Tisztelt Kásler Úr!

Engedje meg, hogy “deviza hiteles”-ként megosszam Önnel a gondolataimat, hiszen a probléma sorsközösségbe kovácsol össze bennünket.

A szombati demonstráción magam is résztvettem, és több hasonló megmozduláson részt kívánok venni a jövőben. Jelenleg a helyemet keresem a szervezet érdekérvényesítésben. Beszéde vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Pozitív elemként értékelem, hogy az érintett körnek gyakorlati tanácsokat adott a közjegyzői végzésekre vonatkozóan, helyes felismerés a tömegekben rejlő érdekérvényesítés erejére vonatkozó megállapítása. Ezzel szemben sajnálatosan olyan irányba megy el, amit kivitelezhetetlennek tartok. Az Alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása és a történeti Alkotmány visszaemelése rövid távon kivitelezhetetlennek tűnik számomra.

Én közgazdász vagyok nem történész, de azért nem kell különösebb kutatásokat folytatni ahhoz, hogy felhívjam a szíves figyelmét a történelmi Alkotmányunk ideje alatt a kisemberek érdeke semmivel volt jobban biztosítva, képviselve, mint manapság. Sajnos nehéz helyzetekben a múlt felmagasztalódik és olyan “délibábokat” kezdünk el kergetni amelynek különösebb gyakorlati haszna nincsen. Javaslom azt az alapvető kérdést tegye fel  magának, hogy forradalmat kíván csinálni, mint népvezér, vagy szakértők és más elkötelezett emberek bevonásával, egy olyan stratégiát kíván megvalósítani, ami segíthet a “deviza alapú hitel”-nek nevezett pénzügyi termék okozta károk felszámolásában, illetve az áldozatok jogérvényesítésének elősegítésében.

Amennyiben az utóbbit választja egy csónakban evezünk, amennyiben a szerencsétlen embereknek kivitelezhetetlen célokat kínál, mellékösvényre tereli őket, erőfeszítései kudarcra vannak ítélve. Felhívom a szíves figyelmét, hogy a jogszabályi keretek az államhatalom elszámoltatását lehetővé teszik jelenleg is, az elmúlt évtizedekben a kormányon lévő hatalmi elit próbálkozásai mind elbuktak erre vonatkozóan. Csak gondoljon a Gyurcsány Ferenc elleni próbálkozásokra, hiába van bármilyen jogi környezet, ha az uralkodó szellemi elit nem hajlandó a törvények szellemiségét az egyes eljárásokban érvényre juttatni, hiába lenne akár egy történelmi Alkotmányunk is, a bankárokat és az őket képviselő jogásztársadalmat nem tudja népszavazással leváltani. Ismeri milyenek a bíróságok, az ügyészségek, hatóságok, gondolja, hogy az ott lévő szakemberek, végrehajtó, közép és felső vezetők ezrei csak úgy lecserélhetők egyik pillanatról a másikra?!

A magam részéről racionális a következő megfontolásokat javaslom átgondolni:

-Milyen stratégiával tudjuk a több százezres áldozat kört felrázni passzív közönyéből, hogy vitelezhető ki a tömegek aktív megmozdítása egységfrontba tömörítése.

-Milyen magatartással lehet leghatékonyabban kivitelezni az uralkodó politikai elit támogatásának a kikényszerítését.

-Milyen módon lehet leggyorsabban segíteni az adósok százezreinek?

És lehet további hasonló kérdéseket megfogalmazni…..

Javaslom átgondolni a fent leírt felvetéseimet, gondolja végig az elmúlt évtizedek tapasztalatait, figyelembe véve mi az ami nehézségek árán, de kivitelezhető, illetve mi az ami idealista utópia kategóriájába tartozik. (Vajon, hogy lehet hogy egy százezreket érintő probléma esetén, még évek elteltével is csak pár ezer ember mozdítható meg, javaslom számoljon az emberek mentalitásával,  egymás iránti szolidaritásuk hiányával.)

Várom szíves viszont válaszát (de ne első indulatból tegye azt).

Tisztelettel,

B. József

Tisztelt B. József Úr!

Kásler Árpád megbízásából válaszolok Önnek levelére, amely reális és józan megfontolást igénylő kérdéseket vet fel. Mint említette, Ön közgazdász és nem történész, éppen ezen okból közelítsük meg a kérdést egyszerű közgazdasági oldalról.

