Kaptam egy telefonhívást Dombegyházáról. Név, cím, telefonszám, ahogy kell.Azt mondja a fószer a vonal túlsó végén, hogy határidő előtt 5 nappal leszállítanak 600 aláírást a pártnak, választókerületenként másfél millió forintért, minden jelöltünknek. Hogy nyomatékot adjon a dolognak, azt is mondta, hogy eddig már négy párttal szerződtek. Mondtam neki, hogy kösz, de mi nem kérünk ebből, mert mi “szeretünk” kín keservesen küzdeni az igazunkért. Ha érdekli a Nemzeti Választási Irodát a “vállalkozó” szellemű úr elérhetősége hívjanak fel, megadom. Talán nem ártana megvizsgálni jobban hogyan történik ezen pártok aláírásgyűjtése.
Így működnek a biznisz pártok emberek, de az nem mi vagyunk, mégis minket mocskol a teljes média, ha megemlít, mert egyébként úgy hallgatnak rólunk, mint a sír. Április 8-án meglepetés lesz. Be fogunk jutni a parlamentbe, nem is akármilyen eredménnyel. Eddig kb. fél millió ismertető anyagot hordtak szét országosan A Haza Pártjának aktivistái. A pozitív visszajelzések számából ítélve írom amit írok.
Idén el akarjuk kerülni a terjesztők és kihordó cégek általi szabotálás esélyét, ezért az ország minden településéről önkéntesek jelentkezését várjuk szórólapok kihordására. Négymillió kettőszázezer postaláda van, 12 millió ismertető anyagot fogunk háromszori kihordással teríteni. JELENTKKEZZENEK! Mind a hárommillió adóst és másfél millió nyugdíjast el fogjuk érni és tudatni velük, hogy A Haza Pártja immár nem kis párt és ők sincsenek egyedül, egy hárommilliós mozgalomhoz csatlakozhatnak voksukkal.
Kásler Árpád
Pártelnöki Dekrétum –„devizaadósok” kártalanítása https://ahazapartja.hu/?p=12019&cpage=1#comment-3860
A HAZA PÁRTJA
A Haza Pártja OTP számlaszáma:
OTP BANK
Számlaszám:
11733027-21205918
Nemzetközi számlaszám (IBAN):
HU75 1173 3027 2120 5918 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB
Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntesse fel: ADOMÁNY
A Haza Pártja PayPal adatai:
E-mail cím:
bank@ahazapartja.hu
Név:
A HAZA PARTJA
Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntesse fel: ADOMÁNY