VITAEST INFORMÁCIÓ

Király Júlia és Kásler Árpád találkozó, 2019.03.07.-én 18 órai kezdéssel Budapesten a Lurdy Ház, 7-es konferenciatermében. Az eseményen személyes részvétel, csak előzetes bejelentkezés alapján történik.

Arra kérünk minden bejelentkezett résztvevőt, hogy 17 óra 45 perckor lehetőleg legyen a helyszínen. 18 óra után már nem tudjuk fogadni a későn érkezőket.

A találkozó élő közvetítésben is látható lesz a honlapunkon. A sajtó kiértesítésre került, mint mindig az elmúlt években, ha közérdeklődésre alkalmas esemény volt, de a részvételi és közvetítési statisztikát mindannyian ismerjük. A rendezvény végén kérdések feltételére is sor kerülhet, de lehetőleg, gyors, rövid és összeszedett, tárgyilagos kérdéseket várunk, lehetőleg olyanokat, amelyek közérdeklődésre alkalmasak.

Az előzetesen bejelentkezettek közül három személy betegség miatt lemondta a részvételt, tehát még van lehetőség három fő fogadására. A kaslerarpad@yahoo.com címen lehet jelentkezni.