Egy alapigazságként fogadjuk el az alábbi megállapítást:

A nap süt, az eső esik, a föld terem. Ha van földünk, amit megművelünk és süt a nap, esik az eső, terem a föld, akkor milyen gazdasági válságról beszélünk ma? Majd akkor beszélhetünk valódi gazdasági válságról, ha már nincs földünk, amit megműveljünk és a föld idegen gazdái éhbérért dolgoztatnak bennünket, mint élet-halál urai. Nem kell ahhoz történésznek lenni, hogy lássuk, ebben az irányban haladunk. Idegen országok pénzügyi rendszere gyarmatosít bennünket, ebben a folyamatban került bevetésre a svájci frank alapú devizahitelezés fedőnevű népirtás is. Aki ezt kétségbe vonja, azzal az emberrel már nincs miről beszélni, mert az nem ebben az országban él, vagy ha itt él, akkor nem a kifosztottak oldalán, hanem a rablók oldalán áll.

Egy alap adat, 1988-ban a Magyarországon megtermelt élelmiszer háromnegyedét exportálta az ország! Következésképp az egynegyedét fogyasztottuk el. 1988-ban 10 millióan voltunk, ebből az következik, hogy 40 millió embernek elegendő élelmiszert állítottunk elő.

Gondoljon bele abba, hogy 1990. óta a magyar gazdaság egyik legfőbb pillérét, a mezőgazdaság és élelmiszeripart tönkretették! Felmerül a kérdés, kik és miért? Nyilvánvalóan azért, hogy olcsón megszerezhessék a magyar földet, bárki is áll a háttérben, mint vevő, nem ő, vagy ők jelentik a problémát, hanem azok, akik kollaborálnak és kiszolgálják, azaz elárulják a nemzetet, a magyar embereket.

Amikor valakik azt hirdetik, hogy megszűnt a piac, kérem, azt ne higgyék el! Például Kína, nem 30, hanem akár 300 millió embernek elegendő élelmiszert is megvenne tőlünk. Jelenlegi hivatalos állásfoglalás szerint azért nem tudunk eladni Kínának élelmiszert, mert túl drágán termelünk. Kína kb. a felét fizetné nekünk, mint a mi termelési önköltségünk. Hát így nem érdemes termelni. De vizsgáljuk csak meg ezt egy másik oldalról. 2008-ban Magyarország importja négyszer akkora volt Kínából, mint amennyit Kína exportált felénk (ez a statisztikai nyilvántartásból kiderül). Tehát Kína eladott Magyarországnak 100 $ értékben árút, ez megérkezett hozzánk 400 $ értéken, vonjuk le az átlagos 60 $ szállítási költséget, a különbség 240 $. Következésképpen 240 %-os haszonnal kereskednek a dollár alapú elszámolásban azok a külkereskedelmi monopóliumok, akik ezt bonyolítják. Ismeretes azonban a külkereskedelemben az árú-csere alapú elszámolás (Barter).

Amennyiben Magyarország harmadik országgal (nem európai uniós, pl. Kína) szemben a külkereskedelmét állami monopóliumban tartaná, akkor a számok másképpen néznének ki. Vásárolnánk Kínától 100 $ értékben árút, (ma a legmodernebb technológia is onnan jön) és ezért, mivel mi úgymond drágán termelünk, adunk érte 200 $ értékben élelmiszert, de a Kínai árú értéke az nálunk 400 $, tehát ha levonjuk az oda-vissza szállítás költségét, ami 120 $, valamint a 200 $-t, amit élelmiszerben adtunk, marad 80 $ ez az eredmény. 200 $ értékben eladott élelmiszert 80 $ haszonnal adtunk el, az 40 %. Ezt mi magyar emberek kapjuk, miközben van élelmiszer iparunk, van munkahelyünk és méltóság teljes életet biztosító életszínvonalon élünk.  Persze a gazdaság nem csak ebből áll, amit itt leírok, ez csak egy szemléltető példa arra, ahhoz, hogy valakik 240 %- os haszonnal kifosszanak bennünket, ahhoz tönkre kell tenniük az ország teljes gazdasági vertikumát.

A magyar állampolgárok érdekeinek megvédése az államhatalom feladata! Mint azt világosan láttuk, ez nem történt meg! Kérdezem én, mi a feladat ilyenkor? Tűrjük tovább, vagy változtassunk? Milyen lehetőségünk van a változtatásra, mármint, hogy lerázzuk a parazitákat a nyakunkból.

