
Nem küzdök tovább, vége van. Az „Isteni Sugallatot” itt: https://ahazapartja.hu/?p=11717 bár több ezren elolvasták, de távolról sem övezte olyan tolakodás, mint Sztálin temetését, ahol 1500 embert taposott agyon a tömeg. Ezért úgy döntöttem, hogy:
Csányi Sándort megkövetem, a jövőben mindenben segítségére leszek, hogy még több adóst kifoszthasson. Mindent elkövetek, hogy egy igazi kamupárt legyünk, a nép érdekét, soha nem fogom szem előtt tartani. Ha a parlamentbe jutunk, minden erőmmel azon leszek, hogy a haveroknak juttassak minden pályázatot és azon, hogy az idegen érdekeket az ország és a nép érdekeivel szemben, előnyben részesítsem. Hazudni fogok reggel, délben és este. Ha a „ratyikális” párt elnyálasodhatott, akkor, kizárólag a nép és a nemzet érdekét szemelőtt tartó párt is elkamusodhat, hátha ez kell a bulváron szocializálódott tömegeknek. Sőt, egyenesen én leszek a kamukirály, így fogok bevonulni Budapestre egy Lada Níván.
Ez az április elsejei fogadalmam,élvezzék ki minden cseppjét, mert április másodikával megszűnik és megint reszkethetnek a hazaárulók.
Kásler Árpád
Minden jó, ha a vége jó!