Feketén-fehéren, nyitott könyvként, öltözetben és anélkül, Barátaim bánatára és ellenségeim örömére….vagy fordítva? 🙂
Kásler Árpád
- 1972.07.01-én született Déván
- Gyermekkorban robbanómotoros autómodellező versenyeken országos helyezést ért el, majd több évig pehelysúlyban ökölvívást gyakorolt.
- 1991-ben leérettségizett és gépészi szakmát szerzett.
- 1991. és 1997. között Budapesten majd Kecskeméten élt. Több munkahelye is volt, többek között egy kiállítás kivitelező cégnél valamint a Kecskeméti Televíziónál dolgozott technikusként.
- 1997-től 2003- ig az USA-ban élt, ahol a Kaliforniai Nemzetközi Egyetemen angol szakot hallgatott és a belsőépítészet területén tevékenykedett.
- 2003. januárjában Las Vegasban megnősült, felesége Rábai Hajnalka.
- 2003. tavaszán hazatelepültek Magyarországra, azóta három kisfiúk született, Kende, Kenéz és Keve.
- 2009. tavaszán megalapította a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét.
- 2010-ben Gyulán független polgármesterjelöltként részt vett a helyhatósági választásokon ahol a leadott szavazatok 6,07%-át szerezte meg.
- 2011. áprilisában, egy találmányával részt vett a Genfi Nemzetközi Találmányok kiállításán, ahol a 72 tagú nemzetközi zsűri aranyéremmel jutalmazta azt. Megemlítendő, hogy abban az évben, a több mint ezer kiállított újításból ez volt az egyetlen magyar találmány és állami támogatás nélkül vett részt ezen a megmérettetésen.
- 2011. decemberében, 29 hónap tárgyalás után, egy általa indított perben a Békés Megyei Bíróság első fokon kimondta ítéletében, hogy a devizahitel szerződés két nagyon fontos pontja visszamenőleges hatállyal semmis. Ezzel közel 500 milliárd forintot kitevő, jogalap nélküli banki bevételekre derülhet fény.
- 2012. április 26.-án a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletben megerősítette az eddigi küzdelmet.
- 2012. decemberében 27-én feljelentés 12 Magyarországi Bank ellen csalás és a fogyasztók megtévesztése bűntettének megalapozott gyanúja miatt
- 2012. év végére az RVMP- Rendszerváltó Mozgalom Párt elnöke
- 2013. év elején ultimátumot ad ki a kormánynak a devizahitelek orvoslásával kapcsolatosan, az ultimátum letelte előtt Gyulára érkezik Doubravsky György a pénzügyi jogok biztosa, de a tárgyalások nem vezetnek eredményre.
- 2013. feb. 09-én kivonul Budapesten a Kossuth térre, hóban-fagyban egy hétig toborozza az embereket, majd rá egy hétre megtartja az első nagy rendezvényét, ötezer ember részvételével, ahol zászlót bont a Haza és az emberek kifosztásának leállítására.
- 2013. március 09-én újabb tüntetést szervez Budapesten, ezúttal közel nyolcezer emberrel menetelnek a Kossuth rádióhoz, ahol a rádió megostromlására buzdító provokációt sikeresen elhárítja. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy az embereket nemcsak kihívni tudja az utcára, hanem a rendet is képes fenntartani.
- 2013. március és áprilisban megkezdi az első országjárást, több mint egy tucat városban tart beszédet, toborozza az embereket az április 21-re meghirdetett nagy tüntetésre.
- 2013.április 21-én közel húszezer ember részvételével megtartja az eddigi legnagyobb rendezvényét Budapesten a Hősök terén. Közel kétszáz társával ott éjszakázik a téren, majd másnap átad egy petíciót a Házelnök megbízottjának.
- 2013. májusára nagygyűlést hív össze Gyulára, ahol megalakul A Haza Nem Eladó Mozgalom. Ezt követően az RVMP nevet változtat, így lett belőle A Haza Nem Eladó Mozgalom párt
- 2013. júliusban megkezdi a második országjárást, amely keretén belül húsz városban tart beszédet.
