
A Haza Pártja, rendkívüli közleményben kéri a magyar kormányt, hogy ne engedjen a felforgató erők nyomásának, akik kihasználva az emberek érthető frusztrációját a vírushelyzetből adódó korlátozások miatt és ne lazítson a meghozott szigorításokon, csak abban az esetben, ha az illetékes szakemberek, körültekintő vizsgálati eredményeik ezt alátámasztják.
A Haza Pártja elismeri, hogy nem egy esetben, könnyebben fogalmazott meg kritikákat a kormány intézkedéseivel kapcsolatban, mint elismerést, az emberi gyarlóság bennünk is ott van, mint mindenkiben.
Azok a csoportok, akik a korona vírus helyzet teljes elbagatellizálásán fáradoznak, igen nagy népszerűségre téve szert az emberek érthető frusztrációját kihasználva, a magyar nemzet ellen cselekszenek és külföldi érdekeket szolgálnak. Ezek a csoportok a nemzetállamok felhígítását célul kitűző erők zsoldosainak tekinthetők, mint a stabil Oroszországi vezetés meggyengítésén fáradozó Navalníjt futtatók, ahol egyértelműen tettenérhető, a külföldi titkosszolgálatok kéznyoma.
Sajnos a frusztrált hétköznapi emberek fülének igen kedves zeneként hangzanak azok a szólamok és ígéretek, amik egyrészt politikai szavazatszerzési szándékból, másrészt pedig, ha a kormány gyengének bizonyulna és engedne ezen provokációknak, aminek következtében a vírushelyzet romló tendenciát venne, akkor ugyanezen destabilizáló erők, azonnal kemény kritikával illetnék a kormányt, hogy nem ura a helyzetnek. Az is egyértelműen megállapítható, hogy a magyar kormány a régió többi országához képest, pragmatikusabban és gyorsabban hozott meg, az ország számára kedvező döntéseket, ami miatt sokan örülnének, ha a belső felforgatók a jelenlegi tendencián tudnának rontani.
A Haza Pártja számára, jelen közlemény nagy valószínűséggel szavazat és népszerűségvesztéssel fog járni, a közlemény megíróját pedig keresetlen kritikákkal fogják illetni, hogy megvették kilóra meg még ilyenebbekkel. A Haza Pártja megalakulása óta következetesen kiállt a magyar érdekek mellet és most is ezt teszi, még akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár.
Az Orbán kormány devizahiteles kezelésével kapcsolatos eddigi véleményünket fenntartjuk és tovább küzdünk a kifosztottak kártalanításáért, de ettől nem függetlenül, elismerjük a magyar kormány eddigi teljesítményét a vírus helyzettel kapcsolatban, még akkor is, ha nem minden sikerült a legtökéletesebben, de az egész világot váratlanul érte a helyzet, nemcsak a magyar kormányt.
Azok, akik minden korlátozás eltörlését követelik a fotelból, vegyék fontolóra, hogy még a szakemberek sem látják át, hogy hova fog fajulni a dolog. Az is lehet, hogy magától kifullad a dolog, bár nem valószínű, de az is könnyen előfordulhat, hogy kontrolállhatatlan spirálba torkollik, aminek következménye beláthatatlan és senki se vegye készpénznek, hogy nem állhat be olyan helyzet, hogy örülni fognak, ha egy csajka levest kiosztanak a lakosság számára. A mostani nagyhangú felforgatók és a nekik fotelból tapsolók csináljanak önvizsgálatot, hogy is állnak az önellátás terén, hogy egyébről ne beszéljünk.
Azok akik az orosz vakcina ellen agitálnak, jobb ha elhiszik, hogy hamarosan az Európai Unió ott fog kilincselni Oroszországnál, hogy kaphassanak belőle.
A Haza Pártja köszönetét fejezi ki azok számára, akik beoltatják magukat és ezzel hozzájárulnak a nyájimmunitás kialakulásához, ezzel megkímélve azokat, akik nem szeretnék beoltatni magukat és így az ő aktív részvételük nélkül is, remélhetőleg mielőbb feloldható lesz minden eddigi korlátozás. A Haza Pártja arra kéri azokat az embereket, akik ellenzik az oltást, hogy ne agitáljanak ellene, mert ezzel pont az ellenkező hatást fogják kiváltani, mint amit el szeretnének érni.
Amiről vitatkozni lehet és érdemes jelen helyzetben a mi véleményünk szerint az az, hogy mi, vagy ki szabadította a világra a ragályt, de ennek veszélyét alábecsülni óriási felelőtlenség lenne.
Kásler Árpád, A Haza Pártja elnöke
