RENDKÍVÜLI BEJELENTÉS

 

A Haza Pártja bejelenti, hogy EllenReakciós Mozgalmat hozott létre. A Párt vezetése felkérte, a szervezet arculattervező osztályát, hogy a Mozgalom védjegyét tervezze meg. Három változat közül lehet tetszés szerint választani.

A Haza Pártja, a tüntetéshullám kezdetétől nyílt állásfoglalást közölt, aminek következménye a Mozgalom létrehozása is. Pártállástól függetlenül, pártokban hívőket és pártokat elutasítókat arra kérünk, hogy akik elutasítják és elítélik, a külföldi megrendelésre született tüntetéshullámot, az ország destabilizására rászervező külföldi zsoldosokat, akik nagyon sok tisztességes ember vélt és valós sérelmét kihasználva megvezetik és felhasználják őket saját önös céljaik elérésére, hogy az O1G

mém (a wikipédia szerint ezt jelenti:

“Az O1G mém grafikus szimbóluma[1]

Az O1G a negyedik Orbán-kormány elleni tiltakozások egyik jelképévé vált mém. Az O1G szlogen[2] betű szerinti jelentése: „Orbán egy geci”.[3] A mondat forrása Simicska Lajos trágár kiszólása, mely Nagy József újságíró elhíresült 2015-ös villáminterjúja során hangzott el. Az interjú publikálását[4] követően, a közterületeken eredetileg graffitiként megjelenő „Orbán egy geci” feliratot a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., szélsőséges politikai tartalmú vagy közízlést sértő falfirkának minősítve eltüntette.[5][6] A három graféma magyar nyelvű jelentéstartalma internetes mémként a nemzetközi politikai kommunikációegyik eszközévé vált, miután Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője felhasználta egyik idegen nyelvű Twitter üzenetének szövegtörzsében a #O1G hashtaget.[7][8]

grafikai szimbólum ellensúlyozására, elítélésére és a felforgatók visszaszorítására, tegyék ki az EllenReakciós Mozgalom jelképét, hogy megmutassuk számukra, hogy mi többen vagyunk. Mi akik elutasítjuk a gyűlölködést, mi akik elutasítjuk a mocskolódást, mi akik elutasítjuk a Magyar köztársasági elnök és rajta keresztül, a magyar nemzet meggyalázását, pártállástól és önérdekektől függetlenül. Csak azért nem szervezünk ellentüntetést, mert valljuk, hogy magyar a magyar ellen sohase menjen, de a külföldi provokációknak megálljt kell parancsolni. Meglátjuk hány közéleti személy, hány médiasztár és hány politikus csatlakozik.

Az OEGYG ellenmémjeként bevezetésre kerülő grafikai szimbólumunk jelentése, az Ellen-Reakciós-Mozgalom három nagy kezdőbetűjét ábrázolja. Balról a nagy E betű, középen a nagy R betű és az első betű tükörképeként a nagy M betű, mindezt egy optikailag homokórát ábrázoló formában, aminek jelentése, hogy az idő nekünk dolgozik, nekünk akik az ország és a nemzet érdekeit tartjuk szem előtt, mindenáron.

Néhány napon belül közzéteszünk egy információs anyagot, ami a CIA által titkosítás alól feloldott anyagokon alapul, amelyek alátámasztják, hogy a politikai ellenzék, álságos és szégyenteljes produkciója, ami az ország destabilizására irányul, külföldi megrendelésre született.

Akik el akarják nyomni az O1G szimbólum terjedését, tegyék fel közösségi oldaluk profiljaként az EllenReakciós Mozgalom logóját, szabadon levehetik honlapunkról. Bárki tagja lehet a Mozgalomnak, melynek nincs tagdíja, nem párt és pártszimpátiától függetlenül, elutasítja a trágár, országbénító és külföldi érdekeket szolgáló törekvéseket.

Kiderül hamarosan, hogy kik vannak többen.

 

Kásler Árpád