- 2013. augusztus 19-re Nemzetgyűlést hív össze és tart meg Budapesten, ekkor már közel ötszáz társával éjszakázik a szabadban és augusztus 20-án a Nemzetgyűlés határozatát elviszik a Sándorpalotába, a Köztársasági elnöknek címezve. Az átadáskor nem kapják meg a kért garanciákat arra nézve, hogy a küldöttség fogadva lesz az elnök által, ezért a demonstrációt nem fejezik be, hanem több százan engedély nélkül elfoglalják Budapesten az Astoria útkereszteződését ülősztrájkot folytatva. Még aznap este civil ruhás nyomozók őrizetbe veszik és elszállítják a negyedik kerületi fogdába, majd hajnalra a Gyorskocsi utcába. 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó büntetőeljárást indítanak meg ellene és két vezető társa ellen.
- 2013. szeptemberében a Hágai Büntetőbíróságon feljelentést tett, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon miniszterelnökök, Polt Péter legfőbb ügyész, Szász Károly PSZÁF elnök, Csányi Sándor bankár és további ismeretlen személyek ellen, emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.
- 2013. október 20-ra autós vonulást szervez az Ócsai lakóparktól Budapestre, amelyen egy tíz km. hosszúságú kocsisorral vonultak át Budapesten, majd a Dózsa György úton megtartott beszédében kinyilatkozta, hogy A Haza Nem Eladó Mozgalom pártként megméretteti magát a választásokon, az ország és a magyar társadalom ellehetetlenítésének, kifosztásának megakadályozásában, a történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállításában és egy valós népképviseleten alapuló társadalmi rend felépítésében való aktív részvételének szándékával.
- 2013. december 5-én tárgyalta a Luxembourgi Európai Bíróság a Kásler kontra OTP Bank per ügyében feltett Kúria kérdéseket.
- 2014. április 06-án pártelnökként vezette pártját az országgyűlési választásokon. Erről az ORIGO így adott hírt:
Levegőnek nézték őket.
Most ők a hatodik legerősebb párt
„Schmuck Andorékat is maga mögé utasítva szerezte meg az országos lista hatodik helyét egy eddig szinte ismeretlen párt. A banki adósok jogaiért évek óta látványos akciókkal küzdő Kásler Árpád szerint a választási eredmény után már senki nem engedheti meg magának, hogy ne vegye komolyan őket. Mit lehet tudni a kampányban léghajóval, 30 léggömbbel és rappelő fiatalokkal támadó A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártról?
„Semmi okunk a szégyenkezésre, a média ellenszelében sikerült ezt a szép eredményt elérnünk” – értékelte az Origónak vasárnapi országgyűlési választási szereplésüket a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt elnöke, Kásler Árpád.
Nem túlzott, tényleg szépen teljesítettek. A párt tavaly májusban alakult, és a vasárnapi választáson 22 657 vokssal hatodikak lettek az országos listán. Ezzel olyan neveket hagytak maguk mögött, mint Seres Mária, Szili Katalin vagy Schmuck Andor.”
- Országgyűlési képviselőjelöltként Gyulán, 16 indulóból a negyedik helyen végzett 5,71% -os eredménnyel, az érvényesen leadott voksok közül 2357 szavazatot szerezve meg.
- 2014-es polgármesteri választásokon, mint polgármesterjelölt Gyulán 5,2%- os eredményt ért el.
- 2014. júniusában megszületett harmadik gyermekük, Kásler Keve
- 2014. október 5-én Gyulára összehívta a második Nemzetgyűlést
- 2014. decemberében egy nemzetközi „devizahiteles” konferencián vett részt Cipruson
- 2015. február 22-én az időközi országgyűlési választáson, Veszprém megye 1. egyéni választókerületében teljesen „idegen” terepen, ahol a parlamenti kétharmados többség megdöntése volt a tét, 12 indulóból a 7. helyen végzett egy szerény 0,40 %-os eredménnyel.
