AKI ITT VOLT, NYOMJON EGY LIKE-ot

Eszméletlen munkával, kitartással küzdöttünk az elmúlt 12 évben, önökkel közösen. A kezdeti nagy lendület és növekedés abból is fakadt, hogy az ellenfél, de inkább nevezhető ellenségnek, mivel az életünkre törtek, nem vett minket komolyan, azt gondolták rólunk, hogy pénz, paripa, fegyver nélkül úgyse jutunk semmire. Pénz, paripa, fegyver nélkül, vérverítékes munkával igen messzire jutottunk.

Időközben az ellenség is mobilizálta magát ellenünk, álérdekvédő szervezetek tucatjait hozták létre, trollok százait állították ránk a közösségi oldalakon. A médiákban minden alkalmat megragadtak, hogy lekamupártozzanak, hogy összemossanak olyanokkal, akik csalva, másolva gyűjtötték az aláírásokat és teszik mindezt a mai napig, ezért is folyik büntetőeljárás Gulyás Márton ellen, hogy megvédjem a mundér becsületét.

Időközben sok bajtársunk elhunyt, még több bajtársunk külföldre menekült túlélni, a magyar parlament elárulta nemcsak a magyar embereket, hanem a jogállamiságot is. Az Európai Unió Parlamentjének Petíciós Bizottsága mára egyértelműen impotens magatartásáról tett tanúbizonyságot.

De semmi sincs elveszve, sose adhatjuk fel, hogy az évszázad csalását, a jogállamiság lábbaltiprását kiegyenesítsük, elhunyt bajtársaink és az árvák köteleznek erre. Én nem tudom feladni. Önök se tegyék. De ide, már a vérverítékes izzadságos munka nem elég, több kell.

Nagyon bízok Gattyán Györgyben, érzek belőle egy kisugárzást, hogy őszinte. Ő nem fosztotta ki Magyarországot, nem az állami vagyonból gazdagodott meg és nem részese a nép aljas kifosztásának. Alulról kezdte, szorgalmas volt, kitartó, ügyes és biztos szerencsés is. Csak remélni tudom, hogy meglátja bennünk úgy a politikai tőkét, mint azt, hogy ha komolyan gondolja a változást, akkor elhiszi azt is, hogy nem lehet újrakezdésről beszélni Magyarországon, amíg ez az aljas cselekedet orvosolva nem lesz.

Remélem keresni fog.

Kásler Árpád