
Mindkettőt igen gyorsan fel lehetne számolni, ennek akadálya mindössze az emberi butaság és kishitűség.
Az elmúlt 2-3 hétben erőteljes emelkedést mutattak a megkeresések a kifosztottak részéről. A végrehajtások zakatolnak pandémia ide vagy oda. Persze mondanom sem kell, hogy a jelentkezők túlnyomó többsége, azon kívül, hogy a sarlatánokat, ügyvédeket pénzel tömték hosszú éveken keresztül, bedőlve hitegetéseiknek, az égadta világon semmit sem tettek az ügy felszámolása érdekében. Lapítva lesték erőn felüli küzdelmünket, de még egy aláírás erejéig sem jelentkeztek munkára, hogy pénz, paripa, fegyverről ne is beszéljek.
Ostobaságuknak és kishitűségüknek köszönhetően megásták a saját sírjukat, még mélyebbre, mint a bűnöző bankárok és a bűnözőknek falazó Kúria és a parlamenti retkek.
Még mielőtt valaki, álszenteskedő latorként számonkérné rajtam, hogy miért bűnözőzöm le és miért retkezem le a Csányi féle szemeteket, meg a parlamenti latrokat, válaszom mindössze annyi, mert AZOK!
Minek kellene nevezni egy Vezekényi Ursulát, meg a többi, a bankárbűnözés kifosztásának falazásában résztvevő bíráit a Kúriának? Vezekényinek nem csípte a szemét, hogy a bűnöző Csányiék több millió forintot elloptak csak tőlem, többszáz milliárdot sok magyar családtól, azt fél évtizeden keresztül tagadták, majd amikor belevertem Csányi orrát a saját szarába, akkor papíron visszairkálták a milliárdokat, de a jogellenes felmondásokat nem hatálytalanították , hogy minden ingó és ingatlan vagyonából, magyar családok százezreit kiforgassák. Bűnözők! Orbán 10 év vitézkedésére ez lemoshatatlanul beleégett. Ő és a teljes parlament aki ezt tétlenül nézte, sőt bebetonozta a helyzetet, emberi sorsok és életek tönkretételéért elévülhetetlenül felelősök.
Mindezt már rég le lehetett volna rendezni, de az emberek ugyanolyan hülyén álltak hozzá, mint a koronavírushoz állnak hozzá.
Elképesztő szórás érzékelhető a párttagjaink között is. Amíg másokat súlyt és öl, addig azt hiszik kamu az egész, vagy jelentéktelen, vagy akit megöl az gyenge volt és nem táplálkozott rendesen. A devizakifosztásnál ugyanez volt, amíg más került végrehajtás alá, százezrek leszarták, most amikor ők maguk kerültek a gőzhengerbe, pánikolva hívogatnak.
Sajnos ismerek pár Gödényhívőt, akik kicsit későn érzékelték, hogy hülyére lettek véve és ezért igen nagy árat fizettek. Majd ők beszámolnak, ha akarnak a történtekről, biztosítok nekik felületet a honlapon, mármint aki még be tud számolni, mert sajnos ezek közül már nem mindenki.
A bankárok által kifosztott társadalom, milliókról beszélünk, elherdálta, többször is a politikai beleszólási lehetőségét az életbe, tisztelet az igen kevés kivételnek. Teljesítmény nélküli emberek hamis ígéreteinek hittek és a mai napig ezt teszik, ezért a következményeit ennek megint le fogják aratni.
A vírusjárványt leghatékonyabban teljes elszigeteltséggel lehetne megállítani, az oltások ehhez kevesek lesznek. Már tavaly februárban is elmondtam, megteszem még egyszer, csak a dokumentáltság kedviért. Két hónapig se ki, se be nem mehetne senki, még Bundás Andi se a bevásárlóközpontba. Egy hetet kéne adjon a kormány mindenkinek élelmiszer beszerzésre, illetve ennek támogatására és teljes satu bezárást kellene, kellett volna elrendelni, de itt a kutyaszaratók voksa sokat nyom a latba. Már rég vége lenne a dolognak. Persze ehhez, a rezsi költségek teljes befagyasztását is mellékelni kellett volna, meg a külföldi áruforgalmazók, kamionosok jöszmékelését is hermetikusan leállítani.
De ezt nem lehet ugyebár, ment mindenkinek véleménye és jogai vannak és nyitni „kék” már. Vésse fel jól mindenki az ajtófélfára, hogy el ne felejtse, de legfőképp azért, hogy aki képes ezt megérteni, a szükséges intézkedéseket megtegye, sokkal hamarább, mint azt a legtöbben gondolnák, zárni „kék”, mert világméretű konfliktus van kibontakozóban. A járvány az csak a „gyalogsági rohamot” megelőző szőnyegbombázás csupán, de akár idesorolható a fél Európán átsöprő bankárbűnözői kifosztás is. Mindezek a védekezési és túlélési esélyek lecsökkentésének eszközei.
Mindettől nem függetlenül, a legcsekélyebb kétségem nem fér hozzá, hogy a bűnözők el lesznek számoltatva, aki megéri és a kifosztottak kártalanítva lesznek, aki megéri. Én ebben nem tévedek!
Kásler Árpád
