Közel 5 tonna pártpropaganda anyag lett széthordva Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok,Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Veszprém megyei alapszervezeteinkhez. Több mint a fél országot lefedtük, de hátra van még 8 megye.
Figyelem a Párt pénzforgalmi számlaszámát és az igazán tehetős barátaimtól még nem láttam adományt, annál inkább a szerény jövedelműektől. Igazán jól teljesítettek, ha az ország több mint felét le tudtuk fedni propaganda anyagokkal. Köszönet minden segítőnek. Mostanra a pártkassza szinte teljesen kiürült, hiszen semmilyen költségvetési támogatásban nem részesülünk, kizárólag tagdíjakból és adományokból működünk.
A már kihordott szórólapoknak a visszhangja, minden várakozásunkat felülmúlta, rengeteg devizahiteles és nyugdíjas jelentkezik aláírásgyűjtésre.
Elérkezett az idő, hogy a tehetős barátok, jómódú ismerősök és jólszituált szimpatizánsok töltsék fel a Párt számláját. Igen, jól olvasták, figyelem árgus szemekkel, hogy hány ismerős nevet találok az adományozók között. Ez nemcsak az én ügyem, nemcsak a kifosztottak ügye és nemcsak a nyugdíjasok ügye. Ez a Haza ügye, tegyék oda magukat, erre kérek mindenkit. Pénz, paripa, fegyver, erre van most szüksége A Haza Pártjának.
Amikor a több tonna szóróanyagot megrendeltem, a fele pénzünk sem volt meg , de meglett határidő előtt. Most újabb mennyiség legyártását indíttattam el, mert szükség van rá. Hiszem, hogy erre is meglesz határidőre, mert a HAZA sorsa a tét. Nagy adományra és kis adományra egyaránt szükségünk van, adakozzanak.
Kásler Árpád
Pártelnöki Dekrétum –„devizaadósok” kártalanítása https://ahazapartja.hu/?p=12019&cpage=1#comment-3860
A HAZA PÁRTJA
A Haza Pártja OTP számlaszáma:
OTP BANK
11733027-21205918
HU75 1173 3027 2120 5918 0000 0000
OTPVHUHB
A Haza Pártja PayPal adatai:
bank@ahazapartja.hu
A HAZA PARTJA