- 2015. júniusában ugyancsak egy nemzetközi „devizahitel” konferencián vett részt Athénban, ahol több mint egy tucat Európai ország küldöttje ismerte el, hogy „A mi munkánknak is köszönhetően Belgrádban, Bukarestben, Zágrábban és Varsóban is nagy devizahiteles tüntetések voltak az elmúlt napokban, hetekben. Úgy Cipruson, mint Athénban több, mint egy tucat ország küldöttje ismerte el, hogy lefektettük Európa számára a követendő útvonalat”
- 2015. szeptember 10. és 11-re meghívást kap egy ugyancsak nemzetközi konferenciára ezúttal Londonba, de a két nap múlva beharangozott tüntetést részesíti előnyben és 12-én Budapesten a Hősök terén megtartja több ezer ember részvételével a „Bizonyítás Napja” elnevezésű tüntetését, bemutatva mindazon bizonyítékokat, melyek igazolják, hogy a „forintosítási törvényt” jogellenesen hozta meg a parlament, ezért először az Alkotmánybírósághoz, majd azt követően a Strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnak.
- Kásler Árpád nemzetisége magyar, beszélt idegen nyelvek román és angol, vallása római katolikus.
- Az élet számos területén tapasztalatot szerezett és becsülettel helytállt, az élet iskoláját tartja a legfontosabb tanítójának. Ennek ellenére a világhálón kevés emberről jelentettek meg annyi gyalázkodó és rágalmat tartalmazó cikket, mint Káslerről. Ellenségei megtalálhatóak a hatalmaskodók és a hatalmaskodni vágyók, valamint a csodára váró kifosztottak között egyaránt.
- A Teremtő segítségével 2016. májusára várják feleségével, a negyedik gyermeküket, az első kislányukat, Katinkát. Adjon az Isten jó egészséget a babának és anyukájának egyaránt!
Családfája
A családfáját Rudolf László családfakutató állította össze, aki húsz éve foglalkozik a bukovinai székelyek családtörténetével és ez áll hozzá írott levelében…
„Egyik barátom hozta el tegnap a Magyar Nemzetben július 7-én megjelent »Otthon, de merre…« című cikket. Ebből tudom, hogy dévai születésű. Én a bukovinai székelyek családtörténetével foglalkozom. Az összes bukovinai Kásler egy személytől, Kásler Lipóttól származik, aki katolikus vallású volt és feleségével, a szintén német származású Schmidt Teréziával együtt Andrásfalván telepedtek le…” – Rudolf László.
Rónai Béla szerint:
„Az interetnikus kapcsolatok tükröződése a bukovinai székelyek személyneveiben
A Káslerok pedig a Szepességből származnak. Kásler Lipót kovácsmester 1800 körül vándorolt Bukovinába, és Fürstenthalban (Radauc felett) települt le. Onnan később Andrásfalvára jött, és bizonyos Kuvasz Józsefnek egész fruntás (juttatott) telkét megvásárolta. Feleségével és két fiával: Szepivel és Lépottal véglegesen megtelepült. A Kásler, Gruber, Schmidt, Schreiner és Dávid nagyapák és nagymamák hiába próbálták még a kezdetben az unokákat megtanítani a Vaterunserre (Miatyánk németül – K.Á.), már ez sem sikerült. A Glászokon és Wébereken kívül mind igazi magyarokká váltak, hazajöttek az édes magyar hazába, s bennük is székely vér csörgedez” (Sebestyén Ádám, i.m. 84).
„Nem erőltetett metafora és nem álpátosz történelmüket kálváriának nevezni, amelynek első stációja Madéfalva. l764. január 7-én hajnalban a császári katonaság 200 védtelen székely férfit megölt. A nép a Kárpátokon keresztül a török uralom alatt álló Moldvába menekült. A moldvai vajda befogadta őket. 1774 őszén Bukovinát császári csapatok szállták meg, miután I. Abdul Hamid török szultán átengedte Mária Teréziának. Bukovina ekkor csaknem lakatlan terület volt. Ezért a császári udvar a népesség növelését tekintette legfőbb feladatának. A Moldovába menekült mintegy 7–8 ezer székely Mártonffy Mór minorita szerzetes közvetlen vezetésével áttelepült a 15–20 évig tartó moldvai „pihenő” után az újonnan szervezett tartományba.
A székelyek után német, román, lengyel, különféle szláv és más telepesek jöttek. Sűrűn lakott és soknyelvű tartománnyá vált. 1786-ig katonai közigazgatás alatt állott, majd Galíciához kapcsolták. Utána önálló koronatartomány lett. l809-ben minden családnak egy katonát kellett adnia. Többségük lengyel földön harcolt Napóleon seregei ellen.”
