FOLYÓSÍTÁSA HITELFOLYÓSÍTÁS MEGJELÖLÉSSEL MAGA A BŰNTÉNY ELSŐ MOZZANATA VOLT .
    Már bocsásson meg a világ, de a magyar kormány , az igazságszolgáltatás és a bűnt elkövető bankok nehogy már rajtunk akarják beszedni azt a forintösszeget, amely egy bűncselekménysorozat során lett a számlánkra utalva.

  2. A Bankárokat és az őket kiszolgáló politikusokat börtönbe kell zárni, de ehhez előbb rendszert kell váltani. A mai rendszerben a jogainkat nem tudjuk érvényesíteni a bankok ellen. Szervezzük az embereket gőzerővel, hogy a kifosztást meg lehessen állítani! A Haza Nem Eladó!