Azt világosan kell látni, hogy a devizahitelesek problémája a fentebb felvázoltak miatt keletkezett, ami egyértelműen, világosan, sok jogász által kinyilatkoztatott, hogy szervezett bűncselekmény áldozatai lettünk. A magyar igazságszolgáltatás nem képes megbirkózni ezzel a feladattal, mert ki kellene mondani, hogy kevés kivétellel a teljes politikai elit érintett. Ezzel összeborulna véglegesen a még maradék közbizalom is, ezt egy gazdasági összeomlás és akár egy polgárháború követne. Sokaknak jelenleg ez az érdeke.

Mi nem akarunk polgárháborút, mi békés rendszerváltást akarunk, egy olyan történelmi pillanatban, amikor a történelmi alkotmányunkhoz való visszatérés még a hatalmon lévő politikának is segít, tehát engedi. Gondoljon csak bele abba, hogy az a bíró, aki világosan látja a csalás tényállását, de a jelenlegi rendszerben nem tehet semmit, mert a jogszabályok, politikai, társadalmi körülmények és elvárások miatt mégis kénytelen egy számára is elitélendő irányt követni. Én személy szerint bízom abban, hogy a bírói testület nagy része, ha lehetősége van arra, hogy az igaz utat kövesse, azt fogja tenni.

A magyar történelmi alkotmányunkat 1944. március 19-én a német megszállással helyezték hatályon kívül. Ezt követően szovjet megszállás alatt született Rákosi féle alkotmány nemzetközi jogilag a társadalmi szerződés általános normafeltételei szerint érvényét veszítette azzal, hogy a megszállók kivonultak. Ezt követően a népszuverenitás elvének alapján kellett volna, vagy visszatérni a történelmi alkotmányhoz, vagy a teljes népakarat kinyilvánítása mellett (közfelkiáltás) új alkotmányt létrehozni, amelyet a népnek meg kellett volna szavazni. Ez nem történt meg! Vagy ön szerint igen? Nem értem tehát, hogy mire gondol, amikor azt állítja, hogy félre akarjuk vezetni az embereket. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy jobb volt e a történelmi alkotmányunk alatt a kisembereknek, azt részletesebben körül kell járjuk. Az kétség kívül indokolt, hogy visszatérni a történelmi alkotmányhoz a mai elvárásoknak megfelelően kell, ez azt jelenti, hogy nem elfogadható az öröklött nemesi kiváltság, mert ez már idejét múlta. Az 1919-es tanácsköztársaság bukása után 1920-ban helyreállított alkotmányos királyság (király nélküli) mit nyújtott az embereknek? Ezt a kérdést három nézőpontból is meg kell vizsgálni.

1. Történelmileg a trianoni tragédia után vagyunk, amikor Magyarország elveszíti területének kétharmad részét, elveszíti tengeri kikötőjét és ezzel a nemzetközi kereskedelmi pozícióját, gyakorlatilag a világgazdasági nyomás hatására súlyosan hátrányos helyzetbe kerül.

2. Gazdaságilag értelemszerűen megrendül a helyzet, nehéz idők jönnek, amit nem a királyságnak, hanem a történelmi helyzetnek köszönhetünk, ez egyaránt érinti a kis embert és a gazdagabbat is, persze a kisembert, azt mindig jobban, még akkor is, ha ő kevesebbet veszít, de az neki több. Ez nem alkotmányos, hanem társadalom politikai kérdés.

3. Összehasonlítás alapon 1929-33-ig tartó világgazdasági válság idejére már a magyar gazdaság szárnyal. Az eredményei felülmúlják a lényegesen nagyobb Németország teljesítményét. Csak egy adat, Németországban 1929-33-ig  tartó világgazdasági válság alatt 9 millió ember halt éhen! Ez idő alatt Magyarországon egy sem!

Ennyit nyújtott a történelmi alkotmányunk a magyar kisembernek. Németországban nem csak kis emberek, de még gyárosok családjai is voltak azok között, akik éhen haltak. Bizonyos történészek vitatják az áldozatok számát, mert szerintük a járványok voltak elsősorban a fő okozói, csakhogy a járványok is a válság kapcsán pusztítottak ilyen erővel.

Az érveket még napokig sorolhatnám, de aki felébredt, annak már nem kell, aki meg még nem annak meg hiába, mert az nem lát nem hall, hanem alszik.

László Mihály