Szóval apai ágról 1784-ig vezethető vissza a családfája Kásler Lipótig. Aki 1784-ben született (azt nem tudni hol)és 1848-ban hunyt el Andrásfalván. Felesége Schmidt Terézia volt.
- Kásler Lipót 1784 -1848 Andrásfalva – Schmidt Terézia 1788 Szatmár -1857 Andrásfalva
- Kásler Ferenc 1819 Andrásfalva – 1865 Andrásfalva (Szépapa) – Dávid Mária 1820 Andrásfalva – 1892 Andrásfalva (Szépanya)
- Kásler János 1847 Andrásfalva (Ükapa) – Erős Veronika 1849 Andrásfalva -1909 Székelykeve (Ükanya)
- Kásler Antal 1884 Andrásfalva -1948 Déva (Dédapa) – Barabás Bibiána 1886 Gyurgyevó – 1959 Déva (Dédanya)
- Kásler Péter 1912 Déva – 1979 Déva (Nagyapa) – Salamon Magdolna – 1909 Déva-1985 Déva (Nagyanya)
- Kásler Károly 1941 Déva (Apa) – Lukács Emília 1947 Apa (Anya)
- Kásler Árpád Pál 1972 Déva (Jómaga) – Rábai Hajnalka 1974 Vésztő (Felesége)
- Kásler Kende 2005 Gyula (Gyermeke)
- Kásler Kenéz 2009 Gyula (Gyermeke)
- Kásler Keve 2014. Gyula (Gyermeke)
Első ránézésre ami szembetűnő, hogy ősei nem voltak rettenetesen hosszú életűek, de folyamatos emelkedő tendenciát mutatnak. Érdekesség még, hogy az első Kásler Lipót 1784-ben született és 1848-ban hunyt el, majd ezt követően pontosan száz év eltéréssel dédapja is 1884-ben született és 1948-ban hunyt el. Több felmenője kovácsmester volt. Apai ágról felmenői római katolikusok, anyai ágról reformátusok voltak. Anyai nagyapja Lukács Gerzson és anyai nagyanyja Vajda Emma volt. Lukács Mihály dédapja 1856-ban született Apa községben felesége Csáki Erzsébet volt.
- Gyermekkori karácsony: akkor még nem sejtettem mi vár rám
- Feketén-fehéren
- A Grand Canyonnál
- Szárnyprobálgatás
- Lóháton Californiában
- Éleslövészeten
- Ketten guggolnak a sziklán
- Esküt tettek
- A pillangó bizalma
- Fenyegető hullámok
- A mammut fenyők árnyékában
- Hatalmas fa
- Horgászás az élete
- Horgászat a szorosban
- Ismét horgászás
- A fogás gyönyöre
- Napi fogás a Coloradón
- Horgászat a csónakból
- Borús idő Hawaii-n
- Hullámverésekben is horgászik
- A nagy fogás Alaszkában
- Aranymosás Alaszkában
- Pucérság (cenzúrázva)
- A nyugodt tenger
- Mesés táj
- Pálmák árnyékában
- Pusztulás
- Vitorlázás a Csendes óceánon
- Szabadon a szélben
- Törölközés
- Hegység
- Sziklás fenyves
- Vulkanikus képződmény
- Árpád a Kossuth téren
- Kossuth tér
- Április 21. a Hősök terén
Család fádra büszke légy,
honnan jöttél, hová mégy.
Nincs semmi szégyen abba,
Ki múltját felvállalja.
Midőn szépen épült lánc,
Gáncsolatlan még a sánc.
Nem adtad fel a reményt,
Kevés kap ily sok erényt.
Erős edzet teremtés,
Ádámból keletkezés.
Szétszórt ágak egy gyökéren,
Törzse erős áll keményen.
Mikor lesz a három hetes tüntetés?
őszinte elismerésem Árpád ha erőd engedi ne ad fel ennek az emberfeletti munkának be kel hogy érjen a gyümölcse
Büszke vagyok, hogy néhány rendezvényen részt vehettem és nagyon sajnálom, hogy a Párt csak hatodik lett a 2014es választáson. A fidesz szavazók büszkék lehetnek magukra a kdnpvel együtt.