Azaz egy hozzászólás, melyet nem a személyi kultuszom növelésének érdekében teszek közzé, sokkal inkább a látszólag könnyebb megoldásnak számító külföldre menekülés velejáróinak szemléltetésére.

Kedves József, első a család, harcolni kell érte minden eszközzel. Lépjen be a Haza Pártjába, legyen a helyi „vezér”, hozzon létre egy alapszervezetet a választókerületben, van rá egy évünk, hogy kineveljük a jövendő jelöltet. Háború van, a harci morál növekedésével arányosan növekszik a test-lélek harci és életkedve is, értelmet ad a szürke hétköznapoknak. Szépen, választékosan, tisztán fogalmaz. Nem pattog-hőbörög feleslegesen, köztünk a helye.  A törlesztőrészletet meg hagyni kell a fenébe, eddig Önök idegeskedtek, most idegeskedjen a parazita. 2018-ra sokkal felkészültebbeknek kell lennünk, mint 2014-ben voltunk, hogy lerázhassuk a népről az igát. Bár a Strasbourgi emberjogi bíróságnak ugyan lesz még egy szava az ügyben, de magunknak is cselekednünk kell, mutasson példát az olvasóknak, mert a jó példa ragadós, két évünk van rá, hogy sokan, nagyon sokan legyünk. Hajrá.

Németh József – 2016. február 19., péntek – 22:16 szerint:

“Ma reggel felkelés közben minden porcikám sajgott.
A tükörből egy gyűrött, megviselt ábrázat nézett vissza rám.
A lelkemben nyomasztó, reménytelen gondolatok kergették egymást, nem értettem: mi ez?
Igaz hogy nemrég töltöttem be az ötvenet, de ez nem magyarázat.
Hisz a közelmúltban még vidám, húszas éveikben járó bolti eladók simán letegeztek.
Mi történik velem?
Végig futtattam a szoftvert, és rájöttem!
Mérgezés áldozata vagyok, lassan ölő méregé.
2008-ban kezdődött, amikor boldognak és kiegyensúlyozottnak mondható családom, jó munkám, és hitelmentes életem volt.
Akkortájt gondoltunk valami nagyot, és egy kedves, meggyőző banki hiteltanácsadó hölgy segítségével reális mértékben eladósodtunk további céljaink elérése érdekében.
Csakhogy az idő múlásával a reményteli jövő egyre sötétebb képet festett.
A koreográfia egyszerű és monoton. Munka, fizetésnap, hiteltörlesztés és a maradékból ami belefér.
Aztán az arányok megváltoztak. A törlesztőrészlet nőtt, a “maradék” egyre zsugorodott.
Elmaradtak a 2-3 évente korábban még kigazdálkodható 1 hetes családi nyaralások. Meg sok minden más is.
A jó munkám már nem tudott elegendő jövedelmet biztosítani, már a tartalékainkat is feléltük.
Megismertük a kereskedelmi multik olcsó márkatermékeit. Muszáj volt.
Mi legyen? Kerestem másikat, ott sem ígértek többet. Marad külföld.
Nagy falatnak ígérkezett. Gyenge nyelvismeret, közel az ötvenhez. De meg kell próbálni! Összejött.
Hat hónapig tartott, ez átmenetileg kihúzott a gödörből.
De ennek ára volt. Alja munka, hajtás, miközben folyton éreztették hogy csak egy auslander vagyok.
Megalázkodás, fizikai és lelki kimerültség, mínusz 24 kg.
Érthető módon a családnak sem tett jót a távollét. Még a kutyám is eltávolodott tőlem!
Hazajöttem. De semmi nem akar olyan lenni mint előtte!
Valami elpattant a házasságomban, meg az egészségemben is.
Nehéz megélni hogy egy élet munkája forog kockán, és érezni hogy egyre kevesebb az erő bennem a küzdelemhez.
Pedig a rendszer könyörtelen! Küzdesz, vagy elbuksz!
8 évvel ezelőtt vettem be azt a “mérget” ami mostanra kezdi kifejteni látványosan a hatását.
Lelkileg és fizikailag, külsőleg és belsőleg, visszavonhatatlanul.
Pedig nem kellene hogy így legyen! Csakhogy aki(k) megállíthatnák a kór terjedését lepaktáltak az ördöggel!

Tisztelt Árpád!
Az Ön által alkalmazott tüneti kezelések enyhítettek sokak állapotán! Köszönjük!
De az állapot továbbra is rendkívül akut. És már látom hogy csak egy gyógymód vezethet eredményre. Az Öné!
Kérem, ha ereje és lehetősége engedi folytassa a megkezdett munkát!
Ez tartja a reményt bennem, és sok-sok sorstársamban.
Nem kérdés hogy ki mellé állunk!”