MEGFENYEGETTEK… +1 ígéret

Egy Gyulai devizahiteles, hogy megmentse nagyértékű  ingatlanát, kétes hátterű, Budapesti társasághoz fordult, akik az árverésen való visszavásárlásban “segédkeznének” neki, a követelés töredékéért.  S ha már a viharsarokból odafönt járt, ezek a keményhuszárok úgy gondolták, hogy leüzennek ide a végekre a gyulai Káslernak, mert a jóember felkeresett és azt mondta, hogy ő bár említést sem tett rólam a társaság előtt, dolguk végeztével azt mondták neki, ha visszajön Gyulára adjon át egy üzenetet számomra, amit a kifosztott meg is tett.

Folytatás

700 ezer megtekintés 2500 hozzászólás

Itt tart az USA – Mexikói határra általam tervezett fal, amit a Trump adminisztrációnak eljuttattam. Kizárták a versenyből, pontosabban be sem engedték. A megmérettetésen résztvevő projekteket látva nem is csodálkozok, kenterbe verte volna mindet, mert én ilyen szerény vagyok :).

Folytatás