A számítástechnika berkeiben most nagy felhördülés van az elektronikus tanúsítványok körül. Kiderült, hogy a tanúsítvány kiosztására jogosult cégek olyanoknak is adnak tanúsítványt, akiknek a szabályok alapján nem lenne szabad. Itt egy erről szóló cikkre mutató link: https://www.hwsw.hu/…/google-symantec-tanusitvany-kibocsatas-ssl-tls.html
Hogy kerül a csizma az asztalra? Mit érdekel ez engem? – kérdezhetnék. Nekünk, kifosztottaknak is van egy hasonló tanúsítónk: a közjegyző. Mikor először átvágtak minket, akkor azt közokiratba foglalták és aláírattatták velünk. Innentől kezdve az összes hivatalos szerv úgy tekinti, hogy ami a közokiratba került, az olyan, mint a szentírás, nem változtatható. Az, hogy ezután mi történt, hogy mit, melyik felünkbe kaptunk, és mit melyik felünkbe nem, már a kutyát sem érdekli.
Minden hivatalos szerv csak az adósságelismerő nyilatkozatot lobogtatja, mantrázva: hát aláírtad, nem? Nekünk is ki kellene borítanunk a bilit, mint a Google-nak: nem mind igaz, ami közokirat! A közjegyzők is csak szelektálnak a jogszabályok között: ami bevételt hoz nekik, azt betartatják, ami csökkentené a saját forgalmukat, afelett szemet hunynak. Ők is a piacról élnek, a jogállam meg vigyázzon magára, ha tud! A földhivatalok és a közjegyzők mennyi bevételtől estek volna el, ha megtagadták volna a közreműködést ebben a csalásban, arra hivatkozva, hogy egy miniszterelnöki rendelet szerint devizában nem lehet bejegyezni olyan kölcsönt, aminek forintban kell fizetni a törlesztőrészletét?
A közjegyzők közokirat (közhiteles okirat) kibocsátók, ami tulajdonképpen egy tanúsítvány: egy jogügylet megtörténtét tanúsítja az érintett személyek és „egy minden gyanú felett álló polgár”, egy elvileg részrehajlás nélküli, jogértő közjegyző jelenlétében. Ami közokiratba van foglalva, azt a bíróságok „szentírásnak” veszik, azaz annak tartalmát megkérdőjelezhetetlennek tartják, ha minden érintett fél aláírta és formailag nem kifogásolható. Mintha lenne egy 11. parancsolat is: Közjegyző nevét hiába szádra ne vedd! Ebből az következik, hogy a közokirat tartalmáért egyedül a közjegyző felelős.
A probléma az, hogy a közjegyzőt viszont senki nem tudja (és a jogi hierarchiában senki nem is akarja) felelősségre vonni, ha hibát vét. Pláne nem, ha folytatólagosan visszaél a kivételes jogaival és bűncselekmény sorozatot követ el. A bíró nyugodtan mutogathat a közjegyzőre: ő a felelős, ha a közokirat tartalma valótlan, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy én felülbíráljam a közjegyzőt. A közjegyző meg mutogathat a bírókra az elégedetlen szerződő fél reklamációjára: ha kifogása van ellenem, forduljon a bírósághoz! Így védik magukat a latrok, a szerencsétlen kifosztott meg járhatja a kálváriáját Ponciustól Pilátusig, amíg az önálló bírósági végrehajtó keresztre nem feszíti.
Ennek az ördögi körnek csak úgy lehet véget vetni, ha a törvényhozó hatalomba bekerül egy olyan párt, ami érdekelt ennek a bűnözői körnek (amit a bankárok forgatnak, ők a felbújtók) a felszámolásában. Egy ilyen párt létezéséről van tudomásom: A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, a Haza Pártja.
Két lehetősége van a szavazópolgároknak: vagy ezt a pártot választják meg, vagy ők is valamilyen módon keresztre lesznek feszítve. A devizahiteles keresztére az lesz írva: árfolyamemelkedés, a forinthitelesére: kamatemelkedés, a lakástulajdonosra: rezsinövekedés, a telektulajdonosra: vagyonadó, stb. Kifosztóink leleményesek, biztos lehet mindenki abban, hogy ő is sorra kerül, számára is kitalálnak majd valamit, ami ellen nem tud védekezni. A külföldre menekülés sem lesz eredményes, mert csak idő kérdése, és a hazai adósok külföldi bankszámlái is inkasszózva lesznek.
Aki élni akar, az a Haza pártját választja, aki nem akar élni, az meg a halált. Akinek meg nincs kedve/gusztusa politizálni, az a sorsra bízza, mint az amerikai párbajnál (http://mek.oszk.hu/…/05645.htm#120), hogy helyette mások a fehér golyót vagy a feketét húzzák-e ki. Lehet választani!
Szakály György Sándor