a Banif Plus Bank Zrt. és Lantos Márton, Lantos Mártonné
között folyamatban lévő eljárásban
A C‑312/14. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Ráckevei Járásbíróság (Ráckeve, Magyarország) a Bírósághoz 2014. július 1‑jén érkezett, 2014. május 27‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Banif Plus Bank Zrt.
és Lantos Márton, Lantos Mártonné
között folyamatban lévő eljárásban,
E körülmények között a Ráckevei Járásbíróság úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1. Pénzügyi eszköznek kell‑e tekintetni a [2004/39 irányelv] 4. cikke (1) bekezdés[ének] 2. pontjában (befektetési szolgáltatások és tevékenységek) és 17. pontjában (pénzügyi eszköz), valamint [I. melléklete] C. szakasz[ának] 4. pontjában (deviza határidős ügylet, származtatott eszközök) foglalt meghatározások alapján, ha a devizaalapú kölcsönszerződés jogcímén magyar forint átszámításával nyilvántartott devizával végzett folyósításkori azonnali és törlesztéskori határidős adásvételi (árfolyam‑) ügyletet kínálnak az ügyfélnek, [ami] az ügyfelet illető kölcsönt a tőkepiac hatásaitól [és kockázataitól (árfolyamkockázat)] teszi függővé […]?
2. Befektetési szolgáltatásnak vagy tevékenység[nek] kell‑e tekinteni a [2004/39 irányelv] 4. cikk[e] (1) bekezdés[ének] 6. pontja (saját számlára kereskedés), valamint I. melléklet[e] A. szakasz[ának] 3. pontja (sajátszámlás kereskedés) [szerinti] meghatározás alapján, ha a fenti első kérdésben foglalt pénzügyi eszközzel végeznek sajátszámlás kereskedési tevékenységet?
18 A Polgári Törvénykönyv alapügy tényállása megvalósulásának időpontjában hatályos változatának 231. §‑a így rendelkezik:
„(1) Pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni.
(2) Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.”
19 Az említett törvénykönyv 523. §‑a az alábbiak szerint rendelkezik:
„(1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.
(2) Ha a hitelező pénzintézet – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
20 2008. június 11‑én Lantos M. a Banif Plus Bankkal gépjárművásárlási célú, devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződést kötött. Lantos M.‑né, mint Lantos M. házastársa, kötelezettje az e szerződésből eredő kötelezettségeknek. Az említett szerződést a kérdést előterjesztő bíróság a Polgári Törvénykönyv 523. §‑a szerinti kölcsönszerződésnek minősíti.
21 Az említett szerződés többek között a deviza „fiktív” pénzáramlására és nemzeti pénznem, jelen esetben a forint (HUF) „valós” pénzáramlására vonatkozó szerződési rendelkezéseket tartalmaz.
22 A kérdést előterjesztő bíróság az alábbiak szerint írja le a devizaáramlás átváltásának szerződésben meghatározott mechanizmusát:
„A [Banif Plus Bank] a kölcsön nyújtásakor a magyar forintban folyósítandó kölcsönt előre meghatározott időpontban érvényes árfolyamon a Ptk. 231. §‑a alapján átszámította devizára, és ezt az ügyfélre terhelt (nyilvántartott) devizát a bank a folyósításkori [devizavételi] kötési árfolyamon (azonnali árfolyamművelet) megvásárolta az ügyféltől, és ellenértékét magyar forintban folyósította. [Ezt követően a] kölcsön törlesztéskori [devizaeladási] kötési árfolyamon (törlesztéskori határidős árfolyamművelet) a [Banif Plus Bank] a nyilvántartott devizát eladta az ügyfélnek magyar forint ellenében ahhoz, hogy az a devizában nyilvántartott törlesztési kötelezettségének devizában tudjon eleget tenni.”
