MINDENT VISSZA!

tjue

Döntött az Európai Unió Bírósága!

Mi ez, ha nem partizánharc? Igen, partizánharc a javából! Immáron közel egy évtizede, rendíthetetlenül.

Beérik a rengeteg erőfeszítés, a rengeteg munka gyümölcse. Beérett a Ciprusi konferencia, itt a hozadéka, két évet kellett rá várni, de megérte. Az Európai Unió Bíróságának ítélete visszakanyarodik Magyarországra és nem véletlenül. Kezdem az elején.

Cipruson, ahol – a híresztelésekkel ellentétben, – nem offshore cégeimet és masszázsszalonjaimat igazgattam, hanem többek között a Spanyol küldöttséget tájékoztattam, hogy hol és hogyan keressék igazukat. Megfogadták javaslataimat, ugyanúgy, mint a román küldöttség és a lengyel küldöttség is. 2014. decemberében voltam a Ciprusi konferencián és ezt az ügyet 2015. áprilisában nyújtották be. Íme az eredményük!

A spanyol ügyben meghozta az Európai Unió Bírósága az ítéletét. Összesen négy milliárd euro tisztességtelen összeget kell, hogy visszafizessenek a bankok a kifosztott spanyoloknak.

„A spanyol ítéletben a Kásler és Káslerné Rábai Hajnalka ügyében hozott ítélet 78. pontjára hivatkozott az Európai Unió Bírósága.”

Hahaha, remélem Csányi és pajtásai olvassák. Ej „be” sokba vagyok én már ezeknek a gazembereknek, de a java csak eztán következik!

Na de térjünk az ítéletre:

„Az eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók számára biztosított védelemhez fűződő közérdek jellegére és fontosságára tekintettel tehát a 93/13 irányelv – amint az 7. cikkének az irányelv huszonnegyedik preambulum bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdéséből következik – arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendelkezzenek megfelelő és hatékony eszközökről annak érdekében, hogy »megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását« (Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 78. pont).”

Három hónapon belül kell, hogy visszafizessék a tisztességtelen tételeket az embereknek. Nem írhatják jóvá, mint ezt a „magyar parlament” megsemmisítésre váró törvényében lehetővé tette a tolvaj bankároknak Magyarországon és a tisztességtelen tételek felszámításnak nem lehet semmilyen joghatása.

A tisztességtelen tételek felszámításának közvetett joghatása volt Magyarországon, ugyanis a szerződések felmondásának idejében, az embereknek nem volt hátraléka, többletfizetése volt, mégis joghatásként lejárttá tették a teljes követelést.

Éppen ezért kellett Strasbourghoz forduljunk, mert Spanyolországgal ellentétben a „magyar parlament” az elmúlt negyedszázad legszégyenteljesebb törvényét alkotta meg, melynek segítségével a tolvaj bankárok megtarthatták a lopott szajrét és fenntarthatták az ellopott pénzek következményéből származó joghatást, vagyis a fizetésképtelenségből adódó szerződés felmondást és a teljes követelés azonnali lejárttá tételét.

Ez az ítélet teljes mértékben alátámasztja a Strasbourgi keresetünkben foglaltakat.

Minden kifosztott magyarnak is vissza kell, hogy adják a tisztességtelenül felszámított tételeket. A szerződések felmondása jogellenesen történt, a tisztességtelen tételek követeléséből és azok megfizetéséből fakadó fizetésképtelenség jogkövetkezményeként, mely jogkövetkezmény a bíróság ítélete szerint nem állhat fenn. Vagyis MINDENT VISSZA!

Ezt az ítéletet csatoljuk a Strasbourgi keresetünkhöz, de addig is, míg Strasbourg dönt, felszólítom a kifosztott devizaadósokat, hogy csatlakozzanak és folytassanak partizánharcot a kifosztók ellen.

Én nem tárgyalok a gazemberekkel, csak a teljes győzelem, számomra semmilyen más megalkuvás szóba nem jöhet! Erősítsenek tagságukkal, csatlakozásukkal, hogy legyőzhessük a kifosztókat! Bár sokan vagyunk, de a kifosztottak létszámát tekintve kevesen, szégyenteljesen kevesen. Aki meg akar menekülni, annak csatlakoznia kell! A HAZA PÁRTJA.

Kásler Árpád

Az ítélet:

http://curia.europa.eu/juris/liste.jsf? […] cid=782290

2 hozzászólás a(z) “MINDENT VISSZA!” bejegyzéshez

  1. “Bírósági eljárás nélkül, készpénzben kaphatnak kártérítést azok a jelzáloghiteles ügyfelek, akiktől tisztességtelenül szedtek be kamatokat a bankok – jelentette be Luis de Guindos, spanyol gazdasági miniszter a kormány pénteki ülésén született döntést sajtótájékoztatón, Madridban.” – a Világgazdaség 2017. 01. 20-i cikkében olvasható a hír.

    Jó lesz, ha elolvassák ezt a cikket és a spanyol ügyben meghozott ítéletet a magyar parlamenti képviselők is,
    Lesz itt még feladat! Bár, a parlamenti képviselők lecserélése elkerülhetetlennek tűnik. Ők már bizonyítottak.

    http://www.vg.hu/penzugy/hitel/jelzaloghitel-szazezreket-kartalanithatnak-keszpenzben-eljaras-nelkul-spanyolorszagban-481221