
Zárt ajtók mögött. Állítólag Csányi Sándor kezdeményezte a találkozót.

Ha nem emlékezne valaki rá, Márki-Zayt akkor kezdtem el pellengére állítani, amikor a gátlástalanja nekiveselkedett a kampánya elején a kifosztottak nyomorával visszaélni.

Ezek hárman megcsinálják a boldogság magyarországát, a két bankár már az alapokat lefektette ehhez a devizakifosztással. Ők a boldogok, a kifosztottak meg ne irigykedjenek, ha valaki boldog.
Van épelméjű ember ma a kifosztottak között, aki elhiszi azt, hogy ez a három címeres ember az ő érdekükben koketál? Aki erre a koalicióra szavaz, annak szuicid hajlama van.
Olvasom, hogy Gattyán György milliárdos pártot alapít és beleáll a 2022-es választásokba. Mit szólnának a kifosztottak milliói, ha mondjuk A Haza Pártja szekerét tolná a politikai aspiráns? Minek új párt, a múltunk dicső, szándékunk nemes, pénzünk nincs. Szeretnék ha kifosztottak szekerének bakjára felülne Gattyán György és átadnám neki a gyeplőt? Hozzászólásban nyilatkozzanak meg. Aztán meg Gattyán urat is meg kell kérdezni, hogy vállalná-e a kocsis szerepét és ha a szándékok találkoznak, ki tudja, még frigy is lehet a dologból. Először önökön a sor, írják meg véleményüket.
Kásler Árpád
https://hvg.hu/gazdasag/20211124_marki_zay_peter_csanyi_sandor_otp