23 Az említett bíróság megjegyzi továbbá, hogy a Kúria a 6/2013. számú polgári jogegységi határozatában a Polgári Törvénykönyv 231. §‑a alapján a devizaalapú kölcsönt „devizakölcsönnek” minősítette. Ezen utóbbi bíróság álláspontja szerint az ilyen szerződések következtében devizatartozás áll fenn. Azonban az ilyen szerződésekben, a valóságos devizakölcsönnel szemben, ahol a deviza tényleges folyósítására kerül sor, a devizát egyszerűen kirovó pénznemként alkalmazzák, míg a kifizetések a nemzeti pénznemben történnek. Következésképpen a devizában nyilvántartott pénzáramlás fiktív, míg nemzeti pénznemben történő pénzáramlás valós.
40 A Bírósághoz benyújtott ügyiratokból kitűnik, hogy ugyanezen szerződés a kölcsön tárgyát képező tőkének és a törlesztőrészleteknek a nemzeti pénznemre történő átváltására vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz. E rendelkezések értelmében a tőkeösszeget a folyósítás időpontjában érvényes devizavételi árfolyam alapján, az egyes törlesztőrészletek összegét pedig az adott törlesztőrészlet kiszámításának időpontjában érvényes devizaeladási árfolyam alapján határozzák meg.
41 Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság főként arra vár választ a Bíróságtól, hogy az ilyen szerződés, amennyiben – amint azt a Lantos házaspár állítja – olyan, az átváltási árfolyamra vonatkozó feltételeket tartalmaz, amelyek az adósokra terhelik az árfolyamkockázatot, a 2004/39 irányelv hatálya alá tartozik‑e, mivel e feltételek értelmében a Banif Plus Bank befektetési szolgáltatást nyújt, következésképpen e bank, az ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében említett hitelintézetként, az említett irányelv 19. cikkének vonatkozó rendelkezése értelmében köteles lett volna többek között értékelni a nyújtandó szolgáltatás alkalmasságát és megfelelőségét. Egyébiránt a Lantos házaspár arra hivatkozik, hogy mivel ilyen értékelésre nem került sor, az adott szerződés semmisségét kell megállapítani.
43 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Kúria a Kásler és Káslerné Rábai ítélethez vezető ügyben (C‑26/13, EU:C:2014:282) már fordult a Bírósághoz a 93/13 irányelv alkalmazási feltételeinek tárgyában, devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződések speciális összefüggésében. E tekintetben a Kúria 2/2014. számú PJE határozatával megállapította, hogy vizsgálható az árfolyamra vonatkozó szerződéses rendelkezések tisztességtelensége, amennyiben aszimmetriához vezetnek a kölcsön folyósítása időpontjában alkalmazott vételi árfolyam és a törlesztőrészletek számításához alkalmazott eladási árfolyam között, és ténylegesen tisztességtelennek is kell azokat tekinteni, különösen amennyiben a bank a fogyasztótól ezen árfolyamkülönbségeknek megfelelő díjazást kap anélkül, hogy ellentételezésül szolgáltatást nyújtana a fogyasztónak.
44 Ezzel szemben ugyanezen határozatában a Kúria megállapította, hogy a devizalapú kölcsönszerződés olyan rendelkezése, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely szerint az árfolyamkockázatot – a nemzeti pénznemben nyilvántartott kölcsön esetében kínáltnál kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését átültető nemzeti jogszabály értelmében a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabály szerint nem vizsgálható.
50 Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együtt vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 2. pontját akként kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében befektetési szolgáltatásnak vagy tevékenységnek kell tekinteni az egy hitelintézet által az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, devizaalapú kölcsönszerződés rendelkezései értelmében végrehajtott egyes olyan árfolyamműveleteket, amelyek során a kölcsön összegét a deviza folyósítás időpontjában alkalmazandó vételi árfolyama alapján rögzítik, és a törlesztőrészletek összegét e devizának az egyes törlesztőrészletek számítása időpontjában alkalmazandó eladási árfolyama alapján határozzák meg.
