OTP rablás

Bankrablás volt a Blaha Lujza téri OTP-ben, írják a bulvárlapok.

A tett mindenképpen elítélendő és helytelen, viszont szembeötlő, hogy az eset után nem sokkal már a kamerafelvételek is közzétételre kerültek, ezzel elősegítve a tettes elfogását, aki egyébként nevetségesen kevés 100-200 ezer forintot zsákmányolt csupán.

Kép forrása: 24.hu

Kép forrása: 24.hu

Felmerül bennem a gondolat, hogy ha egy ilyen esetben viszonylag gyorsan halad az ügy, miért hagyják az igazán bűnösöket szabadlábon?  Azok, akik öngyilkosságba kergettek ezreket és kilakoltattak százezreket, kik eladják földjeinket és megfosztanak mindenünktől, ők miért nincsenek törvényszék elé citálva? Csodálkozom, hogy az itthon maradt magyarok többsége nincs fellázadva! Pedig a válasz egyszerű.

Féltik és félnek!

Mit és miért? Kérdezem én!

Belegondolva egy kicsit, nem kell már sok idő nekik sem ahhoz, hogy amijük most van, néhány éven belül semmire sem lesz elég. Akkor majd ők is felháborodnak, mi meg már nem leszünk sehol sem. Viszont még mindig lesz egy réteg, akik csendben duzzognak és féltik, mert még éppen akad mit.

Pont azoknak az embereknek kellene odatenniük magukat, akik még nincsenek teljesen ellehetetlenítve.

Ezzel nem arra célzok, hogy fejvesztve mindent hátra kell hagyni, hisz ott a család, aminél nagyobb érték a földön nincs. Ebből adódóan veszteni valója még annak is van, akinek már mása sincs. De azt a családot meg kell védeni. Bármennyire hihetetlen, közösen lehet változást elérni! A tömeg erejénél nincs hatalmasabb.

Egy biztos, ha a nagy többség arra vár, hogy majd valaki más megoldja a problémát, akkor bizony fel kell kötni a gatyát, mert ami most van, trópusi nyaralás ahhoz képest, ami még vár ránk! Aki meg azt hiszi, hogy farkast kiálltok, bátran keressen meg egy kilakoltatott családot, vagy keressen olyat, akinek egy közeli hozzátartozója éppen a jelenlegi problémák miatt akasztotta fel magát vagy vonat elé ugrott. Ők vajon most hogy érzik magukat? Milyen volt az életszínvonaluk évekkel ezelőtt?

El lehet gondolkodni!

4 hozzászólás a(z) “OTP rablás” bejegyzéshez

  1. Világosi Dávid-tól idézve:”A tömeg erejénél nincs hatalmasabb.” folytatva, mint eszköz a kifosztott nép kezében. Ezt már ideje lenne felfognunk és megérteni!!!!!!!!!

  2. Nocsak, meglopták a rablógyilkost.
    Nem szép dolog.
    A szép az lesz majd ha a törvény erejénél fogva, a sokmilliárdos kártérítés és teljes vagyonelkobzás után, életfogytiglani börtönbüntetését töltő csányi csajkájából a rabtársai kilopják a húst.

  3. Remélem, hogy a következő hír és film már nem a bankrablókról fog szólni, hanem a rabló bankokról!

    Brecht Koldusoperájában Bicska Maxi a darab végén így szól a közönséghez:
    “Hölgyeim és Uraim. Egy hanyatló társadalmi réteg hanyatló képviselőjét látják most maguk előtt. Minket, egyszerű polgári kézműveseket, akik csak feszítővassal dolgozunk a kiskereskedők páncélszekrényein, elnyelnek a bankok mögött álló nagyvállalkozók. Mi egy tolvajkulcs egy részvényhez képest? Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest? Mi egy ember meggyilkolása egy ember alkalmazásához képest?”