Főoldal | 1. szórólap | 2. szórólap | 3. szórólap | 4. szórólap | Bemutatkozó videó
| Kisvárosi interjú | Vissza Kásler Árpád weboldalára
» A helyi fizetőeszközről dióhéjban «
Az Önök nagyvonalú és önzetlen támogatásának köszönhetően, jóval az ajánlószelvények leadási határideje előtt, teljesítettem a polgármesteri és képviselői jelöléshez szükséges darabszámú kopogtató cédulákat.
Köszönöm a feleségemnek aki két kisgyermekünkkel is részt vett a gyűjtésben, barátaimnak, ismerőseimnek és a három középiskolásnak akik aktívan közreműködtek ebben. De mindenekelőtt a gyulai választópolgároknak, akik bizalmuk jeléül átadták illetve eljuttatták részemre ajánlószelvényüket.
Személy szerint én, minden nap reggel nyolctól este nyolc óráig jártam a várost és úgy éreztem magam, mint egy maratonfutó, akinek szurkol a város. Hitet a sikerhez azoktól az emberektől merítettem, akik biztattak és értékelték, hogy személyesen részt veszek a küzdelemben teljes odaadással. Voltak akik már leadták a szelvényüket másnak, de egy pohár vízzel megkínáltak sok sikert kívánva és éreztem az őszinteséget a hangjukban.
Ugyanakkor nagyon sok hitevesztett emberrel is találkoztam, akiket viszont én biztattam, hogy van még remény.
Köszönettel, Kásler Árpád.