56 Ugyanis, a kérdést előterjesztő bíróság által végzendő vizsgálattól függően, e műveletek a kölcsön és a törlesztőrészletek adott devizában (kirovó pénznem) nyilvántartott összegének a nemzeti pénznemre (lerovó pénznem) e deviza vételi, illetve eladási árfolyama alapján történő átváltására korlátozódnak.
57 Az ilyen műveleteknek nincs más funkciójuk, mint hogy a kölcsönszerződésből eredő alapvető fizetési kötelezettségek, azaz a tőke hitelező által történő rendelkezésre bocsátása és a tőke kamatokkal növelt összege adós által történő törlesztése teljesítésének módjául szolgáljanak. E műveletek rendeltetése nem befektetés megvalósítása, mivel a fogyasztó kizárólag fogyasztási cikk vásárlásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez szükséges összeghez kíván jutni, és nem – példának okáért – árfolyamkockázat kezelése vagy a devizaárfolyam‑spekuláció a célja
71 Ugyanis, egyrészt az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló ügyletben nem lehet különbséget tenni maga a kölcsönszerződés, illetve egy határidős devizaeladási művelet között, mivel annak egyetlen célja az e szerződésből eredő elsődleges kötelezettségek teljesítése, azaz a tőke és az esedékes törlesztőrészletek megfizetése, azzal, hogy egy ilyen művelet nem tekinthető önmagában pénzügyi eszköznek.
A pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv, és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21‑i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 2. pontját akként kell értelmezni, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által végzendő vizsgálattól függően – nem tekinthetők e rendelkezés értelmében befektetési szolgáltatásnak vagy tevékenységnek az egy hitelintézet által az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, devizaalapú kölcsönszerződés rendelkezései értelmében végrehajtott egyes olyan árfolyamműveletek, amelyek során a kölcsön összegét a deviza folyósítás időpontjában alkalmazandó vételi árfolyama alapján rögzítik, és a törlesztőrészletek összegét e devizának az egyes törlesztőrészletek számítása időpontjában alkalmazandó eladási árfolyama alapján határozzák meg.
Aláírások
57 ” E műveletek rendeltetése nem befektetés megvalósítása, mivel a fogyasztó kizárólag fogyasztási cikk vásárlásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez szükséges összeghez kíván jutni, és nem – példának okáért – árfolyamkockázat kezelése vagy a devizaárfolyam‑spekuláció a célja”
Tehát nem volt befektetési tevékenység a bank részéről, a Lantos házaspár egy autóvásárláshoz akart pénzkölcsönt igénybe venni. De ha ezt sejtette volna, lehet, hogy szekérrel közlekednének.
A Banif plus nem akart befektetni, amikor a devizát átszámítva forintban, a Lantos házaspár rendelkezésére bocsátotta. Maga az Európai Bíróság pedig ki is mondta, hogy nem volt befektetés a szóban forgó kölcsönnyújtás során az árfolyamművelet-
Következésképpen a Banif plus – nak nem is lehetett árfolyam kockázata.
De azért mégis árfolyamnyereséghez jutott.
A Kúria 2/2014. évi PJE határozata szerint az árfolyam kockázat adósra hárításának tisztességtelensége nem vizsgálható. Mert hogy a főszolgáltatás része az árfolyam adós általi viseléséről szóló szerződéses rendelkezés.
De mitől főszolgáltatás a Ptk. 231. §-a szerinti pénztartozás megadása?
Attól, hogy a Kúria ezt mondja?
Van ilyen tevékenység a pénzszolgáltatási tevékenységek között bejegyezve?
Nincs.
A pénzkölcsönnyújtás pénzügyi szolgáltatási tevékenység. Pénzkölcsönnyújtáskor rendelkezésre bocsátás van. És nem követelhető más összeg, mint amit adott a hitelező.
A Kúria a következő idézethez tartja magát:
“Az ítélt dolgot (a jogerős ítéletet) igazságként kell elfogadni”
“RES IUDICATA PRO VERITATE ACCIPITUR”
“A MATTER ADJUDGED IS TAKEN FOR TRUTH”