A nyugati kizsákmányolók ügynökének futtatása fájni fog. Márki-Zay pszichopatákra jellemző törtetésének, nagyhatalmak elleni kirohanásainak a következményeit a nép fogja meginni.
Az álszent, aki a katolikus hitére hivatkozva még az “Elkxurtuk” filmcímet sem venné a szájára, érdekes módon hazai és nemzetközi színtéren állandóan olyan ember és emberek szexuális hovatartozását veszi a szájára, akik nem is közszereplők és egyébként sincs semmi köze hozzá. Szeretetet hirdet és gyűlöletet szít, beteg a lelke is az embernek. Állandóan hazudik, ugyancsak pszichopatákra jellemző módon, szemrebbenés nélkül képes túllendülni hazugságain és másik hazugsággal igyekszik leplezni azokat.
Érdekes módon több, mint tíz évig nem csípte a szemét a devizahitelesek kifosztása, csak amikor a szavazataikért ácsingózik, a háttérben meg Király Júliával koketál, a mélykeresztény, aki szerint az egyházak a kormány fogságában vannak, de ő felszabadítja az egyházakat is, meg a devizahiteleseket is, Király Júlia majd segít neki ebben, az egész világot felszabadítja, ez is pszichopatákra jellemző küldetéstudat.
Ezeket be lehetne tudni egyszerűen a hazai elvtelen viszonyok politikai csatározásának, viszont a legutóbbi Brüsszeli nyilatkozatai nem fognak válasz és következmények nélkül maradni. Kína és Oroszország elleni agitálásainak lesznek érzékelhető következményei. Az Amerika barát, hogy keményebben ne fogalmazzak nem szűrte le a kellő következtetéseket az amerikai hadsereg szégyenletes Afganisztáni elmeneküléséből, mert az nem kivonulás volt, hanem a szó legszorosabb értelmében hanyat-homlok menekülés. Az a hadsereg, aki a teljes hadi felszerelését úgy hagyja hátra, hogy még azok megsemmisítését sem végzi el, az a hadsereg elmenekült és az amerikaiak több ezer járművet, tankot, harci helikoptereket és megszámlálhatatlan kézifegyvert, lőszerek millióit hagyta hátra.
Márki-Zayt nem zavarja, hogy a nyugat összes bankja itt üzérkedett, kifosztva magyar családok százezreit, teljesen törvénytelenül, ez belefér őszerinte a nyugati demokráciába, de kínai egyetem nem férhet bele Európába. Márki-Zay a nép biztonságát veszélyeztetve hangoztatja, amit megbízói vagy akiktől a további futtatását reméli hallani akarnak.
Márki-Zay azon politikai csoporthoz tartozik, akik Tajvan függetlenségi törekvéseinek minden valós és hathatós segítségnyújtás nélkül álreménységet nyújtanak. Ez Kína belügyeibe való súlyos beavatkozás, ami igen komoly válaszlépéseket fog maga után vonni. Ezen a téren Kína álláspontja világos és egyértelmű, amibe beleavatkozni nem ildomos.
Az orosz medve bajszát sem érdemes húzogatni és főleg nem a nép farkával verdesni a csalánt. Ez be fog bizonyosodni az Ukrán helyzetben is. Bár a világ vezető híradóiban teljesen ellentmondásos hírek látnak napvilágot, hogy most akkor egy teljes háború megvívására elegendő haderőt vontak-e össze az orosz-ukrán határnál az oroszok vagy sem, ami biztos az az, hogy Oroszország szerdán két nukleáris képességű stratégiai bombázót küldött Fehéroroszországba, hogy járőrözzenek az ország légterében, ezzel is kifejezve támogatásukat.
Márki-Zay támogatóinak mindenképp érdemes figyelni árgus szemekkel a Lengyelországi helyzetet, ők már régóta húzogatják a medve bajszát, nem biztos, hogy jól fognak járni az amerikai barátságukkal. Akik Márki-Zay ámokfutását támogatják, azoknak ne sírjon a szája, ha egyszer arra ébrednek, hogy a gyerekeiket besorozzák egy világméretű katonai konfliktust követően. Nem, nem Márki-Zay fog világméretű konfliktust előidézni, hanem azok, akik a Márki féléket rángatják esztelenül.
Kásler Árpád
