
Hogy A Haza Pártja nevét, úgy kerülik a médiában, mint ördög a tömjént?
Gattyán pártja még bejegyezve sem volt, de már nyilatkoztatták róla rendesen. Damm Andrea pártja eddig mit villantott? Hát a Volneré? És Szanyi kapitányé? Hány taggal és milyen teljesítménnyel rendelkeznek? De nyugodtan idevehető a Fidesz irodából vezérelt Toroczkai pártja is, hogy az üres dumán kívül mit villantottak? Ja, ők ott lebzseltek mind a Jobbikba., míg meg nem buktak, aztán a nép megvezetésére átvedlettek mihazánkosra.
A Kátfarkú kutyák krétával rajzolnak valamit a járdára, teli a sajtó velük és közvéleménykutatók mérik ezeknek a pártoknak a hosszát, széltét, magasságát.
A Haza Pártja érdemi társadalmi problémát tűzött a zászlajára, ezért teljes elhallgatás a bére. Már ez elég kellene, hogy a legyen a kifosztottak millióinak, hogy észbe kapjanak.
A honlapunk látogatottsága napi szinten 1200 és 3800 között van, kivételes esetekben naponta 10-12 ezer egyedi látogató.
Április 3-án képesek vagyunk átütni a pajzsot, jelentkezzenek aláírásgyűjtőnek. Most indulok Budapestre a Választási Irodához, lejelenteni a Pártot, mint jelölő szervezetet. Jelentkezzenek!
E-mail: kaslerarpad@yahoo.com
Kásler Árpád

Igen!
Észrevettem!
Ellenben, a Kásler Miklóst nagyon sokat emlegetik…folytatva a karaktergyilkosságot.
Tényleg itt az ideje, hogy a kifosztottak, családjaik, barátaik és ismerőseik összefogjanak!